„Mese mese mátka, pillangós madárka” – gondolják még mindig sokan a meseterápiáról azt, mintha ez valami olyasmi lenne, ami csak gyerekeknek szól; holott ez nagyon nem igaz. Nem maga a mese gyógyít, hanem az, ahol, s ahogyan megtaláljuk benne önmagunkat; amit hallgatva azt tudjuk mondani, ez a mi történetünk.
Fejér Noémi pszichológus meseterapeutával beszélgettünk.
Mi vitt erre a szakterületre?
Családterápiát tanultam, s a Családi Szolgálatok Ligája Alapítványnál voltam co-terapeuta jelölt. Az Alapítvány egyszer meghívta egy kétnapos, önismereti workshopra Boldizsár Ildikót, amelyen részt vehettünk. Nagyon meghatározó élmény, s egyben egy nagyon komoly önismereti munka is volt mindez nekem a mese kapcsán. Ez alatt a két nap alatt ugyanis nagyon megéreztem, hogyan lehet belsővé tenni a mesét, a történetet; s azt is, hogy tudok én ehhez kapcsolódni. Azok után, hogy ezt a saját „bőrömön” megtapasztaltam, szerettem volna képződni Ildikónál. Rengetegszer írtam neki, érdeklődtem, hogy mikor indít csoportot, mert nagyon szerettem volna menni. Nyolc évet vártam rá, mire sikerült, mert ő nem sok embert képez, s most pedig egy ideig nem is nagyon fog, csak pedagógusokat.
Akkor is rengetegen szerettek volna bejutni hozzá, úgy százszoros volt a túljelentkezés. Én végül is 2018-ban végeztem nála, s ezt követően egy kolléganőmmel összeállva megalapítottuk a Kalandok Szárnyán Csapatot. Ott kezdtünk el óvodásokkal, kisiskolásokkal foglalkozni, majd kamasz csoportunk is lett, 2020-ban pedig már táboroztattunk is.
Nemrég nyertünk egy pályázatot a MOL-nál, aminek keretében két csoportot is csinálhatunk. Az egyik a Mama-kapocs elnevezésű baba-mama csoport – ahol azzal foglalkozunk, hogyan segítsük a mamákat abban, hogyan éljék a mindennapjaikat a babáikkal. Elsősorban mesékkel, kreatív alkotással fogunk itt dolgozni. Másfelől létrehozhattunk egy felnőtt csoportot is, ez lett a Mindennapok mama-szemmel. Ide kismamákat, de nagymamákat is várunk, s az elképzeléseink szerint ez egy olyan közösség lenne, mint amilyen régen a fonó volt, ahol az asszonyok összeültek és meséltek egymásnak.
Boldizsár Ildikó mesekutató, meseterapeuta nagy szaktekintély ezen a területen. Aki egy kicsit is beleássa magát a meseterápiába, biztosan találkozik a nevével. Lehet azt mondani, hogy ő a szakma „guruja” Magyarországon?
Három nagy irányzata van a meseterápiának itthon. Az egyik az Antalfai Márta féle pszichoanalitikus megközelítés, a másik a Szentkuti Márta képviselte irány; illetve van az Ildikó által képviselt „iskola”. Nálunk ők hárman képeztek, képeznek olyan szakembereket, akik mesékkel dolgoznak.
Boldizsár Ildikó az úgynevezett metamorphoses módszerrel dolgozik. Ez mit jelent és mennyiben más, mint a többi irányzat? Te is ezt alkalmazod?
Igen, én is ezzel a módszerrel dolgozom. A többi megközelítéshez képest ez annyiban más, hogy mi azt mondjuk, nem maga a mese gyógyít, hanem a vele való kapcsolat. A mese egyfelől egy olyan egységes, egylényegű világképet jelenít meg, ami miatt teljesen mindegy, hogy azt mondjuk Ausztráliában, vagy Kanadában olvasod. A másik alapvetésünk pedig, hogy a mese minden szereplője mi vagyunk. Amikor például valaki azt mondja, azért nem megy pszichológushoz, mert neki ne segítsen senki, erre mi azt tudjuk mondani, hogy nem is mi fogunk. Hanem a mesével létesített kapcsolat, amelyben, ha ott egy segítő karakter, vele lehetséges, hogy meg fogja tudni oldani a saját problémáit.
Ezzel lényegében már át is vezettél a következő kérdésre; hogyan képzeljük el, hogy tud gyógyítani, terapizálni egy mese?
Úgy, hogy nem csak az elakadás mintázata, hanem az is megvan benne, hogyan tudsz kijönni abból a nehéz helyzetből, amiben éppen benne vagy. A megoldás kulcsát is magában hordozza.
Minden esetnek, problématípusnak megvan a maga meséje? Előállt már olyan helyzet, amit nem lehet semmilyen mesére se „ráhúzni”?
Nem, mert a mesében minden élethelyzetnek megvan a maga mintázata, s ez a lényeg, efelől közelítünk az adott problémához. Az egyik legfontosabb dolog az, hogy te hol vagy a mesében. Vegyük például Hamupipőkét, aki a mese „terében” sokféle helyen lehet. Ha például valaki az erdő-mező szélére teszi magát ebben a történetben, miközben épp párkapcsolatot keres, az nem igazán szerencsés, hiszen így nagyon messze van a „báltól”, ahol erre esélye lenne.
A metamorphoses meseterápiás módszer lényege, alapja tehát nem a hőssel való azonosulás, hanem sokkal inkább az, hogy hol vagyunk az adott mesében. Ez árulja ugyanis el, hol vagyunk éppen elakadva. Ez lesz a kiindulási alapunk.
Milyen mesékkel működik a gyógyítás, a terápia? Népmese, műmese egyaránt használható?
Tapasztalataink szerint a népmesék a legjobbak, s ha lehet abból is az olyanok, amelyek tiszta forrásból származnak. Alapvetően ezekkel, s a világ összes népmese kincsével dolgozunk. Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmeséje is például már „feladja a labdát”, mert bár az ötvenes évekbeli első kiadásban még lehet látni, hogy feltüntette mi az a 3-4 könyv, amit használt, ezeket ő aztán át is írta, ráadásul a későbbiekben már fel sem tüntetik az eredeti forrásokat.
Van, ahol egy orosz varázsmesére van szükség, de az is lehet, hogy éppen egy keleti mesét kíván meg az adott helyzet. Gyerekkel szoktunk műmeséket is használni, Erwin Moser A tigrisbogár című mesegyűjteményében például zseniális történtetek vannak.
Kiknek, milyen helyzetekben javasolnád kifejezetten a meseterápiát?
Olyan gyerekeknek és szüleiknek például, akik között a kapcsolódás valamilyen mértékben sérült, vagy esetleg elveszítettek; vagy már az indítás nem olyan volt a pocakban: nem úgy várták, vagy nehezen érkezett. A közös konzultációk során, a különféle történeteken keresztül át tudják élni ezt a viszonyt.
Ezért is tartom nagyon fontosnak az anya-magzat kapcsolatanalízist, mert akkor már ott már elkezdődhet a mese. Mi a mi közös történetünk? S hogyan lehet már a pocakban mesélni? – keressük a válaszokat ezekre a kérdésekre. Akkor már a kinti világban is nagyon más lesz a kapcsolódás. Én azt vallom, hogy a mama-baba kapocs az egyik legfontosabb érték.
Azokban az esetekben is hasznos lehet a meseterápia egyébként, ha a szülők nehezen értik meg a gyereket, nem találják meg vele a hangot. Akkor is segíthet, ha például már sokadszorra ugyanazokat a mintázatokat éljük át, ahogyan a mesében is az első királyfi elbukik, majd a második is. Ez pontosan ugyanaz a játszma, s nem tudunk belőle kikeveredni. Családi, párkapcsolati mintázatokat lehet például újra definiálni ezeken keresztül.
S az olyan nehéz élethelyzetekben is segíthet a meseterápiás módszer, amikor már nincsenek szavak: veszteségnél, gyásznál például, ahol nehezen tudunk érzelmekről beszélni. Van olyan ember, aki eleve nehezen beszél az érzelmeiről, viszont lehet, hogy egy mesét hallva azt tudja mondani, ez az én történetem.
Kiemelten fontosnak tartom a traumatikus szülések feldolgozását is, ezért is kezdtem foglalkozni az EMDR nevű, traumafeldolgozó terápiás technikával. Jelenleg a szupervíziós szakaszban vagyok.
(Az EMDR rövidítés az angol Eye Movement Desensitization and Reprocessing rövidítéséből ered. Jelentése: szemmozgással történő deszenzitizáció és újrafeldolgozás; azaz a szemmozgások hatására egyre kevésbé leszünk érzékenyek egy adott emlékre, csökkenni fog bennünk a feszültség – a szerk.)
Milyen arányban dolgozol gyerekekkel és felnőttekkel? Mennyire van benne a meseterápia a köztudatban, főleg a „nagyok” körében? Sokan keresnek?
Abszolút. Úgy látom, egyre jobban elterjed ez a fajta szemlélet, s az is ezt mutatja, hogy Boldizsár Ildikó könyvei is egyre népszerűbbek. Tavaly csináltunk egy tréninget a Városligetben, ahol bemutattuk, hogyan dolgozunk; teltház volt. Most tavasszal online bemutatónk volt, szintén rengeteg résztvevővel úgy, hogy sokakat kifejezetten a meseterápia érdekelt. Persze azért olyanok is vannak, akik azt gondolják, „mese mese mátka, pillangós madárka”; ez csak a gyerekeknek szól. Holott ez nagyon nem igaz.
Hogyan zajlik egy meseterápiás foglalkozás? Mondjuk csak egy résztvevővel? Keresel neki egy mesét?
Az első két alkalom rendszerint ismerkedéssel, a bizalom kiépítésével, anamnézis felvételével telik. Van, hogy valaki eleve hozza a kedvencét, esetleg többet is. Ezeket végig nézzük, s megbeszéljük, mi tetszett, miért tetszett benne neki. Ez máris ad egy kiindulási eszköztárat. Van, hogy ezzel a hozott anyaggal kezdünk el dolgozni, de az is előfordul, hogy valaki azt kéri, próbáljunk meg nézni neki egy mesét. Ilyenkor kell minél többet és minél mélyebben ismerni.
S akkor ezt a mesét tartod meg, erre épül a terápia?
Igen, megnézzük, hogy ebben a történetben ő hol látja magát és végégig vezetjük a mesén. S akkor ő is ezen dolgozik, hogyan látná a „boldogan éltek míg meg nem haltak”-ban magát. Előállhat olyan helyzet is, hogy valaki elakad egy mesei helyszínen, ilyenkor egy másik mesét kell keresni, ami segít és kivezeti.
Azon túl, hogy a meseterápiának egy sérült baba-mama, szülő-gyermek kapocs helyreállításában is meghatározó szerepe lehet, olyan nehéz élethelyzetekből is kimozdíthat, mint például a veszteség, a gyász; ahol nehezen, vagy egyáltalán nem tudunk megszólalni. Meseterapeutanként Noémi célja pedig – ahogyan a honlapján (www.fejernoemi.hu) olvasható bemutatkozójában is fogalmaz – „hogy minél több emberhez eljusson a mesei „tudás”, amely a láthatatlan utak bejárását adja, valamint, hogy meg tudjunk lépni családi és egyéni elakadásokat.”
Ajánljuk mindenkinek, aki úgy érzi, egy ideje nem találja a kiutat élete „sűrű, sötét” erdejéből.
