Vendégünk lesz a CsillagKuckó Alternatív Termékenységi Központ

Nagy örömünkre szolgál, hogy a Születés Hete 2018. rendezvényünkön vendégeink között üdvözölhetjük Varga Katalint meddőségi mentálhigiénés segítőt, egy csodálatos és egyedi kezdeményezés, a CsillagKuckó Alternatív Termékenységi Központ megálmodója. A Csillagkuckó küldetése, hogy azok a babák, akiket már nagyon várnak, megérkezhessenek végre. A hozzájuk forduló babára vágyó nőknek lelki támogatást nyújtanak, sőt Katalin személyes küldetése, hogy ne csak az a vágy teljesüljön, hogy babák érkeznek, hanem hogy milyen tudat- és lelkiállapotú kisbabák fogannak meg és érkeznek.

Örömmel, szívesen és köszönettel csatlakozom a Babagenetika által megrendezett Születés Hete eseményéhez. Meddőségi mentálhigiénés segítőként és lombikos anyukaként sokszor találkozom a nehezített, akadályoztatott fogantatás, gyermekáldás útján a Miért nem jön a baba? kérdéssel. Bár, én a jelenség lelki-mentálhigiénés vonatkozásával foglalkozom, mégis sokszor megtalálnak az orvosi kérdések is. Mikor milyen genetikai vizsgálatot érdemes csináltatni, amiből kiderülhet, hogy miért nem jön a baba? Vannak-e egyáltalán ezirányú genetikai vizsgálatok? Vagy már csak akkor van genetikai vizsgálat, amikor van mit, azaz kit vizsgálni? Amikor már várandósságról beszélhetünk? Honnan tudjuk, hogy petesejtjeink jók-e még? Az AMH azt mutatja, hogy milyen a petefészkek kapacitása, mennyire van már kimerülőben a petefészek. De ez inkább mennyiségi, mint minőségi vizsgálat. Mikor melyik meddőségkezelési protokollban vannak benne egyes vizsgálatok? Van-e arra vizsgálat, hogy a petefészkek csökkenő petesejtszáma mögött milyen minőségűek a petesejtek? Vagy ez mindig csak pillanatnyi állapotot mutatna? Majd, ha sikerült a várva várt áldott állapot – milyen további izgalmak, félelmek vannak? Kell-e valóban félni a chorionbiopsziától vagy az amniocentézistől? Egyáltalán veszélyeztetettebb helyzetben van-e genetikai szempontból egy magzat, ha lombikkezelés eredménye? Megannyi kérdés, ami foglalkoztatja, sőt félelemben tartja azt az anyukát, aki végre az anyaság felé vezető úton van – sok-sok kínszenvedés és kudarc után. tudtuk meg Katalintól.

Oszd meg, ha hasznosnak találtad a cikket!
Megosztom Facebook-on
Megosztom Twitter-en
Megosztom Linkdin-en
Elküldöm emailben

FEMCAFE INSPIRÁLÓ NŐK JELÖLÉS
A „LEGINSPIRÁLÓBB CIVIL TELJESÍTMÉNY”

Voksoljatok AnnáraTi is itt: FEMCAFE SZAVAZÁS