A szülőket is tudná miben „fejleszteni” a mozgásterapeuta

Hiába hordják fejlesztésre, ha a gyerek otthon aztán órákig az okostelefont és a tabletet bambulja – mondja Nemesvári Edit. Az úszásoktató, terapeuta szakember szerint nagyon fontos lenne a szülők edukációja; hogy elfogadják a minél korábban megkezdett fejlesztés fontosságát, s hogy átlássák az összefüggéseket. Ahelyett, hogy általában támadásnak veszik, ha egy hozzáértő szóvá teszi, probléma van a gyerek mozgásával.   

Mi vitt erre a pályára?

Eredetileg testnevelő vagyok, testnevelő tanárként végeztem. Az úszás pedig mindig is közel állt hozzám, én magam is úsztam, majd később oktatni is kezdtem. Jelenleg úszásoktató vagyok,  egy 9. kerületi óvodában dolgozom sok éve. Emellett elvégeztem az Alapozó Terápiák Alapítvány terapeuta képzését, ami azt jelenti, hogy alapozó terápiát végezhetek. De az oviban nem ezzel, hanem a fejlesztés részével foglalkozom.

Miért érezted fontosnak, hogy mozgásfejlesztés területén képezd magad tovább?

Azért is szerettem volna ilyesmi irányba is elindulni, mert őszintén szólva nem nagyon tudtam mit kezdeni azzal, hogy az úszásórámon miért nem tud például karkörzést csinálni egy 5 éves gyerek. Rájöttem, hogy attól nem lesz ügyesebb, hogy sokat úszik. A nálam az évek során megforduló „gyerekanyag” láttán érlelődött meg bennem a gondolat, hogy igenis foglalkozni kell a fejlesztéssel, ami nálunk sokáig egy meglehetősen elhanyagolt terület volt. (A mi időnkben egy diszlexiás, diszgráfiás gyermek még semmiféle könnyítést, segítséget nem kapott például.) S ekkor új távlatok nyíltak meg előttem. Arra jutottam, hogy a szülők ebben az esetben fontosabbak, mint maga a gyerek.

Mármint milyen szempontból?

Olyan értelemben, hogy elsősorban őket kell megnyerni annak érdekében, hogy hajlandóak legyenek foglalkozni a dologgal. S hogy ez ne csak annyiban merüljön ki, hogy elhozzák a fejlesztésre a kisgyereket; mert én hiába fejlesztem őket heti két órában, ha aztán a hazamennek és a gyerek délután négytől este 8-ig csak kontroll nélkül, nem az ő idegrendszerének való dolgokkal babrál a tableten és közben párhuzamosan a háttérben megy a tévé. Sajnos sok esetben maga a szülő teszti figyelemzavarossá a gyerekét azzal, hogy ezeket az okos eszközöket bébiszitterként nyomja a kezébe.

Úgy látod, a szülők ezt nem veszik elég komolyan?

Azt tapasztalom, hogy sokan már azt is támadásnak veszik, ha az ember megemlíti, hogy valami probléma van a gyermek mozgásával. Pedig pont az lenne a lényeg, hogy azonnal elkezdjünk foglalkozni a gyerekkel, nem ér rá egy év múlva. Ezért is fontos, hogy a kezdetektől figyeljünk. Ha a kicsire például már a bölcsiben azt mondták a gondozók, hogy ügyetlenebbül eszik, azok már jelek, amiket „venni” kellene.

Nehéz átlátni szülőként ezt, ők nem szakemberek. Nekünk kell őket meggyőzni arról, hogy az apró, kezdetben aranyosnak tűnő ügyetlenkedések is jelek lehetnek, amelyek rendellenességre hívják fel a figyelmet. Bármennyire is meglepő, de abból, hogy a nagycsoportos gyerek nem tud segítség nélkül felmászni a mászókára, vagy nem tud megtanulni biciklizni, görkorcsolyázni, akár arra is lehet következtetni, hogy később tanulási nehézségei lesznek. Ezt még az óvodás korban „ki kell javítani”, az iskolában már nagyon nehéz, és már az első évben olyan hátrányt szedhet össze a gyerek, amit aztán egész életében cipelhet. Különösen fontos ez most, hogy már a 6 éves ovisokat iskolába küldik. Ez az egy év óriási szakadék lehet ebben az életkorban.

Nagyon jó példa erre az egyik akkor még óvodás kisfiú, akinek a szülei odafigyeltek a jelekre, elhozták hozzám, ahol a beszédészlelés-beszédértés (GMP) vizsgálat hiányosságokat mutatott. A gyermek viszont korosztályához képest átlagon felüli képességekkel rendelkezett, így akaratlanul is erősen kompenzált a hétköznapokban, így nem vitték tovább fejlesztésre. Most, pár évvel később kezdődnek a gondok, mert ugyan a kisfiú nagyon jó matekból, de a bonyolultabb szöveges feladatok megértése már nem csak a számolásról szól. Most indulnak így neki annak a fejlesztésnek, ami öt évesen, ovis korban sokkal egyszerűbb lett volna. De legalább ők észrevették, és ha nem is azonnal, de cselekedtek.

Mit gondolsz, hogyan lehetne a leghatékonyabban „megfogni” a célközönséget? S milyen keretek között képzelnéd el a szülők edukációját?

Elképzelések, gondolatok vannak csak egyelőre ezzel kapcsolatban a fejemben; és az az elhatározás, hogy meg kellene nyernem egy erősebb „szervezetet” is; aki engem erősítve mellém állna. Ez lehetne esetleg az önkormányzat, vagy egy olyan alapítvány is, melynek a tevékenysége ezzel összefügg. Pillanatnyilag úgy érzem, egyedül „kevés” vagyok, szükségem lenne támogatókra. Velük karöltve, óvodai helyszíneket járva tudnám elképzelni a szülők felvilágosítását, edukációját. Persze ezek csak tervek egyelőre. Szívesen várok támogatókat az ügy mellé.

Oszd meg, ha hasznosnak találtad a cikket!

Megosztás itt: facebook
Megosztom Facebook-on
Megosztás itt: twitter
Megosztom Twitter-en
Megosztás itt: linkedin
Megosztom Linkdin-en
Megosztás itt: email
Elküldöm emailben

Babagenetika

Szólj hozzá te is!

ADOMÁNYOKAT
A MAGNETBANK 16200151-18532896 SZÁMÚ BANKSZÁMLÁRA FOGADJUK HÁLÁS SZÍVVEL.