Hálatörténet

Kedves Anna!

Szerencsésnek mondhatom magam, mert nem mentem keresztül annyi megpróbáltatáson, mint megannyi nő, akiknek segítetek, hiszen második ‘nekifutásra’ várandós lettem. Azonban úgy gondolom, egy sikertelenség, veszteség is nyomot hagy az ember életében. Pár hónappal ezelőtt kerestelek fel és kértem a segítséged, és te azonnal továbbítottál is Imre Ruben doktor úrhoz. Sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor a vizsgálaton először meghallottam a kis mazsolám szívdobogását. 

 A meghatódottságtól és a könnyeimtől alig jött ki pár szó belőlem, épp, hogy meg tudtam köszönni a doktor úr kedvességét. Egy éve már, hogy az első babánkat elvesztettük,  sokszor eszembe jut milyen lett volna, ha most velünk lenne. Én úgy érzem, hogy egy szőke, fürtös kislány mosolyogna ma rám.  

 De minden úgy történt, ahogy történnie kellett. Tovább léptünk és most boldog vagyok, mert Dani, a kis szivárvány babánk anyukája lehetek. Pár nap múlva már egy hónapos lesz és makk egészséges. Szerettem volna ismét megköszönni neked/nektek, hogy ilyen sokat adtok

Oszd meg, ha hasznosnak találtad a cikket!
Megosztom Facebook-on
Megosztom Twitter-en
Megosztom Linkdin-en
Elküldöm emailben

FEMCAFE INSPIRÁLÓ NŐK JELÖLÉS
A „LEGINSPIRÁLÓBB CIVIL TELJESÍTMÉNY”

Voksoljatok AnnáraTi is itt: FEMCAFE SZAVAZÁS