Tündének már volt egy kisfia az előző kapcsolatából, amikor későbbi párjával 2014-ben szintén családalapítás mellett döntöttek. Bár férje kiváló nevelőapja volt Bencének, de vágyott saját gyermekre is, is és Tünde is örömmel vállalt még egy babát. A gondolatot, a vágyat és a döntést hamar visszajelezte egy pozitív terhességi teszt 2015 februárjában, a leendő anyuka ekkor harmincnyolc éves volt. A kismama a hatodik terhességi hétben járt, amikor az első klinikai vizsgálat megerősítette a várandósságot, és ezt követően két hét múlva következett az ultrahang. Sajnos ezen a vizsgálaton elhangzott a mondat, ami minden kismama rémálma: – „Van egy kis gond” – jelentette ki az orvos gondterhelten. Csodálkozva kérdezte, valóban volt-e pozitív terhességi teszt, mert ő nem lát embrióra utaló jelet az ultrahang alapján. Sokkal inkább egy cisztának megfelelő képlet ismerhető fel méhen belül. Hozzátette, ha van is terhesség, akkor az méhen kívüli. Mindezt szárazon, meglehetősen nyersen közölte. Elküldte Tündét hcg-szint mérésre a biztonság kedvéért, ami viszont rendkívül magas értéket mutatott. A két eredmény ellentmondott egymásnak, újabb ultrahang következett még aznap, egy másik orvos végezte. Ez a szakember azonban egyértelműen (!) felismerte a magzatot (a „helyén”, méhen belül), szívverést mutatott, és elmagyarázta, hogy a szokatlanul magas hcg-szint ikerterhességre utal. Az ikerpárból az egyik magzat akkorra már elhalt, ennek jele volt a pici vérzés is, amit az anyuka tapasztalt. A leendő szülők tehát a kezdeti nagy ijedtség után mégis megnyugodhattak. Ott volt a baba és rendben fejlődött, minden ellenkező „híresztelés” dacára. A 9. és a 12. heti ultrahang vizsgálat is mindent rendben talált, de az édesanya életkora miatt plusz vizsgálatot javasoltak, ami májusban egy budapesti klinikán amniocentézis formájában valósult meg. Tünde maga is a vizsgálat mellett volt, egy belső hang azt súgta neki, szükség van erre.
Sajnos a beavatkozásról nincsenek jó emlékei, s ráadásul az eredmény is csak 3 hét múlva érkezett: Tündével és férjével fájdalmas tényt közöltek. Sajnos a baba nemi kromoszómáján eltérést találtak, ami akár komoly rendellenességre is utalhat. A biztonság kedvéért a szülőpáron is elvégeztek egy genetikai vizsgálatot, hátha ők hordozzák ezt a kromoszóma rendellenességet, amit örökölhetett a baba, mert ez esetben kevésbé tűnt volna jelentősnek az elváltozás. De Tündéék eredménye megfelelő volt. Csak a kislányuk mutatta az eltérést, ami valószínűsítette, hogy értelmi sérüléssel járó komoly betegséggel születik majd. A szakemberek álláspontja egyértelmű volt: nekik kell dönteniük. Tündét sokként érte mind a vizsgálat eredménye, de az is, hogy minden segítség és kapaszkodó híján, információk nélkül kell dönteniük a gyermekük életéről. Ekkor már a várandósság felén túl, a 21. hétben járt. Nehéz és fájdalmas döntést hoztak meg végül a férjével: elengedik beteg babájukat.
Tündének így pár napon belül kórházba kellett vonulnia, s mesterséges indítást követően meg kellett szülnie a kisbabát. Az anyuka szinte megállás nélkül sírt. A klinikán elviselhetetlennek érezte a légkört, hiszen amíg folyt az infúzió, és elindították a mesterséges folyamatot, addig a szülőszobán hat másik szülést hallgatott végig egy sorstársával – mármint olyan szülést, amely során egészséges, fejlett, felsíró újszülött jött a világra. Az ő babája beteg volt, éretlen és több hónap várakozás után el kellett búcsúznia tőle. Merő gyötrelem volt számára a hosszú procedúra, amelynek végére testileg-lelkileg kimerült. Három napig volt kórházban, férjével tartották egymásban a lelket és osztoztak a fájdalomban. De a pokol mindezzel nem ért véget, hiszen otthon Bencének is el kellett magyarázni a történteket, s szűkebb-tágabb környezetükkel is tudatnia kellett a szomorú eseményt. Tünde már előrehaladott várandós volt, szinte mindenki tudta körülötte, hogy babát vár, így minden egyes beszélgetés, minden újabb érdeklődés kínszenvedést jelentett. Hetekig nem ment ki az utcára, betegállományban volt és pszichológus segítségét kérte.
Amikor valamennyire maguk mögött tudták a gyászt, a veszteséget, és eltelt annyi idő, amire Tünde szervezete fizikálisan is regenerálódott, újra a gyermekvállalás lehetőségéről kezdett beszélgetni a pár. „Féltem, remegtem, hogy megismétlődik az egész, de szerettem volna gyermeket” – emlékszik vissza az édesanya. 2016 áprilisban újra pozitív lett az a bizonyos teszt. Az első vizsgálatok ennél a várandósságnál is mindent rendben lévőnek jeleztek, elindult egy újabb élet. Az előzmények után azonban nem meglepő, hogy az édesanya rögtön a várandósság elején szeretett volna információt a baba egészségéről. Bár a szakemberek egyértelműen úgy foglaltak állást, hogy rendkívül kicsi volt az esélye az elváltozás kialakulásának, ami az előző babát érintette, annak pedig, hogy ez megismétlődik, szinte semmi, de csak a bizonyosság tudta megnyugtatni az anyukát. Így a várandósság jóval korábbi szakaszában jelentkezett ugyanazon a klinikán amniocentézisre. A sors fintoraként azonban épp abban az időszakban hetekre leállt ott a labor, tehát Tünde hiába akart, nem tudott időt spórolni: újra a várandósság felén túl járt volna az eredmény idején. Kétségbeesetten kutatni kezdett tehát más klinika, magánintézet után, ahol szinte azonnal rendelkezésére tudnak állni. Így került az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrumba pár napon belül.
Várakozás nélkül, megnyugtató közegben került sor a vizsgálatra, férje bent lehetett vele, s az orvos kedvesen, de magabiztosan tájékoztatta őket, hogy az ultrahang alapján nem lát eltérést a magzat fejődésében, betegségre utaló jel sincs. Semmi nem indokolja szerinte az amniocentézist. Tünde viszont ragaszkodott hozzá, hiszen a korábban átélteket nem lehetett meg nem történtté tenni. A szakember elfogadta az érvelést, de amniocentézis helyett – amikor a magzatvízből vesznek mintát – lepényvizsgálatot, chorion biopsziát javasolt, amely ugyanolyan megbízható, de hamarabb megvan az eredménye, s szakmailag is ezt találta megfelelőbbnek. Tünde beleegyezett és néhány perc alatt sor került a fájdalmatlan beavatkozásra, amelyet türelmes magyarázat előzött meg, utána pedig kedves gondoskodás követett. Az eredmény a szülők minden szívbéli reményét, vágyát visszajelezte: a baba egészséges. Ehhez kétség sem fér, hiszen Fanni valóban egészségesen megszületett: 2016 december 13-án jött a világra 2820 grammal. Ha pedig mindez nem lenne elég, további hepiendet is tartogat a család története.
A statisztika, a szakma „nem szereti” a 42 éves anyukát, hiszen minden kockázat sokszoros, nagyobb odafigyelést, több vizsgálatot igényel a várandósság. Ám, ha az élet élni akar, akkor sem az életkor, sem a statisztika, sem a tankönyvek – sőt az előzmények sem – számítanak! Tünde ugyanis jelenleg újra várandós! A szülők maguk is meglepődtek a váratlan, de örömteli fordulaton, amikor 2019 januárban újra pozitív lett a terhességi teszt. A februári ultrahang megerősítette a magzat jelenlétét, már a szívverését is lehetett hallani. Természetesen az óvatosságot és elővigyázatosságot Tündéék most sem tették félre. Ahogy szóba került az immár „szokásos” vizsgálat aktualitása, akkor látta meg Tünde a Babagenetika felhívását az egyik közösségi portálon, ahol olyan – éppen várandós – nőket kerestek, akiknek korábban vesztességgel végződött babavárásuk volt. Tünde jelentkezett Sevcsik M. Annánál, így neki és a Babagenetikának köszönhetőn jelentős anyagi segítséget kaptak a 12. héten – szintén az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrumban – végzett chorion biopsziához. Amikor ezeket a sorokat írom, már pár napja a boldog szülők birtokában van az információ, hogy a vizsgálat mindent rendben talált, a baba minden jel szerint egészséges! Idén szeptemberre várják tehát kisfiúkat Fanni és Bence mellé – pont a házassági évfordulójukra. A kismamának, s az egész családnak nagy örömmel kívánunk jó egészséget, boldog babavárást, s várjuk a híreket a bébi születéséről!
