A vetélés nem tabu, nem csak rólunk szól, s vele feladatunk van

Mindegyik vetéléséből rengeteget tanult, s hisz abban, hogy a démonjainkkal szembe kell nézni, mert az élet úgyis mindig szembesít a félelmeinkkel. Marge Rozália közszereplőként azért is tartja különösen fontosnak, hogy a nyilvánosság előtt minél többet beszéljen a témáról, hogy ezáltal is érzékenyítse a vetéléssel kapcsolatos gondolatokat, érzéseket. Az énekesnő mindemellett minden nőt arra bátorít, hogy merjen kiállni önmagárért és a születendő gyermekéért, s ne alkudjon meg olyan orvos mellett, akitől nem azt kapja, amit vár.

Az első gyermekünk megszületése utáni történésekig bennem fel sem merült, hogy a nők nagy százalékánál a terhesség bizony vetéléssel végződik. Annak, akivel ez nem történik meg, ez egy nagyon távoli érzés. A két kisfiam születése között nekem négy vetélésem is volt, ezalatt fordult meg velem a világ – kezd bele történetük mesélésében Marge.

Az első magzat genetikailag nem fejlődött megfelelően, voltak köztük ikrek is, egyikük pedig akkor ment el, amikor a méhlepénynek kell átvennie a baba táplálásának szerepét. A második vetélésem után kezdtünk el foglalkozni azzal, mi állhat a habituális vetéléseim hátterében. Mivel ismétlődő jelenséggel álltunk szemben, ezt már annak nevezzük. S szépen lassan elkezdtek kiderülni az egészségügyi problémáim: egyrészt fény derült arra, hogy autoimmun beteg vagyok, majd később az is, hogy APS szindrómám van. (Az antifoszfolipid szindróma (APS) az immunrendszernek egy olyan zavara, ami befolyásolja a véralvadás folyamatát. A véralvadékok képződése terhességben károsíthatja a méhlepény keringését, s ezen keresztül vetéléshez és koraszüléshez vezethet. korai vetélések hátterében is nagyon gyakori az alvadási zavar, àltala nem kap elég oxigént a magzat még a méhlepény előtti időszakban és elhal.)

Ezen felül kiderültek felszívódási problémák és étel intoleranciák is; minek után el is kezdtem diétázni. Miután azt tudtuk, hogy akár a felszívódási zavar is okozhatja, hogy a magzathoz nem jut elég ásványi anyag, vitamin a véren keresztül; nekem így kerek lett a történet. Meg voltam róla győződve, hogy biztosan ez a probléma áll a háttérben. Kezdtem rendbe jönni, megerősödtem, infúzión keresztül kaptam vitaminokat, vasat, különféle ásványi anyagokat; mindezek ellenére legközelebb is elvetéltem. Ők voltak az ikrek; először az egyikük, utána a másikuk ment el – idézi föl az énekesnő.

Ezek után sokat beszélgettünk az orvosommal, s próbáltuk felidézni, mi volt más az első fiam születésekor. Utólag raktuk össze, hogy az első terhességemkor volt egy biciklis balesetem, a lábam eltörött. A trombózisveszély miatt akkor, végig az egész terhesség ideje alatt vérhigítót kellett szednem, s nem is volt semmi problémám.

S hogy a végére járjunk, pontosan mi állhat a sorozatos vetéléseim háttérében, az orvosom véralvadással kapcsolatos vizsgálatokat írt ki. Ha kiderül, hogy ilyesmi problémákra valakinek hajlama van; indokolt a vérhigító használata. Már az első vizsgálatokon látszott, hogy komoly véralvadási gondjaim vannak, de számtalan olyan hematológiai vizsgálaton is voltam, melyek eredménye nem indokolta az APS diagnózisát. De mivel erőszakos voltam, kaptam vérhigítót, emellett tudott megmaradni, s megszületni a második kisfiam.

Az APS szindróma miatt nekem mindkét szülésem tulajdonképpen életmentő „akció” volt. Az első alkalommal sem tágultam, a második baba is császáros lett, s akkor látszott, hogy a szerveim teljesen össze vannak nőve. Ez a betegség ugyanis olyan, hogy a szervezet nem csak a magzatot nem táplálja megfelelően a vérből, a szerveket sem biztos, hogy képes ellátni. Emiatt azok deformálódhatnak; a húgyhólyag akár a petefészekhez, a méh pedig a hasfalhoz tapadhat. Mivel a hasfalban alapesetben ugye nem nagyon történik feltárás, ezekre nem is igazán derül fény. Ez is tehát egy nagyon fontos dolog az ilyen hátterű vetélésekkel összefüggésben; hogy a vérhigító használata nem csak azért indokolt, hogy az adott várandósság megmaradjon, hanem már előtte sem árt, hogy a szervezet fel tudjon rá készülni.

Sajnos azt tapasztaltam, hogy csak nagyon kevés orvos áll ebbe bele; mert mintha sokan csak arra lennének hajlandóak gyógyszert adni, amit látnak. Amiben viszont még csak tapogatóznak, arra kevésbé. Az édesanyák határozottságára ezért is fokozottan szükség van. Vannak viszont olyan orvosok, akik ezt a fajta problémát is tudják kezelni, s a várandósságot emellett kísérni.

Nagyon fontos lenne, hogy abbahagyjuk a szenvedést és merjünk tovább lépni; addig kell menni, amíg meg nem találjuk azt, akitől megkapjuk, amit szeretnénk. Hiszen gondoljunk bele, az első fodrásznál se maradunk ott, ha nem vagyunk elégedettek a frizuránkkal, s nem feltétlen a legközelebbit választjuk. Ugyanez a helyzet nőgyógyásszal; mert bár lehet, hogy kellemetlen, de igenis menni kell tovább, s nem kell rosszul érezzük magunkat, ha a székből felállva azt mondjuk, köszönöm szépen, én mást vártam. Nem szabad megalkudni senkinél. Ha valaki várandós lesz és úgy érzi, az orvosa nem úgy kíséri, akkor sem. Minden egyes helyzetben ki kell állnunk magunkért és a születendő gyermekünkért. Azt az orvost kívánom mindenkinek, aki támogatóan tudja kísérni azt, ami a nőnek a vágya és tüzetesen, minden egyes szegmensét ismeri a problémáinak.

Mindegyik vetélésemből rengeteget tanultam; mert bár nagyon örülnék, ha öt kisgyerek ülne mellettem, de így is örülök annak, hogy az élet így alakította. Egyfelől magamról is sokat tanultam, másfelől hiszek abban, hogy csak annyit kapunk a sorstól, amennyit el is bírunk, a vetélésekkel pedig feladatunk van. A vetélés nem csak rólunk szól, hanem annak a magzatnak az egész környezetéről: apáról, testvérekről, nagyszülőkről, dédszülőkről. Sokszor, ha a családban egy kicsit körbe nézünk, összeálló történeteket találunk; ezért is fontos, hogy beszéljünk róla. Mert sosem tudhatjuk, hogy a dédnagymamánk, aki szintén többször elvetélt, például APS szindrómás. De mivel ezt még soha senki nem mondta, ez fel sem merült. Ahogyan azt sem tudhatjuk, hogy az általános iskolás padszomszédunkkal ugyanez nem történt már meg többször, és ezért nincs gyermeke. Nem pedig azért, mert karrierista – mondja Marge.

A pont, amikor elhatároztam, beszélni fogok róla

Egy szakma-társammal, egy énekesnővel arról trécseltünk, ki milyen jól néz ki, milyen csinos ruhában van, ilyesmik. Majd pár nap múlva megtudtam, hogy ugyanazon a napon vetéltünk el, s műtöttek meg mindkettőnket. Ezen a ponton teljesen kikészültem, hogy ehhez képest mennyire lényegtelen, felszínes dolgokról csacsogtunk. Amikor mennyivel többet kaphattunk volna egymástól, ha egy kicsit is őszintébben beleállunk a dologba; kicserélhettük volna a tapasztalatainkat, ha megbeszéljük, ki hogyan élte meg, dolgozta föl.

Ez volt az a pont, hogy én elkezdtem erről beszélni, és létrehoztam a #Nemtabuavetélés csoportot. S a természet pedig éppen akkor úgy hozta, a második kisfiam megmaradt. Hiszek abban, hogy a démonjainkkal szembe kell nézni, mert az élet úgyis mindig szembesít a félelmeinkkel. Mindaddig, amíg bele nem megyünk, s el nem kezdjük ezt felvállalni.

Közszereplőként ez nekem egyrészt magam miatt is nagyon fontos, hogy tényleg arról beszéljek, ami velem történik, ne pedig arról, milyen teát ittam, vagy hogy milyen szuper hétvégém volt. Másfelől azért, mert érzékenyíteni szeretném a vetéléssel kapcsolatos kérdéseket, érzéseket, gondolatokat társadalmi szinten, mert úgy érzem, nagy feladat van ebben. Ennek okaként hoztam létre a csoportot is, ahol több száz nő, féri, nagyszülő tud egymással beszélni ezekben a kérdésekben. Abban a pillanatban, ha valaki elvetél, tud fordulni a csoporthoz, s a cél az, hogy támogatóan reagáljunk. S ha egy ilyen makro-szinten működni tud, elindul; az a világban is változást hoz.

S hogy érzékenyítsük a családot is, hogy ne azok a gondolatok hangozzanak el, hogy „nem baj, majd a következő sikerül”, vagy „már úgyis van gyereked” és hogy „az a baba még nem is volt baba”. Az is nagyon lényeges, hogy a környezetünket is tudjuk abban segíteni, hogy legyen egy kultúrája annak, a vetélés igenis egy nő életének egy nyomatékos része. Azt, hogy a gyászfeldolgozást megélhesse családilag, közösen; ahhoz a vetélést is ugyanúgy közösen kell kezelni, mint minden mást egy család életében. Nagyon fontos lenne a gyerekeinket is megtanítani arra, hogy mi történik ilyenkor; hisz akár kicsik, akár nagyok, érzik, ha testvérük lesz, s hogy egy lélek érkezik. A nagyobbak ráadásul látják is és jól tudják. Ezért is nagyon lényeges, hogy tudják, nem ők tehetnek arról, hogy a kistestvér nem érkezett meg.

A vetélés tényleg nem csak rólunk szól, hanem annak a magzatnak az egész környezetéről. Álljunk bele, beszéljünk nyíltan róla; mert az élet úgyis mindaddig szembesít a félelmeinkkel, amíg nem vállaljuk fel őket.

Oszd meg, ha hasznosnak találtad a cikket!

Megosztás itt: facebook
Megosztom Facebook-on
Megosztás itt: twitter
Megosztom Twitter-en
Megosztás itt: linkedin
Megosztom Linkdin-en
Megosztás itt: email
Elküldöm emailben

Babagenetika

Szólj hozzá te is!

ADOMÁNYOKAT
A MAGNETBANK 16200151-18532896 SZÁMÚ BANKSZÁMLÁRA FOGADJUK HÁLÁS SZÍVVEL.