Felelősen érted, értem, magunkért sorozat; 3. rész – „Ez a leggyakoribb diagnózis, ami után az emberek elsírják magukat a rendelőnkben”

stigmák és tabuk a szexuális úton terjedő fertőzések körül;

családot tervező párok, nők figyelmébe is!

Dr. Tamási Béla (https://tamasibeladr.hu/) bőr-, és nemigyógyásszal a Semmelweis Egyetem Bőrklinikáján találkozunk, ahová STD*-szűrésre érkeztem. Azt, hogy ezen a vizsgálaton részt veszek, eleve Tamási doktornak köszönhetem: egy vele készült interjút látva határoztam el ugyanis magam erre. A felvilágosító és egyúttal tabudöntögető vlog – a Hormonmentes – oldalán Cserháti-Herold Janka termékenységtudat oktató beszélgetett a szexuális úton terjedő betegségekről, az ezekkel kapcsolatos tabukról, felelősségünkről a szakemberrel. Nem titkolom, nagy hatást tett rám Tamási doktor közvetlen, mégis igazán szakszerű összefoglalója (főleg, mert a nagy többséghez hasonlóan nekem is igen kevés információm volt a témában), de megnyerőnek találtam rendkívül empatikus hozzáállását is, amire – valljuk be – ezen a területen is nagy szükség van. Hiszen gyerekcipőben jár még Magyarországon a szexuális betegségekkel kapcsolatos tájékoztatás, tudatos és felelős hozzáállás, és – szélesebb társadalmi szinten – az ítélkezésmentes viszonyulás. Hogy miért is ilyen mostoha ez a terület? A vlog-interjú erre is kitért.

Sajnos az elmúlt évek, évtizedek annyira a HIV-re fókuszáltak, annyira minden erről szólt – kezdi dr. Tamási Béla -, hogy egy kicsit úgy érezhetjük, a többi nemi úton fertőzés „elfelejtődött”. Pedig ugyanúgy létezik napjainkban is a szifilisz, a chlamydia, s a herpesz is, amelyekkel szintén foglalkozni kell. Magyarországon – a nemzetközi statisztikáknak megfelelően – a HPV és a herpesz a leggyakoribb nemi úton terjedő betegség. Viszont – figyelem!- szifiliszből is regisztrálnak 6-700 új esetet évente, chlamydiával vagy gonorrhea-val körülbelül 1000 főt diagnosztizálnak. Igen, talán sokan azt gondoljuk, a szifilisszel leszámoltunk, amikor megtanultuk irodalomórán, hogy ebben halt meg Ady Endre, de ez korántsincs így 2018-ban. Az esetszámok pedig emelkednek.

Talán az egyik legnagyobb veszélyforrás a szexuális úton terjedő betegségek kapcsán, hogy gyakran tünetmentesek, az érintett nem is tudja, hogy fertőzött. Tünetmentességük ellenére komoly szövődményekkel járhatnak: a HPV-ről mindenki tudja, hogy daganatot tud okozni, nőknél méhnyakrákot, férfiaknál péniszrákot, illetve mindkét nemnél végbélrákot, daganatot a fej-nyak régióban. A chlamydia és gonorrhea  fertőzés kezelésének elmaradása visszafordíthatatlan – férfi és női – meddőséget is okozhat. A HIV és a szifilisz pedig potenciálisan halálos is lehet.

Gondoljunk csak bele, a chlamydia 70%-a nem jár semmilyen tünettel! Ennek ellenére vagy épp ezért – tünetmentesen „megbújva”, – öt év alatt meddőséget tud okozni valakinél, úgy hogy az illető nem is tudott a fertőzésről, vagy már a családtervezés kapujában szerez információt róla.

Ha már vannak figyelmeztető jelek, tünetek, akkor természetesen magától értetődik a szakember felkeresése: ilyen lehet, ha a nemi szervek környékén, területén észlel valaki gennyes váladékot, sebet. Ugyanakkor sok szexuális úton terjedő fertőzés nem csak itt, hanem – orális vagy anális szex révén –  más területeken is okozhat problémát, pl. garatgyulladást, végbélgyulladást.

S hogy mit tehetünk a megelőzés érdekében? A szakember rendkívül egyszerű válasza: szűrés, szűrés, szűrés.

Az önmegtartóztatás, monogámia, óvszer elég – ez a régi, bevésődött, reflexszerű válasz. Sokan még mindig ezt mantrázzák. Ez már túlhaladott nézet dr. Tamási Béla szerint. Nem azt kéne prédikálni, hogy ezek mindig sikerre visznek. Egy prevenciós csomagban kell gondolkozni: rendszeres szűrés, empatikus hozzáállás, óvszer használat, védőoltások (hepatitis B, HPV ellen) és felvilágosítás.

Minden szexuálisan aktív életet élő embernek – főként, ha jellemző a gyakori partnerváltás – rendszeresen szűrésre kellene járnia – a saját érdekében.

Sokakban él a hiedelem, ami miatt talán félnek elmenni egy szexuális betegségeket szűrő vizsgálatra, hogy ha valaki fertőzötté vált, akkor örökre az is marad. Tamási doktor megerősíti, hogy mindössze két olyan fertőzés van, amit hagyományos, klasszikus értelemben nem lehet gyógyítani, ezek ott maradnak a szervezetben: ez a Herpes és  HIV.

A HPV az egyik leggyakrabban félreértett nemi úton terjedő fertőzés, s ez az egyik leggyakoribb olyan diagnózis (a HIV után), aminek hallatán az emberek elsírják magukat a rendelőben. Hiszen rögtön azt feltételezi az illető, hogy daganatos lesz, meg fog halni, és a HPV-től nem lehet megszabadulni. Ez nem igaz. Egyrészt nagyon sokféle törzse létezik ennek a vírusnak, másrészt egy egészséges immunrendszer 95%-ben meg tud szabadulni a HPV-től. Nincs rá gyógyszeres kezelés, az egészséges immunrendszer legyőzi. Emellett biztosítani kell, hogy ne fertőződjen újra az illető.

Létezik védőoltás is a HPV ellen, amit a közvélekedésben rengeteg tévhit övez (autizmust okoz, higany van benne stb., számtalan összeesküvés elméletet gyártottak már róla). Dr. Tamási Béla kategorikusan leszögezi: a HPV oltás igazoltan hatékony. Daganatmegelőző oltásról beszélünk, hiszen – nagyon egyszerű a logika, figyeljék csak – a HPV-ről tudjuk, hogy daganatot okozhat. Ma Magyarországon a lányok 7. osztályban – szülői beleegyezéssel – megkap(hat)ják az oltást, de a fiúkat is oltani kéne, sőt a felnőtteket, 26 év felettieket is. Az olyan országokban, mint például Ausztrália, ahol nemtől és kortól függetlenül kapják meg az állampolgárok a védőoltást – a lakosság átoltottsága esetén – elérhető, hogy hamarosan nem lesz méhnyakrák. Senkinek nem kéne meghalnia méhnyakrákban. Ez a betegség megelőzhető.

Ahhoz, hogy mindannyian elmenjünk rendszeresen STD szűrésre, természetesen először a gondolkodásunknak kellene átalakulnia. Ma még erős stigmatizálás érezhető ebben a kérdésben, holott elég belegondolni: ahhoz, hogy valaki nemi úton terjedő betegséget kapjon, elég, ha egyetlen fertőzött partnerrel él – akár egyszer, védekezés nélküli – szexuális életet. Ha a fertőzött partnernek nincs tünete, márpedig nagyon gyakran nincs tünete, akkor a partner önhibáján kívül besétál egy csapdába. Fontos megérteni, hogy nem csak a különböző – gyakran elítélt -szubpopulációkat (homoszexuálisok, szexmunkások stb.) érintik a szexuális úton terjedő fertőzések. Az emberek jellemzően azért félnek eljönni egy nemibetegség szűrésre, a Mária utcába (már ez is fogalom, a „Máriautca”), mert akkor őket „valamilyennek” bélyegzik. Ha el is jönnek a rendelőbe, azzal kezdik, hogy „én nem vagyok olyan”, illetve nagyon jellemző hozzáállás (hárítás), hogy azzal magyarázza az illető a nemi betegséget, hogy a szaunában, a nyilvános wc-ben kaphatta el. A szexuális úton terjedő kórokozók, ha kikerülnek az emberi szervezetből, akkor hamar elpusztulnak. Tehát a szaunából, wc deszkáról, kilincsről nem lehet STD-t elkapni. Ha a nemi szerveken van HPV vírus, akkor az esetek legnagyobb százalékában nemi aktussal került oda (ami nem csak a hagyományos aktust jelenti, hanem a szex minden formáját). Következésképp, ahogy a szakma klasszikus mondása tartja: „wc deszkán el lehet kapni nemi betegséget, csak kényelmetlen”.

Ahogy látjuk, a nemi úton fertőzések, betegségek körül még nagyon sok a tabu, a rejtőzködés, szégyenérzet, erős a stigmatizálás, ami ellen küzdeni kell. Főleg azért, mert tartós, monogám kapcsolatban is van létjogosultsága a szűrésnek, pláne családtervezés esetén. Az induló, felelős párkapcsolat kezdetén közös szűrés javasolt. Ezzel el lehet kerülni az egymásra mutogatást, egymás felelősségre vonását később, ha mégis fény derül egy addig nem ismert, nem diagnosztizált, tünetmentes fertőzésre. A félreértések is elkerülhetők így, illetve a vírussal való „pinpongozás”, oda-vissza fertőzés. Amennyiben gyermeket szeretne a pár, jó tudni: Magyarországon a terhesgondozásnak nem része a HIV szűrés. Szifiliszt, Hepatitis B-t szűrnek, de kezeletlen HIV-vel élő nő meg tudja fertőzni a magzatát, viszont a gyógyszeres kezelés alatt álló kismamának születhet HIV-negatív kisbabája. A tünetszegény, tünetmentes illetve elhanyagolt fertőzések növelik a meddőség esélyét, illetve problémákat okozhatnak a várandósság alatt (vetélés, koraszülés), a szülés idején, ezen kívül az újszülött fertőzését okozhatják. Chlamydia- vagy gonorrhoeafertőzés esetén a szülés során – a szülőcsatornán keresztülhaladva – fertőződhet az újszülött; a gonorrhoea súlyos szemfertőzést okozhat, és kezeletlen esetben vaksághoz vezethet (de az újszülöttek kapnak szemcseppet éppen ezt megelőzendő); a chlamydia esetében pedig fennáll a csecsemőkori tüdőgyulladás veszélye. Ezért ajánlott a várandósság alatti fertőzéseket diagnosztizálni, kezelni a szülés előtt. Fontos eloszlatni a tévhitet, hogy a HPV nem zárja ki a teherbeesést, s a gyermekvállalást, de a kismama gondozásának ki kell térnie erre: az újszülött fertőzését megakadályozandó császármetszés javasolt.

Egy komplex szűrés – tapasztalatból beszélek – igen egyszerű eljárás. Időpontkérés és néhány hét várakozás után a vizsgálat során – a kikérdezést követően – vérvétel és a nőgyógyászati szűrővizsgálathoz hasonló mintavétel történik (férfiaknál húgycsőből). Nem a teljes vizsgálat Tb-finanszírozott, egy részéért fizetni kell. A komplex vizsgálat költsége kb. 15-17 ezer forint. Az eredmény ismertetésére 3 hét múlva kerül sor egy orvosi konzultáció keretében. A „Máriautca” nem olyan félelmetes hely, amilyennek tűnik. Diszkrét, elszeparált rendelő várja a pácienseket, kulturált körülmények között történik a vizsgálat. Én „természetesen” egy évek óta nem látott ismerőssel találkoztam a váróban. Miután rám köszönt az illető, kicsit vigyorogtunk, de igazán nem jöttünk zavarba. Arról beszéltünk, hogy ez így természetes, felelős és tudatos, és büszkék lehetünk magunkra, egymásra is.

*sexually transmitted diseases

Felhasznált oldalak: hormonmentes.hu

Dr. Tamási Béla, PhD

egyetemi adjunktus

Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar

Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika

1085 Budapest, Mária utca 41.

Mobil: 06 20 666-3528

Tel.: 06 1 266-0471

Fax: 06 1 267-6974

Oszd meg, ha hasznosnak találtad a cikket!
Megosztom Facebook-on
Megosztom Twitter-en
Megosztom Linkdin-en
Elküldöm emailben

FEMCAFE INSPIRÁLÓ NŐK JELÖLÉS
A „LEGINSPIRÁLÓBB CIVIL TELJESÍTMÉNY”

Voksoljatok AnnáraTi is itt: FEMCAFE SZAVAZÁS