„Nem akarok erre a világra gyereket szülni” – egyre többeket érint a klímaszorongás

Egy évtizede még nem is ismertük ezt a kifejezést, mára a klímaszorongás beszivárgott a mindennapjainkba. Aggódunk a gyerekeinkért, a természetért, és megőrjít bennünket a tehetetlenség, mert úgy érezzük, nincs beleszólásunk a jövőnkbe.

Az utóbbi napokban a lángoló amazóniai esőerdők képe uralta a híreket és a közösségi médiát. Az embernek a szíve megszakad a fotók láttán, és minden egyes információval egyre elkeseredettebb lesz. Még akkor is, ha a képek egy részéről kiderül, hogy kamu, nem ott és nem akkor készült – mindez a helyzeten nem változtat, csak még jobban fokozza a szorongást. Az ember aztán megpróbál ez ellen védekezni, vagy úgy, hogy homokba dugja a fejét, és nem akar semmit sem tudni a Föld tönkretételéről, vagy épp ellenkezőleg, mindent tudni akar, és amit csak lehet, elolvas a témáról. Amitől kétségkívül jól informált lesz, de boldogabb aligha. Hisz manapság bármerre nézünk, csak bajt és problémákat látunk.

A klímaszorongás a gyerekeket is érinti

„A lányaim 18 és 16 évesek, és azt mondják, hogy ők félnek erre a világra gyereket szülni. Őszintén remélem, nem így lesz, de azt is megértem, ha félnek. Mert én is félek – mondja Sevcsik Anna, akit öt gyermek édesanyjaként és az általa létrehozott Babagenetika Egyesület révén is nagyon foglalkoztat a jövő generációjának sorsa. –  Én nagyon hiszek a példamutatásban és az edukációban, szerintem egy gyerekről való felelős gondoskodásnak az is része, hogy környezettudatosan élsz. Ebbe éppúgy beletartozik az, hogy a gyerekeim nem használnak szívószálat, mint az, hogy az egyesület reklámanyagaként vászontáskát csináltatunk közelben élő kisiparosokkal.”

Anna gyakran jár civil találkozókra, ahol egyre több fiatallal találkozik. 

A nagylányom brutálisan nyomja a környezettudatosságot, és úgy látom, egyre menőbb dolog önkénteskedni a fiatalok körében. Ők már nagyon felelősen gondolkodnak a jövőről, tudják azt, hogy nekik kell rendbe hozni azt, amit mi elrontottunk. Csak remélni tudom, hogy lesz elég idejük rá.

 

A teljes cikk itt olvasható: NLC.LÉLEK

Oszd meg, ha hasznosnak találtad a cikket!
Megosztom Facebook-on
Megosztom Twitter-en
Megosztom Linkdin-en
Elküldöm emailben

FEMCAFE INSPIRÁLÓ NŐK JELÖLÉS
A „LEGINSPIRÁLÓBB CIVIL TELJESÍTMÉNY”

Voksoljatok AnnáraTi is itt: FEMCAFE SZAVAZÁS