Együtt a Vöröskereszttel

budaorsnapjaEgyüttműködési megállapodást írt alá a Babagenetika Egyesület és a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete arról, hogy a jövőben közös programokkal, egymás munkáját támogatva végeznek ismeretterjesztő munkát.
A megállapodás lényege, hogy két szervezet közösen rendez eseményeket, illetve meghívják egymást a saját rendezvényeikre, amelyeken az érdeklődőket tájékoztatják céljaikról, tehát a Babagenetika Egyesület esetében felhívják a figyelmet a genetikai vizsgálatok fontosságára. A megállapodás része az is, hogy a Vöröskereszt segít az egyesületnek abban, hogy felvegye a kapcsolatot egészségügyi szakemberekkel, elsősorban védőnőkkel, akik sokat tehetnek azért, hogy a leginkább érintettek, a kisbabát váró párok részletes, pontos tájékoztatást kapjanak.
Az első közös program a budaörsi Idesüss fesztivál lesz augusztus 27-én, ahol a számos kulturális program, a vásár mellett lehetőség lesz véradásra is, és természetesen az érdeklődők a Babagenetika Egyesület és a Vöröskereszt közös standjánál szakértőkkel, szülőkkel beszélgethetnek, feltehetik kérdéseiket is. A fesztivál részleteiről itt olvashatnak.
https://www.facebook.com/idesussbudaorsnapja/

Oszd meg, ha hasznosnak találtad a cikket!
Megosztom Facebook-on
Megosztom Twitter-en
Megosztom Linkdin-en
Elküldöm emailben

FEMCAFE INSPIRÁLÓ NŐK JELÖLÉS
A „LEGINSPIRÁLÓBB CIVIL TELJESÍTMÉNY”

Voksoljatok AnnáraTi is itt: FEMCAFE SZAVAZÁS