Valahogy mindig a nőkről, az anyákról beszélünk, ha várandósságról, babáról, szülésről, netán meddőségről, vetélésről, lombikról van szó. Az apák csendben a háttérben vannak. Vagy éppen meg sem kérdezzük őket. Apák napja alkalmából a jelenleg GYED-en lévő Kocsis Gábor képviseli most az apai hangot, amely ugyan később teljesedett be, mégis a legnagyobb csodának tartja, hogy egy gyermek felelősségteljes szülője lehet!
10 év van köztük a feleségével, Orsival. Mielőtt megismerte, azt gondolta, soha nem lesz családja, gyereke. De amikor megtörtént az esküvő, akkor már tudta, hogy apa lesz, bár azt nem, hogy ez közel 15 évbe fog telni.
A lombikbébi eljárás során szerintem az apák valahogy nincsenek jelen az egyenletben. Meg sem kérdezik őket. Fel sem merül, hogy van a férfinak szerepe, beleszólása. Egyrészt van egy össztársadalmi jelenség, miszerint például egy maszkulin férfi nálunk nem lehet meddő. Vagy hogy egy férfit pszichésen nem érint meg egy vetélés. Dehogynem! Meg egyébként ugyanúgy minden! Az is, amikor már évek óta próbálkoztok és a vasárnapi ebédnél rákérdeznek: “Na, hogy áll a gyerek?”
Mi volt az első gondolatod, amikor megtudtad, hogy Apa leszel?
Ez egy hosszú folyamat. Tíz évig próbálkoztunk hagyományosan, majd jött mindenféle vizsgálat férfi, női oldalról. Kizártuk a genetikai betegség esélyét, kiderült, hogy nincs kompatibilitási probléma. Hormonkezelések, majd öt sikertelen inszemináció után vágtunk bele a lombikba. Mi úgy tekintünk Micikére, hogy ő a második babánk. Pár napig nagyon boldogok voltunk, de az első lombik sikertelen lett és mi úgy éltük meg, hogy az első babánkat elvesztettük. A második lombiknál kiiktattunk minden zavaró tényezőt és feszültséget. Annyira tudtam, hogy sikerülni fog! Összességében borzasztó megterhelő volt, ezt próbálom most humorral kompenzálni, meg kevés alvással. Mert amikor aludhatnék, akkor is Micikét nézem, hogy milyen gyönyörű. És elkövetek minden olyan hibát, amit nem lenne szabad. De mire kiderül, hogy rosszul csináltam, már úgyis 70 éves leszek! – meséli nevetve.
Azt hiszem ma végérvényesen megbuktam „gyereknevelésből”.
Kislányom, aki hihetetlenül jó alvó, éjszaka felsirt, és nem aludt vissza. Apucika bevetette magát. Micike az éjszakát mellettem töltötte az ágyban.
Ennek több következménye volt.
1. Anyuka ma kint aludt a nappaliban (villódzhatott neki a tévé)
2. Apucika élete legenergetizálóbb alvását kapta
Tudom, hogy a gyereknevelésnek annyi irányzata van, mint fán a levél, de én most tudatosan elengedtem őket. A gyerek mellettünk alhat az ágyban. Befektetem, elalszunk, élvezzük egymás társaságát. Ahogy fekszik köztünk, megfogja a kezem, megfogja az anyja kezét, az érintések, a bujcizás hihetetlen energiával tölt fel.
Kocsis Gábor Facebook bejegyzése
Mi az, amit minden férfinak elmondanál a lombikról?
Kétféleképpen is válaszolhatok erre. Az első az orvosi része. Mindenki arra gondol, hogy csak a nő esik át egy folyamaton, pedig ez abszolút nem így van. Eleve ott a mintaadás, amivel lehet viccelődni, hogy három perc szerepünk van… de ha mentálisan nem együtt készül fel egy pár, az nem oké! Az egész kettőnkről kell, hogy szóljon, mint egy normális terhesség. Nálunk a Covid keresztülhúzta, hogy együtt legyünk, szegény feleségemen szinte egy “gépi üzemmódban ment át a rendszer” és nem lehettem ott mellette. Ráadásul élete egyik legnehezebb döntését egyedül kellett meghoznia. Megkérték, hogy mutasson rá, melyik petesejtjét ültessék be. Hát hogy lehet egyedül hagyni egy nőt egy ilyen választással?
És akkor jöjjön az őszinte, emberi válaszom: készüljetek fel életetek legmegalázóbb perceire! Ennél rosszabb tényleg nincs. Ha túl sokáig vagy bent mintaadáskor, az a megalázó. Ha túl keveset, akkor az. Ráadásul úgy érzed, mintha egy “másfél literes” üveget adnának a kezedbe és amikor kijössz, csak annyit mondanak: “Meglátjuk, hogy elég lesz-e.”…
Összességében tehát a tanácsom:
Humor nélkül ne vágjon bele senki. Annyi nehéz pillanat van benne.
Legyünk őszinték, annyira könnyű gyerek nélkül élni. Szórakozni, bulizni. De gyerekkel sokkal szebb, teljesebb. Nem tudok annyira fáradt lenni, hogy Mici egy mosolya, hozzám bújása ne törölne el mindent. Annyira magától értetődő nekem, hogy a gyerek az első, minden más csak utána jön. Emlékszem, évekig a szüleim pincéjében élve (igen, durva Criminal Minds érzés) csak egy-egy éjszaka volt, amikor arra mertem gondolni, hogy gyermekem lesz. Mára mindennél fontosabb. Mici kezdeti lépései, szavai, mondatai, mosolya, bújása mind azt sugallja nekem, hogy jól döntöttem.
Kocsis Gábor Facebook bejegyzése
Milyen volt a várandósság(otok)?
Védőnő végzettségű a feleségem, de érdekes, hogy amikor Te éled át a sajátodat, akkor mintha elfelejtenéd az összes tudásod. Minden nap megnéztük, hogy hol tart a petesejtünk, minden szir-szart megvettünk, hallgattuk a szívhangját…
Apaság vagy karrier?
Egyértelműen apaság! Én vagyok itthon a gyerekkel és ez közös döntés volt. A feleségem orvoslátogató és olyan sokat kellett otthon lennie, hogy evidensnek tűnt, most már emberek közé kell mennie! GYED-en lenni nekem is technikailag jó döntés volt. Persze nem úgy kell elképzelni, hogy fetrengek egész nap a kanapén… ez az a bizonyos láthatatlan munka. Főzök egész héten, intézem a család praktikus ügyeit, Minden percét élvezem. Csodálatos dolog.
Orsi az első egy évben jó alapokat hozott létre. Én csak ezt viszem tovább. És azt már az elején lefektettük, hogy mi ketten egy fronton vagyunk!
Legzavarbaejtőbb dolog az apaságban?
Nagyon kevés sarokpontot szögeztem le, de azt egyértelműen, hogy nem járkálok meztelenül a lakásban és tartsuk evidenciában, hogy a fürdőszobában ne legyen ott a gyerek! Nos, manapság bármit csinálok – mondjuk tusolok – máris megjelenik az ajtóban, hogy: “Apuci!!!” Gyorsnak és ügyesnek kell lennem.
Mi a legszórakoztatóbb dolog a lányos apaságban?
Az Univerzum legszórakoztatóbb dolga lányos apának lenni! És hát együtt tényleg mindent meg lehet oldani. Mert Apucika egy hős. Mindig. Ha egy Apa megy boltba a gyerekkel, az mindig a világ legcukibb dolga. Ha egy anya is ott van, szegény nők, mintha láthatatlanok lennének….
Apuka vagyok. Akinek a kislánya már bölcsődés. Életem legszebb időszaka, hogy én vagyok itthon vele, én vigyázom élete második évét, én látom először a lépéseit, a mosolyát, azokat a csodákat, amikkel minden nap meglep. Mátol én szoktatom a bölcsödébe. És látom, hogy a legjobb döntést hoztuk. 17 hónapos. Fejlődik, érik, szívja magába a tudást. Mi mindent meg akarunk adni neki.
Mondjuk aki ennek az útjába áll, vagy szándákosan ártana neki, az alábbi képen szereplő APUCIKÁVAL találná szembe magát… (azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy nem éri meg)
Kocsis Gábor Facebook bejegyzése
