Egész életünkben hurcoljuk magunkkal a születésünk lenyomatát

A születés alatt és az aranyórákban szerzett élmények, tapasztalatok hatásaival is foglalkozik idén a Születés Hete rendezvény a Babagenetika Egyesület szervezésében. Életünk legnagyobb változása, egyik legküzdelmesebb élménye: a születés. Világrajövetelünknek legalább olyan fontos hatása van a személyiségünkre, mint a méhen belüli élményeinknek. Számos kutatás bizonyítja, hogy a szülés alatti orvosi beavatkozásoknak hosszan tartó, negatív testi és lelki következményei vannak. A gyermekkori viselkedésünk, sőt a felnőttkori személyiségünk sajátosságai, életutunk elakadása, párkapcsolataink alakulása is függhet a születéstörténetünktől. Tablieh Diána interjúja a Babagenetika szakértőjével, Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna csecsemő-, és gyermekorvossal.

Kihatással van a kisgyermekkori viselkedésre a születés módja? Megpecsételheti a felnőttkori életünket, sorsunkat az, ahogyan születtünk?  

Igen, mindenképpen hatással van egy kisbabára, sorsának további alakulására a születésének módja. De nem csak ez, hanem már a korábbi magzati lét élményei is. Egy újszülött sem tiszta lappal születik meg. Amikor világra jön, már komoly múlt áll mögötte. Méhen belüli élményeit tapasztalatok formájában gyűjti össze, és amikor világra jön, ezek, valamint születésének élménye hatással lehetnek sorsa további alakulására. Kutatások is mutatják, hogy ezek a tapasztalatok és hatások egyfajta programként futnak a megszületett csecsemőben. Ezek a tapasztalatok mozgatják viselkedéses állapotait, nem pedig véletlen, öntudatlan próbálkozások ezek. Ahogy a világot észlelni kezdi, és ahogyan arra reagál, az ezekben a korai élményekben gyökerezik.

Újabb felfogás szerint a születés az élet első nagy normatív, vagyis előre bejósolható krízise. Nem mindegy, hogy a magzat ezt hogyan éli meg. A tapasztalatok szerint a születés mintázata a gyermek későbbi életében, különböző helyzetekben is megmutatkozik, egyfajta mintaként szolgál. A szülés körüli traumák hatással lehetnek a személyiség alakulására, a későbbi karakterre, a különféle helyzetekkel való megküzdési stratégiákra és reakciókra, de a kapcsolatok alakulására is. Az élet során tapasztalt elakadások gyökerezhetnek egészen mélyen itt is.

Nyoma marad a születés utáni időszak eseményeinek, élményeinek?

Nem feltétlenül kell, hogy nyomuk maradjon. A perinatális időszak élményei feldolgozhatók a baba számára, ebben a szülei, a családja, tágabb környezete, és az ezzel az időszakkal foglalkozó szakemberek a segítségére lehetnek. Jobb minél előbb ennek nekifogni, de ha a későbbi életben mutatkoznak olyan elakadások, amelyek visszavezethetők a nehéz életkezdetre, akkor később is van lehetőség a korrekcióra.

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Lehet-e traumatikus a babának egy természetesen szülés is?

A természetes úton való megszületés is alakulhat oly módon, amely nem zökkenőmentes, és ez megnehezítheti a baba méhen kívüli életkezdetét. Ha például nem spontán módon indulhat és mehet előre a folyamat a maga útján, ha külső, főként nem indokolt beavatkozások szólnak közbe, ha az anya félelmekkel, szorongásokkal küzd, és emiatt nehezen engedi át magát a szülés folyamatának és erejének, ezek a tapasztalások is egyfajta élményként, lenyomatként ott maradhatnak a babában.

Okozhat kötődési, szoptatási és egyéb gondokat a császármetszés?

Önmagában a császármetszés nem kell, hogy szükségszerűen ilyen problémákat okozzon. Vannak helyzetek, amikor indokolt és létjogosultsága van, hiszen életmentő beavatkozás az anya és a magzat számára. De nem mindegy, hogy a császármetszés szükségességével, a várható eseményekkel kapcsolatosan az anya milyen módon és mennyi információt kap. Bevonják-e ebbe a döntésbe, vagy a feje felett döntenek? Partnerként, kompetens szereplőként lehet-e jelen, tiszteletben tartják-e testi-lelki szükségleteit? Ha ez így van, ha az anya és a baba számára a helyzethez mérten optimálisan zajlik, akkor az összetalálkozás, szoptatás, a kötődési kapcsolat is jól indulhat.

Ön szerint lehet hatása a későbbiekben a gyermek lelkére/viselkedésére a szüléskor feleslegesen beadott oxitocinnak, az egészségügyi indok nélkül mesterségesen megindított szülésnek?

Igen, lehet. Ennek a témakörnek ma már komoly kutatási- és szakmai irodalma van.

Mit tehet az édesanya a gyengéd születés érdekében?

Sokat tehet ő is azért, hogy már a baba méhen belüli élete, majd pedig megszületésének, megérkezésének élménye jó legyen. A várandósság során az anya érzései, gondolatai befolyásolják a magzat fejlődését, jóllétét. Ezek meghatározóak abban, hogy a baba jó első tapasztalatokat szerezzen a világról. Az anya sokat tehet azért is, hogy az újszülött, majd a csecsemő biztonságban érezze magát és olyanok vegyék körül, akik ebben őket segítik. Ha az anya olyan körülmények és emberek között hozhatja világra a babáját, ahol figyelnek rá, akikre számíthat, ahol kompetensnek érezheti magát, ez nagyban hozzásegítheti a babáját is a szép megérkezés-élményhez.

Utána pedig a minél háborítatlanabb együttlét, az anya odafordulása és közelsége, válaszkészsége és az ezt lehetővé tevő környezet segíthet a babának abban, hogy a születés stresszét feldolgozza.

 

Hogyan segíthetünk a szülés során traumatizált babánknak?

A méhen belüli életben és a szülés, születés során átélt traumák, nehézségek feldolgozásra szorulnak. Mind a baba, mind az anya részéről. Így érhető el, hogy az újszülött későbbi életútja során életét jól szolgáló megoldásokra legyen képes és ne kezdeti tapasztalatai határozzák meg reakcióit, megküzdési stratégiáit. Ha a születés nehéz volt, vagy az anyát és a babát elválasztották egymástól, segíthet, ha az anya sokszor elmeséli a babának születése történéseit. Kifejezheti, ki- és elsírhatja fájdalmait, hiányait, akár együtt a babával. De legalább ilyen fontos, hogy a baba is kifejezhesse fájdalmát, sírhasson, és mindez meghallgatást is nyerjen.

 

Amikor az újszülött elfoglalja helyét a családjában, ez valamennyi családtag számára fontos időszak. Tisztázásra kerülhetnek a szerepek, az, hogy kinek mi a dolga a babával. Mindenki másképpen értékelheti a baba születésének körülményeit. Van, hogy nehéz érzések bukkannak fel a születése kapcsán. A családban lezajló, tisztázó beszélgetések sokat segíthetnek abban, hogy ezeket a szülés, születés körüli nehézségeket át tudják értékelni. Ne úgy éljék meg, hogy valami baj van a csecsemővel, és korai élményei egy életre meghatározzák sorsának alakulását. Inkább értékeljék úgy, hogy odafigyeléssel, támogatással a korai traumák feldolgozhatók.

Sokat segíthet már az is, ha a szülők, a tágabb család és környezet nyugodt, biztonságos körülményeket tudnak teremteni az újszülött számára otthon. Ez a „megtartó”, minden értelemben ölelő környezet segíthet abban, hogy a korai negatív élményeket a baba feldolgozhassa. További segítség lehet a születési élmény professzionálisabb, pszichoterápiás feldolgozása célzott lelki munkával. Akár a megterhelő, súlyos esetekben is van lehetőség gyógyulásra.

 

 

Oszd meg, ha hasznosnak találtad a cikket!
Megosztom Facebook-on
Megosztom Twitter-en
Megosztom Linkdin-en
Elküldöm emailben

FEMCAFE INSPIRÁLÓ NŐK JELÖLÉS
A „LEGINSPIRÁLÓBB CIVIL TELJESÍTMÉNY”

Voksoljatok AnnáraTi is itt: FEMCAFE SZAVAZÁS