Vilmos emlékére
Magyarországon minden harmadik terhesség vetéléssel ér véget. Igaz történetünk főszereplője jogosan teszi fel a kérdést: Miért csak azok a babák számítanak, akik megszületnek egészségesen? Hiszen a vendégbabák is a gyermekeink.
“2021-ben lettem először várandós, akkor 29 éves voltam. A 12. heti ultrahang vizsgálaton teljesen rendben volt minden, kombinált tesztet is csináltak, az is rendben volt. Így hát elég jó élményekkel indultam neki a következő ultrahangnak, ami nálam a 20. hétre. esett.” – emlékezik vissza Beáta.
A második genetikai ultrahangon viszont a genetikus közölte Beával, hogy a magzat ductus venosus-a hiányzik. Ez tulajdonképpen egy összekötő véna, amely segít a babának az oxigénben gazdag vér felvételében. És mivel ez az esetek nagy részében kromoszóma rendellenességgel is társul, felvetette, hogy érdemes lenne magzatvíz mintát venni.
“Valójában már az elejétől kezdve volt egy belső anyai megérzésem, hogy valami nincs rendben. Az állami intézményekben az ultrahangon mégsem láttak semmilyen eltérést. Azt mondták, hogy nincs ennek a babának semmi baja, szépen fejlődik. Amikor feltettem utólag a kérdést, hogy történhet az meg, hogy nem látták ezt a hiányt, azt mondták, nem kötelező megnézni a magzat tápanyag ellátását és nincs is olyan jó készülékük, ami ezt látná.”
Mi történik, amikor egy várandós teljesen eltérő, sőt ellentétes információkat kap? Természetesen az interneten keres, próbál kétségbeesetten valamilyen segítségre bukkanni, így akadt Bea is a Babagenetika Egyesület oldalára. Szeretett volna részletes és hiteles információt kapni arról, hogy valóban szükséges-e a magzatvíz mintavétel.
“Felhívtam Sevcsik M. Annát és elmeséltem neki, hogy mi a probléma. Azt is elmondtam, hogy bizonytalanná váltam, szükséges-e a mintavétel. Anna azonnal megnyugtatott és nagyon részletesen felvilágosított. Az ultrahang eredményeket megmutatta szakértőnek is, aki megerősítette, hogy valóban szükséges a szúrás.”
A magzatvíz mintavétel szerencsére csak gondolatban volt borzalmas, valójában kevésbé. Sokkal nehezebb volt kivárni azt a két hetet, amíg eredmény született. Az anyai megérzés továbbra is bajt sugallt, az idő pedig vészesen telt és Bea nem tudott igazán önfeledten örülni. A genetikus végül aggasztó eredményt közölt: három kromoszómán is találtak eltéréseket. Ebből kettő esetén gyakorlatilag nincs is szakirodalmi adat, tehát fogalmuk sincs, mit okozhat, a harmadik pedig olyan, amelyből a világon mindössze 8 eset volt eddig és bizonyosan értelmi fogyatékossággal jár. Az orvos elmondta azt is, hogy már maga a várandósság is extrán kockázatos önmagában a tápanyag-ellátás problémája miatt, így javasolta a terhesség megszakítását.
“23 hetes várandós voltam ekkor, kiborulva, sírva hívtam fel Annát. Mondjuk szerintem őt mindig akkor találják meg az emberek, amikor valamilyen kétségbeejtő helyzetben vannak… A férjemmel végül meghoztuk a fájdalmas döntést: elköszönünk ettől a kisbabától. Annát arra kértem, hogy mondjon el mindent, hogyan fog zajlani. Azt már tudtam, hogy ezt a babát meg kell szülnöm. Ez önmagában elég nyomasztó, mentálisan nagyon megterhelő. Egy szülés, amelynek a végén nincs katartikus élmény, nincs feloldozás a szülési fájdalmak alól, nem kapod meg, amire szerződtél.”
Június 26-a volt a nap, hogy Vilmos megszületett. Anna végig tartotta a kapcsolatot Beával telefonon. Mert csak az tudja igazán átérezni ezt a fájdalmat, aki maga is keresztülment ezen…
“Szeretném kiemelni a férjemet, akivel annyiszor beszélhettem át a történteket, ahányszor csak akartam. Igazán támogató társ, csodálatos kapcsolatunk van. Ne feledjük el, sokan úgy tesznek, mintha a férfinak semmi köze nem lenne ehhez az egészhez. Dehogynem! Neki is hatalmas trauma a babánk elvesztése, csak ő nem omolhat össze, különben ki tartja oda a vállát…”
2022 év elején tudta meg Bea, hogy ismét babát vár. Boldog volt és egyben nagyon félt. Azonnal hívta a férjét, aki nyugtatta, hogy minden rendben lesz. A második, akit hívott Anna volt, a lelki támasza, aki tudta, hogy milyen egy veszteséget megtapasztalni.
“Anna volt az egyetlen, aki azt mondta, hogy nem biztosíthat engem arról, hogy minden rendben lesz. Hamis megnyugvás érzést adna, ami nem feltétlenül valósulna meg. Viszont arra kért, hogy tegyek félre minden negatív gondolatot és
ÖRÜLJÜNK ENNEK A BABÁNAK!”
Anna végig biztatta Beát, akinek persze hullámzó volt az öröme. Hol elsírta magát a bizonytalanságtól, hol a föld felett járt… Az idő pedig ólomlábakon vánszorgott. A 12. heti ultrahangon Bea annyira ideges volt, hogy a kisbaba is begubózott, alig tudta megnézni az orvos. Aki végül gratulált: tökéletes kisbabájuk van!
“Még ennek sem tudtam örülni igazán, mert mi lesz, ha jön a fekete leves? Gyanakodva fogadtam, de talán kicsit nyugodtabb voltam. Aztán a 18. heti ultrahang maga volt a feloldozás.”
A 38. héten megszületett Leó. Gyorsan, ügyesen, teljesen rendben. Ahogy most is egy mosolygós, elégedett, kíváncsi baba. Születése volt Bea számára az igazi feloldás. A pillanat, hogy kezébe vehette a kisbabáját, felülírta azt a borzalmas veszteséget, amit megélt.
“Nekem két fiam van, az egyik itt és a másik nem itt. És erről majd mesélek Leónak is! Összességében – amin átmentem – az borzalmas. Van egy valami, amin azóta is ki vagyok akadva és szerintem jogosan, hogy lehetett volna úgy is, hogy ki sem derül a baj… A Babagenetikának hála viszont megismertem más anyákat is, akik hasonlón mentek keresztül. Mindenkinek meg kellene kapnia a megfelelő tájékoztatást, hogy szeretne-e vállalni egy beteg gyermeket vagy sem. Egyik döntés sem jobb a másiknál.”
Zárszó:
Vilmos elvesztése után Bea egy hónapig nem mozdult ki otthonról, sokáig ki sem akart menni az utcára, hiszen mindenki tudott a várandósságáról.
Sokat segített számára, hogy feldolgozta és átkeretezte a halálhoz való hozzáállását, ami hazánkban inkább nyomasztó és borzalmas, míg más népeknél természetes.
