Oldal kiválasztása

November 17. -én a világ minden táján lila fénybe borulnak az épületek, így hívva fel a figyelmet a koraszülöttek életéért folytatott küzdelemre. A Koraszülöttek Világnapján tisztelegjünk együtt a koraszülöttként világra jött PIC-i hősök és családjaik, valamint az őket segítő nővérek és orvosok előtt. 

Évente 15 millió baba születik idő előtt világszerte. Több, mint egy millió közülük meghal, és rendkívül magas az aránya azoknak, akiknek élethosszig tartó szellemi, testi fogyatékossággal élik túl a korai érkezést. A koraszülés súlyos problémát jelent, holott ezeknek a babáknak nagy része egyszerű eszközökkel megmenthető lenne. Világszerte tízből egy csecsemő koraszülött, minden harmadik közülük az érkezése után 12 órán belül elhuny – elsősorban tüdőgyulladás miatt. A kenguruzás, vagyis az, hogy a koraszülöttet az anya testén helyezik el annak érdekében, hogy 24 órás közvetlen bőrkontaktusban lehessenek, akár 450 ezer koraszülöttet menthetne meg a kihűlés, az elhanyagolás és az anyatejes táplálás hiánya miatti halálozástól. 

A lelki megpróbáltatások mellett komoly pénzügyi terhet is ró ezekre a családokra és az egészségügyi rendszerre a korababák ellátása. A koraszülési ráták lényegesen csökkenthetők lennének átfogó ismeretterjesztéssel és a terhesgondozás fejlesztésével. 

Életet adni egy gyermeknek: ez életünk egyik legmeghatározóbb, legboldogabb élménye. Egy túl korán született baba érkezése viszont óriási trauma a családoknak. Szeifert Orsolya sorsa sikertörténetként végződött, de hosszú és küzdelmes utat jártak be. A fiatal nőnek terhessége során magas vérnyomása alakult ki. Magánklinikán végeztettek átfogó genetikai vizsgálatokat, vérnyomását pedig gyógyszeresen kezelték, látszólag tehát minden a legnagyobb rendben volt. 

Orsolya előző gyermeke 37. héten született, emiatt mindenképpen olyan kórházban akart szülni ahol van PIC, azaz Perinatális Intenzív Centrum. Választása a Honvéd kórházra esett, ahol meglepetésére rögtön megszidták: ugyanis nem lett volna szabad eddig húzni a terhességet, már a várandósság megállapítása után a megfelelő intézménybe kellett volna irányítani őt. Különféle vizsgálatok sora következett, de ekkora már az anyukának súlyos HELLP szindrómára jellemző tünetei voltak. A kisbaba jól volt, az édesanya leletei azonban drámaiak voltak: kezdett összeomlani a vérképe és a mája is. A HELLP szindróma a terhességi toxémia legdurvább formája, veszélyezteti az anya és a magzat életét is. 

„Nem tudtam, hogy a halálomon voltam. Azon túl, hogy szúrt az oldalam, nehézlégzésem volt, szapora pulzusom, úgy éreztem voltam ennél már sokkal rosszabbul is az életemben. Onnan lehetett tudni, hogy komoly a baj, ahogy az orvosok és a nővérek rám néztek. Az ő reakciójuktól megijedtem én is. Tény, hogy miután kivették a babát, 24 órára rá látványosan kezdtem jól lenni.” 

A HELLP szindróma kivédésére a babavárás elejétől komolyan fel lehetett volna készülni, ha időben felismerik a fenyegető veszélyt. Orsolya azonban nem vádol, nem hibáztat senkit. Ehelyett azt hangsúlyozza, hogy milyen az élet a koraszülött osztályon. Ezt a témát félelem, sajnálat lengi körül. Azonban ők annak ellenére, hogy borzalmakat kellett átélniük, megtalálták a módját, hogy tudjanak örülni és értékelni a legapróbb sikereket, erőt meríteni nap nap után. Teljesen átértékelték odabent a mindennapokat, az életet. Úgy érzik, mintha teljesen átszabták volna az életszemléletüket. Megtanultak a jelenben, hálásnak lenni. Hiszen ha csak egy nappal is több adatik meg, ott az is nagy szó.  

„Először belépni a PIC vasajtón sokkoló élmény. Elvárják a szülőtől, hogy nyugtassák meg a babát, holott a személyzet is feszült, mindenki aggódik. Az ápolók emberfeletti munkát végeznek. De olyanokat képzelj el, hogy nincs műanyag tálca, amire a fecskendőket letegyék, vagy nincs elég babatakaró. Amire nincs elég pénz, azt alapítványi pénzekből próbálják összeszedni, a mindennapi eszközök 70%-át az emberek adják össze. Nem célom az elrettentés, vagy vádaskodás, de tényleg ilyenek vannak. Például nekünk kellett bevinni egy olajradiátort, mert hideg volt a piciknek, hiába öltöztetik fel őket. Rázott minket a hideg, úgy fáztunk. Nonszensz. „ 

Történetünk kicsi hőse a 27. héten született, 830 grammos és 35 cm volt. A kórházi dolgozók aggódtak érte sokat, mert a fiúk nehezebben veszik az akadályokat. A kisfiúnak elmaradt a Botallo vezeték-záródása, amely probléma a koraszülöttek 20%-ánál alakul ki. Ez a vezeték egy rövid érszakasz, mely összeköttetést teremt a tüdőverőér és az aorta között. Jellemző tünetei a szívzörej, szívmegnagyobbodás, elégtelen légzés. A rendellenességet sebészi úton lehet lezárni. Orsi fiánál a 4 mm-es artéria a műtét előtti utolsó pillanatban magától bezáródott egyetlen nap alatt, így megmenekült a műtéttől. Ritkán hallani ilyet egy orvos szájából, de erre ők is azt mondták: isteni csoda. A kórházi osztály falán rengeteg hasonló, csodálatos történet van kifüggesztve megerősítésül. 

„Amiket mi láttunk, az olyan volt, mint egy átjáró a mennyország és a föld között. Hihetetlen gyógyulásokat láttunk. Láttunk 450 grammos babát, még átlátszó volt a bőre. Volt, hogy olyan baba szedte magát össze egyik pillanatról a másikra, akit már le akartak kapcsolni a gépről. Olyan is volt, aki nagyon jól volt, és mégis egyik pillanatról a másikra nem vett levegőt többé. Senki nem értette, hogy miért. Hihetetlen lelki tréning, ami ott folyik.” 

Orsiék megtanulták, hogy nincsen semmi, ami biztos. Semmi nem jár az életben. Szeifert Orsolya Koraszülők címen könyvet írt kórházban átélt élményeikről, mindezt úgy, mintha a kisfia közvetítene az inkubátor falai mögül. Szeretné, ha a hozzá hasonló anyákat nem érné hidegzuhanyként az, ami a koraszülött osztály nehéz ajtaja mögött vár rá. A teljes szerzői bevételt a Melletted a helyem Egyesületnek szánja, akiknek az életüket köszönhetik. 

Az eredeti cikk ide kattintva érhető el. 

Köszönjük, ha megosztod, és támogatod a Melletted a Helyem Egyesületet!

A Melletted a Helyem egyesület bankszámla száma: MagNet Bank 16200010-10054275

A közleményben írjátok: “Koraszülők c. könyv”