Az ellátás nem állhat meg COVID idején sem

Fotó: Eni Hardi engedélyével

A Babagenetika Egyesület egyik alapvető és legfontosabb küldetése az, hogy minden kismama hozzájuthasson a megfelelő ellátáshoz, a várandóssága során felmerülő összes, szükséges szűrővizsgálathoz. Számunkra ezért is kiemelten fontos, hogy a COVID-19 első hulláma alatt egyes magánintézmények – például az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum is – átvették az állami kórházakban ellehetetlenülő terhesgondozási és immunizációs feladatokat – jelentette ki Sevcsik M. Anna a legnagyobb hazai magánegészségügyi szolgáltatókat tömörítő PRIMUS Egyesület keddi sajtótájékoztatója után. A Babagenetika alapítója hozzátette, erősen üdvözlik az ernyőszervezetnek a közfinanszírozott egészségügyi ellátórendszer megtisztításáért tett erőfeszítéseit is.

A COVID–19 első hulláma alatt fontos feladat volt a terhesség során esetlegesen felmerülő fejlődési rendellenességek korai kiszűrése – megfelelően ütemezett vizsgálatokkal –, hiszen a gyermek életét és egészségét befolyásoló vizsgálatok ilyenkor sem tűrnek halasztást. Természetesen az sem volt mindegy, hogy ezeket a vizsgálatokat milyen infrastrukturális, higiéniai és szakmai körülmények között végzik el – mutatott rá Mathiász Dóra, az ugyancsak a PRIMUS-tag Rózsakert Medical Center (RMC) orvosigazgatója és Soós Miklós, az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum (IGC) képviselője az ernyőszervezet keddi sajtótéjékoztatóján.

Hozzátették, a koronavírus-járvány időközben megérkező második hulláma várhatóan még inkább aláhúzza az első hullámban fontos tapasztalatokat szerzett innovatív magánszolgáltatók jelentőségét. A PRIMUS tagjai abban is egyetértenek, hogy a járványhelyzet ugyancsak egyértelműen megmutatta a telemedicina – mint például a távdiagnosztika, távkonzílium, távleletezés – előnyeit is. Több PRIMUS-tagvállalat arról számolt be, hogy tapasztalatai szerint még a hagyományos gyógyítási területeken sem volt rosszabb a telemedicina hatékonysága, mint a személyes orvos-beteg találkozóké.

„A közellátásban stratégiai szerepet betöltő privát szolgáltatók és az állami ellátórendszer egymásra utaltságát egyértelművé tette a járvány, de ez reményeink szerint alkalmat teremthet arra, hogy hosszú távú, hatékony együttműködési modellt tudjunk kialakítani – mutatott rá Leitner György. – Az egyre hosszabb állami várólistákból őszre jelentős páciensvolumen csapódhat le a privát szolgáltatóknál. Meggyőződésünk, hogy a két rendszer kiegészíti egymást: a privát nem versenyt támaszt, hanem tehermentesíti és kiegészíti a közellátást.” – összegezte a PRIMUS Egyesület elnöke.

A 2017-ben 12 vezető iparági szolgáltató által életre hívott érdekvédelmi ernyőszervezet legfontosabb céljául az átlátható piaci viszonyok megteremtését, az ellátási színvonal emelését és a magánegészségügyi szektor kifehérítését jelölte meg. Mint arról tájékoztattak, egy javaslatcsomagot dolgoztak ki össze a jogalkotók számára a közfinanszírozott egészségügyet fojtogató korrupció, azaz a hálapénz és a számla nélküli szolgáltatás gyakorlata, illetve a katás vállalkozó orvosokat hátrányosan érintő 2021-es jogszabály-módosítások ellen. A „Zéró korrupciós csomag” célja a piac megtisztítása a hasznot privatizáló, ám a kockázatot államosító iparági szereplőktől.

A PRIMUS a pandémia tapasztalatai alapján ugyancsak javaslatokat fogalmazott meg a telemedicinális ellátások szabályozása, valamint a privát és közfinanszírozott szektor hatékonyabb együttműködése érdekében is, amelyek révén részben orvosolni lehetne a hazai egészségügyi ellátás gondjait.

A Babagenetika Egyesület – ahogyan eddig is – így a pandémia idején is folyamatosan mindent megtesz azért, hogy segítse, támogassa a szülőket. Ne érezzék azt, hogy magukra vannak hagyva a várandósságuk kapcsán felmerülő kérdéseikkel, bizonytalanságaikkal kapcsolatban.

Oszd meg, ha hasznosnak találtad a cikket!
Megosztom Facebook-on
Megosztom Twitter-en
Megosztom Linkdin-en
Elküldöm emailben

FEMCAFE INSPIRÁLÓ NŐK JELÖLÉS
A „LEGINSPIRÁLÓBB CIVIL TELJESÍTMÉNY”

Voksoljatok AnnáraTi is itt: FEMCAFE SZAVAZÁS