Október nemcsak a mellrák hónapja, hanem a Down szindróma hónapja is.
Az 1980-as években jelölték ki erre az októbert és azóta is tartja magát a szokás, hogy felhívjuk a figyelmet a Down szindrómás emberek képességeire és eredményeire. Maga a Down szindróma világnapja pedig március 21-én van, jelezve ezzel azt, hogy a 21. kromoszómából van három darab (kettő helyett).
Sajnos nagyon sokan előítéletekkel élnek a Down szindrómás emberekkel kapcsolatban, illetve nem tudnak sokat erről a kromoszóma eltérésről.
Csakúgy, mint ahogy mi sem tudtunk sokat, amikor az orvos közölte velünk, hogy az évek óta várva várt magzatunk tesztje pozitív lett a 21-es kromoszómára. Azt hittük itt a világ vége és gondolataink a tragédia, ilyen nincs és a miért pont mi körül forgott. Akkor még nem tudtuk, hogy mi várhat ránk. Azóta sok víz lefolyt a Dunán és ha akkor tudtuk volna amit most tudunk, nem aggódtunk volna annyit. A legtündéribb, nekünk legtökéletesebb kisbaba érkezett hozzánk. Nagyon féltem, hogy nem fogom tudni elfogadni, hogy mi lesz ha nem tudom szeretni. Mi lesz ha csúnya lesz? Mit szól majd a környezetünk? Minden félelmem és mi lesz ha kérdésem elszállt amint megláttam a kis pofiját.
Nincs két egyforma Down szindrómás gyermek, mint ahogy nincs két egyforma gyermek sem.
Különböző testi adottságok, különböző értékek és lehetőségek. Nincs két egyforma eset.
Talán az is sokat közrejátszik, hogy ki hova születik és, hogy az adott országban milyen lehetőségek vannak. Személy szerint nagyon örülök, hogy Svédországban élünk és a fiunk itt fog felnőni egy elfogadó és egyenlőségre törekvő társadalomban. Nagyon jó volt látni és érezni, hogy a kórházban kivétel nélkül minden dolgozó, nővér és orvos gratulált a gyönyörű babánkhoz. Mint egy védő buborék, úgy vettek körbe minket a hosszadalmas kórházi tartózkodásunk alatt. Minden jött automatikusan. A szív ultrahang, a különböző vérvételek és vizsgálatok után pedig úgynevezett házi ápolást kaptunk, ahol egy nővér jön ki házhoz heti kétszer-háromszor és tanácsot ad, méri a babát és segít átlendülni az első pár hét nehézségein. Ezt szerintem mindenkinek fel kéne ajánlani, nem csak a ”nehéz eseteknek”. További segítséget is kaptunk otthonra a kórháztól kölcsön: légzésfigyelő, elektromos mellszívó, mérleg, hőmérő. Nem tudok elég hálás lenni azért, amennyi szeretetet és segítséget kaptunk és kapunk a szélrózsa minden irányából.
Mi pedig minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni azért, hogy a fiunk a legnagyobb szeretetben nőjjön fel, önálló életet élhessen és kihasználhassa majd adottságait és képességeit. Mert a Down szindróma nem alacsonyít le, csak különlegesebbé tesz.
Ha pedig érdekel a további történetünk, vagy az előzményeink, itt tudsz követni minket az Instagramon: @joppelulu
