Léna és Anna története
Annáéknál varázsütésre, mondhatni a gondolat után azonnal megfogant az új élet. Nyilvánvalóan óriási örömet hozva a családba, amolyan pozitívan sokkoló érzést. Így indult az izgatott és hirtelensége okán, a talán kicsit félelmetes kaland.
“Nagyon jó nőgyógyász kezébe kerültünk, jártunk terhesgondozásra szépen, több ismerősünk tanácsára elmentünk kombinált tesztre is egy elismert szakemberhez. Közel másfél órát voltam bent nála, ekkor már sejtettem, hogy valami nem stimmel. Elmondta, hogy vastag tarkóredőt talált a kislányunknál, ami elég sok problémát jelezhet. Azért is vizsgált ennyi ideig, mert más eltérés után is kutatott, de nem talált.”
Anna orvosa tanácstalanná vált, hiszen az is lehet, hogy semmi gond nincs és csak a terhesség kora lett elszámolva. De az is lehet, hogy van… Biztos ami biztos, genetikushoz küldte őket. Így változott a kezdeti nagy öröm hirtelen sokkos felismeréssé. Kár lett volna talán ennyire örülni az elején és lehet, hogy mégsem lesz babájuk? A lavina elindult…
Az igazi trauma a genetikusnál érte őket, aki kerek perec közölte, hogy nem is kérdés: ez a gyerek nem lesz egészséges.
“Ez a bizonyos genetikus azt kérdezte szenvtelenül miközben a könnyeimmel küszködtem, hogy: “Mi bajom van? Még fiatal vagyok! Vagy tönkre akarom tenni az életem?” A mai napig nem tudom felfogni, hogy képzelte azt, hogy így beszél a gyermekünkről, akit mi nagyon szeretnénk. Teljesen lefagytunk.”
Anna és férje szerettek volna végre tisztán látni és tudni, hogy mégis mivel állnak szemben. Vállalták a chorion-boholy biopsziát, sőt még a digitális kariotipizálást is igényelték annak ellenére, hogy térítéses.
A méhlepény-mintavétel előtt egy idős kedves genetikussal beszéltek, aki nem igazán értette, miért is indokolt valójában egyetlen tünet miatt ez a beavatkozás. Az eredmény negatív lett, de az állami rendszer orvosa (aki korábban a terhességmegszakítást javasolta) még mindig amellett kardoskodott, hogy nem szabad megnyugodni, további vizsgálatok kellenek.
“A szúrás után kerestem fel a Babagenetika Egyesületet. Kerestem-kutattam, hogy volt-e valaki ilyen helyzetben, van-e sorstárs, csoport, bármi…Annának örökre hálás leszek, mert bár nem kommunikáltunk rengetegszer, de mindig megnyugtató volt. A Babagenetika által jutottunk el Elekes doktorhoz, aki tetőtől talpig végignézte a kislányunkat és semmit sem talált. Bár azt mondta, nem jelentheti ki 100%-os bizonyossággal, hogy egészséges, de azt sem, hogy bármi baja lenne.”
Továbbra is vizsgálatokról vizsgálatokra jártak, kizárták a szívfejlődési rendellenességet, a genom-szekvenálás szintén negatív lett. És bár “az a bizonyos doki” még mindig csak kereste a bajt, Annáék eldöntötték, hogy lesz ami lesz, megtartják a babát.
Végül a kis Léna egészségesen született. Édesanyja számára viszont az egész átélt bizonytalanság, az empátia maximális hiánya, a baj folyamatos lebegtetése a fejük felett a mai napig elevenen él.
“Lényegében nekem ez az egész terhesség olyan volt, hogy én soha többet nem szeretnék várandós lenni. Ezt a lelki részét többet nem szeretném átélni és az esélyt sem akarom megadni, hogy velem ez újra megtörténjen.”
A fejlődés neurológia professzora mondta ki számukra a megnyugtató szavakat, miután megvizsgálta a pici lányt. Gyakorlatilag ugyanazt, amit Elekes doktor: ennek a gyereknek semmi baja! Egy csodálatos és egészséges kislány jött tehát világra.
“Nehéz úgy élni a mindennapokat, hogy attól félsz, mégis van valami, kiderül valami. De elhatároztam, hogy nem lehet örökös félelemben élni. Mondjuk így is vájt szemmel lesem, hogy a mozgásfejlődése rendben van-e. Talán csak egy kicsit türelmesebbnek kell lennem, hiszen Léna csodálatos gyermek. Három hetes kora óta átalussza az éjszakát, bármit megeszik, nyugodt… valójában olyan, mintha minden “nehézség” már megtörtént volna a születése előtt. “
