A terhesség ma Magyarországon – TB kontra fizetős rendszer 1. rész

A kampányunk egyik „sikere” Zsuzsi beszámolója tapasztalatairól, köszönjük Zsuzsi megosztod velünk:)

„A terhesség ma Magyarországon – TB kontra fizetős rendszer”
1. rész
Sziasztok!
Az eddigi tapasztalataimat szeretném leírni a tb kontra fizetési alapon működő szolgáltatásokról.
A terhességem 12. hetének a végén vagyok. Orvosnál csak a 9. héten voltunk először, ahol már bizonyossá vált hivatalosan is, hogy a babavárás örömteli eseménye elé nézünk. TB alapon szakrendelésen voltam, ahol az orvos (akihez évek óta járok, és az általános szűrővizsgálatok elvégzéséhez tökéletesen megfelelő) elmondta, hogy milyen vizsgálatokat kell az első körben elvégezni ( vércsoport megállapítása, általános vérvétel, vizeletminta, védőnővel való kapcsolat felvétel ).
Rákérdeztem, hogy esetleg milyen vizsgálatokat javasol még a koromból kifolyólag ( 37 éves vagyok ), mert semmi esetre sem szeretném, ha a kisbaba beteg lenne. Ő a kombinált tesztet javasolta, ahol 4D ultrahang kíséretében a 12. héten vért is vesznek. A vizsgálat a Down kór szűrésre irányul, és nyilván a szembetűnő rendellenességeket is észreveszi.
A vizsgálat fizetős volt a Péterfy kórházban ( 17.900 Ft ), ahol 15 órára volt időpontunk. Az ultrahangot végző hölgy első körben közel 10 perc késéssel érkezett, illetve kezdte meg a vizsgálatot, némileg unottan, bár hozzáteszem, hogy minden kérdésünkre válaszolt. A vért ő vette le, ami elég Ursulásra sikerült, és finoman szólva sem esett jól, bár ki lehetett bírni ( mindkét karomon remek vénáim vannak, ezért imádnak is a nővérek, és gondolom Drakula is rögtön a szívébe zárna. Kifizettük, ahol azért az asszisztens kedvessége és mosolygása kárpótolt minket. Az eredményt e-mailben kértük (már megkaptuk, és szerencsére alacsony kockázatba tartozom).
Visszatérve a tb-s orvosra, kérdeztem, hogy mi egyéb van, és ő elmondta, hogy amennyiben van keret rá, nyugodtan végeztessek el bármilyen tesztet, de ezt rám bízza. 4 hét múlva hívott vissza a rendelésre. Magyarul…mondani nem mondott konkrét dolgot, hogy mik a lehetőségek, hol lelhető fel, mik a visszajelzések, a tapasztalatok erről, milyen életkorban javallott, stb. Úgyhogy gondoltam magamban, én ennek utána nézek, utána olvasok/kérdezek, és Scherlock Holmes-ként kiderítem.
No, hát mindenféle ismerősöktől/barátoktól/terhesektől/ex-terhesektől/interenetről összegyűjtött infók alapján el is döntöttem, hogy genetikai vérteszt lesz a vége 200 ezerért. 3 esélyest futtattam be a Zsuzsi-féle derby-mbe ( NIFTY, PrenaTest, PentaCore Laboratorium ), ahol is a PentaCore mellett tettük le a voksunkat.
Hogy miért?
Az elősző kettő kínai és német fejlesztés, míg az általunk választott amerikai, ami a legújabb technológiát képviseli.
A vérvétel megtörtént,és most várjuk az eredményt.  Nagyon kedvesek, szimpatikusak voltak, minden kérdésünkre szívesen válaszoltak ( az egyikük genetikus volt ), és látszott rajtuk, hogy ha még egy óra kellett volna ahhoz, vagy kettő, hogy ott üljünk, hát abban is szívesen benne lettek volna. Ergo: nem két pénznyelő játékautomatát láttam velem szemben, akiknek csillognak a dollárjelek a szemében.
Visszatérve a tb által támogatott vizsgálatokra…Mire ott kiderülne bármi is, már régen túlhaladnám a terhességem 24. hetét (amíg még indokolt esetben megszakítható a terhesség), így kénytelen lennék:
1. halva megszülni a magzatomat, ami egy nőnek egy életre szóló trauma lenne, és sokak számára érthetően ez egy feldolgozhatatlan dolog,
2. szülhetnék egy beteg gyermeket, amit én nem akarok, már csak az ő érdekében sem.
Tehát, kérdezem én: Ha valakinek nincsen rá anyagi kerete, akkor csináljunk belőle lelki nyomorékot??? Igenis, fontosnak tartom, hogy MINIMUM részben ezt támogassa a Társadalombiztosítás, mert:
1. a szülő nők életkora kitolódott, már egyre később szülnek ( az általános 30-40 év között ),
2. mivel később szülnek, így a magzatuk esélyesebbek (sajnos) a rendellenességekre
3. panaszkodnak, hogy nem születik elég gyermek (hát így csodát ne is várjanak… ),
4. még sorolhatnám, de nem kisregényt készülök írni, bár a mérete már így is kezd egy novelláéra hasonlítani.
Köszönöm, hogy elolvastátok, folyt. köv, pár hét múlva, amikor is újabb élménybeszámolóval jelentkezek.  Nem ússzátok meg!

Oszd meg, ha hasznosnak találtad a cikket!
Megosztom Facebook-on
Megosztom Twitter-en
Megosztom Linkdin-en
Elküldöm emailben

FEMCAFE INSPIRÁLÓ NŐK JELÖLÉS
A „LEGINSPIRÁLÓBB CIVIL TELJESÍTMÉNY”

Voksoljatok AnnáraTi is itt: FEMCAFE SZAVAZÁS