„Azt kellett eldöntenem, hogy ragaszkodom-e a saját génállományomhoz, vagy családot szeretnék?” A petesejt-donációról feketén-fehéren

Mit tehet egy nő, ha fogantatási nehezítettséggel küzd, vagy túl van több vetélésen? Valóban csak a lombik vagy az örökbefogadás lehet alternatíva? Miért kezelik tabuként a petesejt-donációt, ami azok számára is jó lehetőség lehet, akik későn vállalnak gyermeket, vagy betegség miatt nem rendelkeznek egészséges petesejtekkel? Emese 3 spontán vetélés és 6 sikertelen lombik után vágott bele a petesejt-donációba és ma egy kétéves kislány boldog édesanyja. Szeretné, ha minél többen megismernék a történetét és a lehetőségeket, amelyek fényében talán neki sem kellett volna ilyen hosszú utat bejárnia.

 

3 vetélés és 6 sikertelen lombik története

 

Emese mindig is vágyott családra, de viszonylag későn, 35 éves korában ismerkedett meg a férjével. Egy évre rá össze is házasodtak és egyértelmű volt, hogy azonnal szeretnének gyermeket.

  • Egyből teherbe is estem, de sajnos a hatodik héten elvetéltem. Ezt akkor mindenki elbagatellizálta, azzal biztattak, hogy majd legközelebb sikerül. Aztán megint várandós lettem, itt már volt szívhang is, de ez a baba is elment 10 hetesen. Ekkor kezdtük el a kivizsgálásokat, de nem találtak semmi problémát. Bár nem volt konkrétum, ráfogták a férjemre, hogy nem tökéletes a spermaképe és azt javasolták, hogy kezdjük el a lombik programot – meséli.

Akkoriban még nem volt semmilyen héttérinformációja a lehetőségekről, így férjével együtt csak sodródtak az eseményekkel.

  • Bevállaltuk a lombikot. Maga a stimuláció eredményes volt, de nem sikerült a beültetés. Ezt követően intézményt váltottunk, mivel nem tartottuk megfelelőnek a kommunikációt. A férfit nem is vették figyelembe, soha nem beszéltek a férjemhez, mindig csak hozzám. Úgy kezelték, mintha ott sem lenne, ami nagyon rosszul esett neki, hiszen közösen vágtunk bele a babavállalásba. Ezután kerültünk egy budai centrumba, ahol 4 sikertelen lombik programot csináltunk végig. Ekkorra már egyre több vizsgálatot végeztettünk el és egyre mélyebbre ástuk magunkat az elemzésekbe. Jártam endokrinológusnál is, de nem derült ki, hogy mi az akadálya a fogantatásnak. Találgattak, hogy esetleg inzulinrezisztencia vagy véralvadási zavar, de az eredmények nem támasztották alá ezeket egyértelműen. A férjem leleteit jónak ítélték, így teljesen áttolódott a figyelem rám.

A spontán vetélések és a sikertelen lombik kezelések miatt felmerültek olyan kérdések, hogy ’Kibírja-e mindezt a házasságunk?’, ’Szeretem-e annyira a másikat, hogy elengedem, hogy új családot alapítson?’. De valójában egyikük sem akart elválni, feladni a házasságot, sokkal inkább egymás támogatása jellemezte ezt az időszakot.

  • Jött egy újabb mélypont, amikor meghalt az édesapám. Ekkor úgy éreztem, hogy nem bírom tovább, pszichológus segítségét kellett kérnem, hogy feldolgozzam a veszteségeket. Nagyon sokat segített és közben spontán teherbe is estem. Annyiszor hallja az ember, hogy ’engedd el’, ami szépen hangzik, de borzasztóan nehéz. Egy nyaralás alkalmával lettem várandós a kis magzatunkkal, de sajnos ő is nagyon korán elment, ami még mélyebbre taszított lelkileg – emlékszik vissza. – Nem is tudom, hogy hogyan építettük fel újra önmagunkat. Mindig felváltva voltunk jobban vagy rosszabbul, egymásba kapaszkodva próbáltunk kijönni az apátiából.

Ekkoriban Emese barátai egy vidéki meddőségi klinikát ajánlottak, ahol bár kiváló kezelőorvoshoz kerültek és jók voltak a tapasztalataik, mégsem sikerült az újabb, immár hatodik lombik kezelés.

 

„Ideje lenne elgondolkodni a petesejt-donáción”

 

  • Amikor még a budai klinikára jártunk, az ötödik, sikertelen lombik okait keresve azt mondta az orvos, hogy öreg vagyok, rossz minőségűek a petesejtek. 36 évesen kezdtünk neki a lombik programnak, ami nem számít extrém idősnek ebben a „műfajban” és az ötödik lombik idején 40 éves voltam. Mondtam is, hogy ezen én nem tudok változtatni, tisztában vagyok vele, hogy nem ideális az életkorom, de így alakultak a körülmények. És ekkor az orvos odabökte, hogy ideje lenne, ha gondolkoznék a petesejt-donáción. Teljesen leforrázott ez a mondat, hiszen többször sikerült már spontán teherbe esnem, voltak beültetéseim, nem értettem, hogy miért adnám fel a saját sejtes verziót. De mivel annyi sikertelenség volt már mögöttünk, nyilván foglalkozatott a dolog és ezzel kapcsolatban is kértem pszichológusi segítséget. Azt kellett eldöntenem, hogy ragaszkodom-e a saját génállományomhoz, vagy családot szeretnék? Szeretném-e, hogy legyen gyermekünk és szülők lehessünk, ne csak férj és feleség?

Nagyon nehezen sikerült elfogadnia azt, hogy ne saját sejtállományból szülessen gyermeke. A mai napig nem jött rá pontosan, hogy miért volt benne ez az ellenállás.

  • Elindult bennem egyfajta önvád, hogy ’Miért nem vagyok arra méltó, hogy belőlem legyen gyerek?’, ’Miért nem vagyok elég jó ahhoz, hogy szaporodjak?’. Ment bennem ez a romboló program. Alaposan átbeszéltük mindezt a pszichológussal, aki rámutatott arra, hogy az én vérkeringésem táplálja majd a gyereket. Elmagyarázta, hogy lehet, hogy maga a petesejt nem az enyém, de az, hogy belőle egy kis emberke épüljön fel a hasamban, az csak az én testemnek és véremnek köszönhető. A magzat bent az én szívemet hallgatja. Ezek nagyon emocionális és egyben racionális mondatok voltak. Megértettem, hogy a fülformája esetleg a donortól származik, de a fülét az én testem építi. Nekem ez hihetetlen nagy segítség volt, hogy én rakom össze ezt a gyereket, és ott van benne természetesen a férjem is. Persze megkérdeztem a páromat is, hogy mit szól mindehhez, hiszen ő belém szeretett anno és tőlem akart kisbabát. Megdöbbentő volt a válasza, a racionalitása engem is helyretett. Azt válaszolta, hogy ’Figyelj, ez olyan, mint az autónál egy gyári alkatrész. Ugyanabból a gyárból jön, csak egy másik ugyanolyan darab.’ Felvázolta, hogy ugyanúgy én vagyok az anyja, én hordom ki, én szülöm meg, én szoptatom. Nagyon érdekes volt megtapasztalni a másik nézőpontot, hogy így is fel lehet fogni. A pszichológus elmondta nekünk azt is, hogy a gyereknél 70%-ban a szocializáció a hasonlóság oka, és csak 30%-ban a genetika. A humora, a mimikája, a szokásai, a világlátása, mindaz, amit mi mutatunk neki. És ezzel szép lassan átbillent bennem a mérleg nyelve a petesejt-donáció felé.

 

A petesejt-donáció nehézségei

 

Miután megszületett a döntés, jött egy újabb akadály, hiszen ma Magyarországon komoly szabályokhoz kötött a petesejt-donáció. Az egyik lehetőség, ha a pár 35 év alatti, már szült női rokona adományozza a petesejtet. Ezen kívül létezik anonim donáció is, amennyiben valaki önként vállalkozik a stimulációra és az azt követő leszívásra. Az eljárásért igen, petesejtért fizetni nem lehet, hiszen ez illegális és szervkereskedelemnek minősül. Mindez azért érdekes, mert a spermadonáció nem ebbe a kategóriába esik. Mindkét esetben ivarsejt-adományozásról van szó azzal a különbséggel, hogy a spermadonációhoz nem szükséges előzetesen stimulálni a férfit, míg a nőt igen, így az veszélyesebb eljárás.

Rokonság esetén a kapcsolatot közjegyzői okirattal kell bizonyítani. A közjegyző előtt tett nyilatkozat azonban nem vizsgálja a valódi kapcsolat meglétét, csakis azt, hogy a nyilatkozattétel megtörtént a jelenlétében, így ez visszaélésékre is okot adhat. Az efféle illegális donáció óriási kockázatokat rejt, hiszen nem tudni semmit a donor egészségügyi állapotáról, életviteléről, hogy a donor valóban odaadományozza-e a petesejtjét, vagy csak a pénzt teszi el. Emeséék ezt semmiképpen sem szerették volna.

  • Mivel nekem nem volt női rokonom, aki megfelelt volna, ezért világossá vált, hogy Magyarországon nem tudok élni a petesejt-donációval. Az volt a szerencsém, hogy a sógornőm egyik kolléganője nyíltan vállalta, hogy donor petesejttel próbálkoznak külföldön. Mindent nagyon racionálisan, érzelemmentesen mesélt nekem a folyamatról. Ő akkor már várandós volt, az első trimeszterben járt, így ez egy olyan sikersztori volt számomra, hogy úgy éreztem, meg kell próbálni. Az volt a nagyon pozitív, hogy amikor beszélt róla, nem volt kiszínezve a történet, hanem tényszerűen magyarázta el, hogy az egész úgy történik, mintha autót vennék és szerződést kötnénk. Mesélt arról, hogy a klinika lélektana ilyen, ne várjak léleksimogatást. Ez egy gyár, ahol gyerekeket gyártanak. A klinika maga Brnóban van. Más országokban ez sokkal jobban működik, mint itthon. Nem szervkereskedelemként kezelik a petesejt-adományozást, hanem a donor költségeit, munkából való kiesését, fájdalmát kompenzálják anyagilag, tehát nem magáért a petesejtért fizetnek a donornak. Csehországban a petesejt-donáció anonim módon történik, törvény védi a donort. Egyre kevesebb dolgot lehet tudni róla. Amikor mi voltunk kint, akkor még megmondták az életkorát, haj- és szemszínét, magasságát, súlyát. Jelenleg már ennél kevesebb információt adnak át

Érdekesség, hogy a briteknél, akiknél már 20-25 éve működik ez a rendszer, viszont csak nyílt donáció lehetséges. Ennek az az oka, hogy arra felé halad a világ, hogy egyre többen foglalkoznak a géntérképükkel és mindenkinek joga van ahhoz, hogy megismerje a születéstörténetét. Van ennek azonban egy másik oldala is, a britek közül például akadnak olyanok, aki lelkileg nem tudják feldolgozni a nyílt donációt és ezért Csehországba mennek éppen az anonimitás miatt. Ez utóbbi egyébként számomra is sokkal komfortosabb volt, nehezen élném meg, ha a kislányom előállna azzal, hogy szeretné megtudni, ki a biológiai édesanyja.

 

A brit felfogás egy nagyon fejlett társadalomra utal, ahonnan sajnos még fényévekre vagyunk, de bízom benne, hogy mi is felzárkózunk. Nagyon fontos lenne, hogy a szabályozás végre idomuljon a XXI. századi igényekhez, hiszen a törvény 1997-ben született, teljesen elavult.

 

A 10. próbálkozás, irány Brno!

 

Végül a hatodik lombikkal párhuzamosan kaptak időpontot a cseh klinikára. Mivel ez a kezelés is sikertelen volt, egyre jobban azt érezték, hogy jó döntést hoztak, meg kell próbálni a petesejt-donációt.

  • Leírtuk pontosan, hogy milyen donort szeretnénk, hogy külsőre valamennyire hasonlítson rám. Brnóban kétszer voltunk kint. Először a férjemnek kellett mintát adnia, második alkalommal pedig a beültetés történt. Ezen kívül minden e-mailen zajlott. Elektronikus úton kaptam meg a terápiás tervet, hogy miből, mennyit szedjek és e-mailen válaszoltak a felmerülő kérdéseimre is. A gyógyszereket fel kell írnia itthon valakinek és az orvosnak ultrahanggal kontrollálnia kell, hogy hogy alakul a méhnyálkahártya, hogyan készül fel a szervezetem az embrió befogadására. Jelenleg már magyar nyelvű kapcsolattartók is vannak és az egyik orvos szintén tud magyarul, így nyelvi akadály sincs.

 

A folyamat úgy történik, hogy fogamzásgátlóval leállítják az én ciklusomat és a donoréhoz igazítják, hogy ugyanúgy történjen a méhnyálkahártya-növekedés. Tőle leveszik a petesejtet, megtermékenyítik és minden esetben az 5. napon történik a visszaültetés. Azt mondják, hogy az a petesejt, amelyik kibírja 5 napig, az életképes. A beültetés teljesen fájdalommentes, ambulánsan végzik, kb. 3 perc az egész. Ezután jön a kímélő életmód és az izgulás, hogy sikerüljön.

 

Nálunk nagyon jól sikerült a donor stimulációja, hat embriónk lett, ami kiváló eredmény, mivel a klinika kettőt garantál.  A beültetés előtti este mondtam a férjemnek, hogy ezt most megpróbáljuk, de ha nem sikerül, itt a vége, tőlem nem lesz gyermeke, mert ezt nem tudom tovább csinálni sem testileg, sem lelkileg. A donoros felkészítés ebben az esetben csak minimális hormonbevitellel jár, azonban én már elfogytam az azt megelőző 6 évben. Ez volt a 10., ezúttal sikeres beültetés. Kilenc hónapra rá, december 6-án megszületett a kislányunk, meghozta a télapó. Igazi csoda, hogy van! A szorongás, hogy ’elég jó anyja leszek-e’, ’fogja-e keresni valaha a genetikai anyját, vagy nem’ átfordult abba, hogy fantasztikus, hogy van egy gyermekem és hogy létezik ilyen megoldás, hogy még ha nekem nem is lehet saját sejtállományból kisbabám, megoldja a tudomány máshogy. Azt sajnálom egyedül, hogy ennyire későn ismertem meg ezt a lehetőséget.

 

Mivel itt egy külföldi kezelésről van szó, gyakran kerül szóba az ára.

  • Maga az eljárás másfél millió forint körül van, ezt befizeted a klinikának és ezért két embriót garantálnak. Ezen felül van minimális gyógyszerköltség. Opcionálisan lehet kérni bizonyos szűréseket, extra szolgáltatásokat. Amiért még fizettünk, az a kétszeri kiutazás és a szállás. Ez nem olcsó, de itthon az államilag finanszírozott lombik program estén is kb. fél millió forint plusz költségre lehet számítani, mivel rengeteg gyógyszer és szűrővizsgálat nem támogatott, ehhez hozzájönnek a labor- és nőgyógyászati vizsgálatok, ha az ember nem akar heteket, hónapokat várni.

 

Kommunikációs hiányosságok a petesejt-donációval kapcsolatban

 

  • Az érdekessége az egésznek az, hogy egy multinacionális cégnél dolgozom ismerek sok orvost, gyógyszerészt, tájékozottnak tartom magam, és ennek ellenére 5 éven át nem került az utamba ez a megoldás. Akiknél nem jön össze a kisbaba, B-tervként általában az örökbefogadás merül fel, ami a mi esetünkben nem volt alternatíva. Mindenáron saját terhességet akartunk. Minden lehetséges szakemberhez (hematológus, endokrinológus, nőgyógyász, dietetikus, pszichológus stb.) elmentem és ennyi időn át mégsem került szóba a petesejt-donáció. Azt tapasztaltam, hogy a nőgyógyászok mintha kerülnék ezt a kérdést.

 

Szerencsére egyre több újságcikk születik ebben a témában és egyre több fórumon írnak róla.  Én azonban nem vagyok egy fórumozós típus, ha az lennék, talán hamarabb szembe jött volna. Ugyanakkor számomra ezek nem hiteles források és nem szeretek ennyire fontos kérdésekben laikusoktól tájékozódni.

Ne legyen tabu a petesejt-donáció!

 

Emeséék kislánya decemberben lesz kétéves. Bár még nem érti pontosan, de már elmesélték neki a születése történetét. Fontosnak érzik, hogy ne hallgassanak erről a témáról és hogy kialakuljon egy megfelelő kommunikáció ezzel kapcsolatban. Legyen ott a köztudatban, hogy az örökbefogadás és a lombik mellett létezik petesejt-, spermium- és embrió-donáció is.

 

  • Szeretnénk mindezt abszolút nyíltan kezelni. Elmondtuk a családunknak, a barátainknak, néhány kollégának. Bevonjuk őket az életünk ezen intim részébe. Fontosnak tartjuk, hogy tudjanak erről az emberek. Ezért is hoztam létre a donorbaba.hu honlapot és facebook oldalt. Muszáj beszélnünk arról, hogy hogyan történjen a kommunikáció a szülő és gyermek között, az iskolában, az óvodában. Milyen helyzetek, konfliktusok adódhatnak és ezeket hogyan kell megoldani. Ennek érdekében hamarosan elérhetővé válik a brit Donor Conception Network anyaga magyar nyelven is, amely ezekhez nyújt segítséget. Ezen kívül – egyelőre csak ötlet szintjén – tervezünk egy mesekönyvet gyermekeknek, mely elmeséli a történetüket.

 

A másik nagyon fontos célunk, hogy a meddőséggel küzdők találkozzanak a petesejt-, spermium-, és embrió donáció lehetőségével is. Sokszor idő kell ahhoz, hogy valaki elfogadja ezt a megoldást, ugyanakkor, ha nem szeretné, akkor is joga van tudni erről az alternatíváról.

 

Szeretnénk, hogy ez ne egy stigmatizált, eltitkolt, szégyellendő alternatíva legyen. Úgy tekintsünk rá, mint egy olyan gyermekvállalásra, ahol nem két, hanem három személy vesz részt a folyamatban. Van valaki, aki kiteszi magát egy stimulációnak a sikeres fogantatás érdekében. Három ember fog össze azért, hogy megszülethessen egy élet.

 

Fantasztikus az orvostudomány, hogy már itt tartunk, hogy ez megtörténhet. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam erről hamarabb. Mivel 44 éves vagyok, így biztos, hogy már nem lesz nagy családunk.

Ez az én történetem, de találkoztam nagyon sokféle sorssal. Például amikor valakinek huszonévesen mondják azt, hogy kimerültek a petefészkei. Ilyen fiatalon nem vagy erre felkészülve és nem is játszol el a gondolattal, hogy mi van, ha nem tudok teherbe esni, mert nincs petesejtem. Ha valaki nem ismeri ezt a lehetőséget, akkor huszonévesen feladja az álmait?

 

Van, aki súlyos betegségből felépülve lett anyuka. Az, hogy meggyógyult és utána egy egészséges kisbabának adott életet, ez tényleg a világ 8. csodája. A betegségének a kezelése az ő esetében leállította a petefészek működését, tehát csak petesejt-donáció jöhetett szóba.

A Babagenetika Egyesületnél nap mint nap találkozunk olyanokkal, akik egy magzat elvesztése után próbálják újraépíteni önmagukat hosszú hónapok, évek alatt és mire feldolgozzák a gyászt, már kifutnak az időből, hogy saját gyermekük lehessen. Vannak, akik azért küzdenek fogantatási nehezítettséggel, mert a családban olyan genetikai betegség fordult elő, mely tudat alatt akadályozza a sikeres fogantatást. Fontos tudni, hogy a donorokat – akik minden esetben 32 év alattiak – nagyon komolyan szűrik a genetikai betegségekre és csakis teljesen egészséges petesejteket adományoznak. Ennél az eljárásnál a recipiensek maximum életkora 49 év, így sokaknak lehet megoldás az anyává, családdá váláshoz, ezért is fontos, hogy minél többen megismerjék ezt a lehetőséget és Emeséék történetét.

Oszd meg, ha hasznosnak találtad a cikket!
Megosztom Facebook-on
Megosztom Twitter-en
Megosztom Linkdin-en
Elküldöm emailben

FEMCAFE INSPIRÁLÓ NŐK JELÖLÉS
A „LEGINSPIRÁLÓBB CIVIL TELJESÍTMÉNY”

Voksoljatok AnnáraTi is itt: FEMCAFE SZAVAZÁS