Babát szeretnék, de okosan

s3Amikor babát szeretnének, ne feledkezzetek meg a megfelelő alapokról.

 

 

Mit is jelent ez?s301

2 kiegyensúlyozott, harmóniában lévő szervezetből jöhet létre egy hasonló harmadik, ezért fontos, hogy a fogantatás idején a lehető legjobb formátokat mutassátok.

Ez egy háromlépcsős program során valósul meg.

1./ Első lépésként a női és férfi szervezetet kell úgy felkészíteni, hogy „felismerjék egymást” és ki kell javítani a szervezetben megtörtént sejtkárosodásokat.

2./ Második lépésben az a feladat, hogy a kismama szervezete úgy működjön, hogy teste a magzatot ne teherként kezelje, hanem együttműködjön vele.

3./ Ezzel szorosan összefügg a harmadik lépés, amely a magzat megerősítését majd felkészítését szolgálja a szülést követően jelentkező új ingerekre.

Hogyan ellenőrizzük a fenti lépések hatásosságát?

Először is ismernünk kell a kiindulási állapotot. Egy egyedülálló berendezés, a Nobel-díjas mérési elven működő BipPhotonic scanner segít ebben az állapotfelmérésben. A berendezés szervezetünk oxidációs szintjét mutatja meg egy 30 mp-s non-invazív mérési folyamat eredményeként. Szervezetünket ugyanis folyamatos szabadgyök támadások érik, melyek oxidációs folyamatokat indíthatnak be. Ellenük az antioxidánsok jelentik a megoldást. A kérdés csupán az, van-e elég antioxidánsunk, hogy sejtjeink ne károsodjanak, vagy külső forrásból kell őket pótolni?

A program alatt a kezelés eredményességét a scannerrel tudjuk folyamatosan követni.

A mérés semmilyen kockázatot nem jelent a szervezet számára és segít a felelős felkészülésben, támogatva ezáltal a Babagenetika Egyesület tevékenységét is.

Az induló felmérés díja 3.000 Ft személyenként.

Bejelentkezés és további információ

Bátori Andrea

batoriandrea@gmail.com

+36309844643

NuSkin Enterprises üzleti partnere

Egész életemben egészségtudatos életmódot folytattam, odafigyeltem a táplálkozásra és aktívan sportoltam. Ám amikor 5 évvel ezelőtt találkoztam a BioPhotonic scannerrel, azonnal megértettem, hogy végre itt van az az eszköz, amivel ellenőrizni is tudom, hogy amit teszek és másoknak is ajánlok, az megfelelő eredményt hoz-e. Azóta azt is megtapasztaltam, hogy azok, akik korábban nem figyeltek oda az életmódjukra, és esetleg már valamilyen betegség jeleit tapasztalták, a mérés hatására hogyan változtattak korábbi szokásaikon és erősítették meg szervezetüket elősegítve ezzel a betegségek legyőzését és a minőségi életet.

Az a célom, hogy minél több ember számára elérhetővé tegyem ezt az eszközt és ezáltal segítsem egészségük jobbra fordulását.

Oszd meg, ha hasznosnak találtad a cikket!
Megosztom Facebook-on
Megosztom Twitter-en
Megosztom Linkdin-en
Elküldöm emailben

FEMCAFE INSPIRÁLÓ NŐK JELÖLÉS
A „LEGINSPIRÁLÓBB CIVIL TELJESÍTMÉNY”

Voksoljatok AnnáraTi is itt: FEMCAFE SZAVAZÁS