“A kisbabákra úgy vigyázok, mintha a sajátom lenne.”

Barbara vidéken kezdte a pályafutását, ma egy nagy forgalmú budapesti kórházban dolgozik csecsemő- és gyermekápolóként. Nagy hatással volt rá Frédérick Leboyer: A gyöngéd születés című könyve, mely szolgálhatna jó alapként a magyar szülészeteken. Mindent megtesz a természetes, szép háborítatlan születésekért. Mindig is ezt szerette volna csinálni, imádja a babákat és úgy vigyáz rájuk, mintha a sajátjai lennének. Törődik a nők törékeny lelkével is. Ennek ellenére jót alig hallani a csecsemőápolókról. Mindaddig, amíg internetes csoportokban kórházakra lebontva riogatják egymást a kismamák, nem nagyon lesz változás. –tudtam meg Barbarától, a Születés Hete rendezvényre készülődve. Tablieh Diána interjúja.

Mit ad neked a hivatásod?

A megfogalmazás tökéletes, nem munka, hanem hivatás a tevékenységem. Mindig is ezt szerettem volna csinálni és el sem tudom képzelni, hogy más pályán mozogjak. Rengeteg szeretetet kapok azoktól a pároktól, akik a szemem láttára válnak apává és anyává. Valamint a babáktól. Számomra minden baba egy csoda.  Imádom őket és rengeteget tanulok is általuk. A hivatásom feltölt és olyan energiákat szabadít fel, melyek nem is tudom, hogy a mindennapokban néha hol vannak. Kiteljesedek a szülőszobán.

Milyen a te kórházadban a császárosok aránya?

Sajnos nagyon magas…Talán 50% feletti .De nagyon nagy régiót látunk el és van egy fejlett PIC,  koraszülött intenzív osztályunk is, ahol az igazán kicsi babákat látják el a szakemberek, olyanokat, akik hüvelyi úton nem születhetnek meg.  Ezek is hozzájárulnak a nagy számhoz.

Fotó by Elvira Bartos

Mi a véleményed, milyenek a vidéki kórházak a budapestiekhez képest?

Vidéki kórházban voltam pályakezdő és nagyon jó alapokat kaptam. Azóta még fejlettebb az a szülészet, újszülött osztály. Ritka családias hangulat lengte be (és a mai napig is), ami nyugtatóan hatott a kismamákra, babákra. Az elmúlt években pedig még magasabbra emelték a lécet, aminek borzasztóan örülök.  Ma már van összehasonlítási alapom, hisz eltelt kicsit több mint egy évtized és éppen egy fővárosi kórházban dolgozom.

Viszont, ha kitekintek, akkor azt látom, hogy vidéken nagy lemaradások vannak. Nehezen tartják a lépést az új nézetekkel. És nem is mindenhol szeretnének változtatni a „jól bevált” dolgokon. Ismerek olyan megyei jogú várost, ahol még mindig csak háton fekhetnek a kismamák, nem ehetnek, és nem ihatnak vajúdás közben és epidurális érzéstelenítés is csak akkor van, ha éppen ráér az aneszteziológus.

A budapesti kórházak fejlettebbek, több tárgyi feltétel adott, de az általam ismert intézményekben is nagy az eltérés. Jó úton járnak, de még mindig időnek kell eltelnie ahhoz, hogy egység legyen.  És azt se felejtsük el, hogy a szakmai továbbképzések zöme is a fővárosban van, ahova egy pesti szülésznő, gyermekápoló hamarabb eljut és értesül az újdonságokról, amit aztán vihet az „anya intézménybe”.

Elszomorít, hogy egyre többen jönnek vidékről fel Pestre szülni és inkább fizetnek, csak vegyék emberszámba őket a szülőszobán. Távol a családjuktól, a biztos háttértől.

Mennyire készülnek tudatosan nők a gyermekágyas időszakra? Tájékozódnak-e csecsemőgondozásról, szoptatásról, például szoptatási tanácsadóktól, vagy úgy vannak vele: majd úgyis megy magától?

Az igazán tudatos nők készülnek, akár elmennek egy babagondozási, szülésfelkészítő tanfolyamra is és öröm, mikor a párjukkal teszik mindezt. Olvasnak hiteles forrásból származó könyveket és felveszik a kapcsolatot szoptatási tanácsadókkal, akár elmennek pl. olyan baba-mama klubba, ami szoptatást és hordozást támogat. De még mindig ez a ritka. Ezeket a nőket nem éri váratlanul a tejbelövellés, tudják, hogyan megy végbe a tejtermelődés, hogyan kell a babájukat gondozni és nem félnek a babájukhoz nyúlni. De sok olyan esettel találkozom továbbra is, aki a szülésre flottul felkészül, és utána fogalma sincs mi fog történni, hogyan telik majd az a bizonyos 72 óra, kihez fordulhat, ha problémája van. Úgy érzi, hogy tájékozott, mert a közösségi média csoportjaiban „felvilágosították” a nőtársai. És sokszor itt vesz rossz irányt a dolog…

Nagy-és déd mamáink idejében sok generáció élt együtt, így anyáról leányra szállt a babagondozási praktika. Kár érte…

Biztosított nálatok az aranyóra?

Abszolút. Olyannyira, hogy hüvelyi szülésnél le sem vesszük a babát az anyáról. Amíg a szülőszobán tartózkodnak, addig végig együtt vannak, még az nőgyógyászati vizsgálat vagy gátvarrás alatt is. Nincs fürdetés, mérés, csak a szoptatás, az egymásra hangolódás, melynek az apa is aktív részese. Ha nincs jól a kismama, akkor pedig édesapán folytatódik a bőr-bőr kontaktus.

Ha császárra kerül a sor, akkor nálunk 2 opcióból lehet választani. Miután megszületik, a baba apa mellkasára kerül (miután édesanyának megmutattuk) és egy így marad, amíg az édesanya a műtőben van. Majd folytatódik édesanyával a bőrkontaktus és megtörténik itt is az első mellre tétel, mint hüvelyi szülésnél. Valamint lehetőség van a természetes császármetszésre is (én jobban szeretem gyengédnek hívni), ahol apa bemehet a műtőbe, foghatja anya kezét, a kisbaba pedig már a műtőben bőrkontaktusba kerül anyával és akár szopizhat is, ha szeretne. Ennek persze vannak feltételei (anyai és magzati jóllét, betöltött 36.hét stb.) és egy hosszabb tájékoztatásnak kell megelőznie.

Nálatok az anyával marad a baba, vagy elszeparáltan helyezik el őket?

24 órás Rooming-in rendszerünk van. A kezdetektől együtt van baba-mama.

Az anyatejen kívül kap-e bármi mást nálatok a baba?

Igyekszünk csak anyatejet adni. Ha valamiért nem tud az anyuka szoptatni, megnézzük mi az oka, tanácsokkal látjuk el és akár kézi- vagy gépi fejéssel próbálunk anyatejhez jutni. Előfordul olyan is, hogy a baba pasztörizált donor női tejet kap. Ha nem muszáj, nem tápszerezünk, csak nagyon indokolt esetben és akkor is csak szigorú orvosi utasításra.

Igaz az, hogy másfajta bánásmódban részesül az, aki fizet az alapítványi szobáért?

Nincs alapítványi szobánk, de ha lenne, sem tekintenénk máshogy rá. Én minden hozzánk érkezőt úgy tekintek, hogy az akár lehetne a testvérem is vagy az a nagymama, aki ül a folyosón és várja a kis unokája megszületését, akár az édesanyám is lehetne. A kisbabákra pedig úgy vigyázok, mintha a sajátom lenne.

Gyakran panaszkodnak anyák hogy a csecsemős nővérek egytől egyik gorombák, nem segítőkészek. Egy barátnőm például ezeket a szavakat intézte hozzám szülés után: Csak azt a 3 napot bírd ki a csecsemőosztályon, mert az rosszabb lesz, mint maga a szülés. Szerinted mi vezet ehhez?

A női lélek a szülés után borzasztóan sérülékeny. Főleg, ha a szülés körül is történt rendkívüli, amit ő nem úgy tervezett vagy élt meg, mint ahogy szerette volna. Ilyenkor egy rosszul sikerült mondat is elég, hogy mély nyomot hagyjon, és negatív vélemény keletkezzen, és ezzel elinduljon egyfajta általánosítás. Mi vagyunk általában a „mumusok”. Pedig minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, abban a 3 napban, hogy biztos alapokkal menjenek haza. Bármilyen gondjukkal, bajukkal felkereshetnek bennünket, szívesen meghallgatjuk őket és segítünk, hogy helyükre kerüljenek, a dolgok legyen szó babagondozásról, szoptatásról vagy lelki gondokról. De mindaddig, amíg internetes csoportokban kórházakra lebontva riogatják egymást a kismamák, nem nagyon lesz változás. És tavaly nagyon elszomorodtam, mikor egy szülésznő kolléganő is negatív véleménnyel beszélt rólunk. Ha ő így vélekedik, akkor mit várhatok el egy „laikus” nőtől?

Mi lenne a legsürgetőbb tennivaló a szülészeteken?

Korszerűbb géppark beszerzése, alternatív szobák kialakítása. A nővérszám növelése. Egységes protokoll kidolgozása. Millió dolgot tudnék írni.

Lehet a pénzhiányra fogni minden problémát?

Határozottan nem.

A múltkor említetted, hogy „épp szülünk, és szépen.” Mesélnél arról egy kicsit, milyen számodra a szép szülés?

Az ideális szülés számomra az lenne, ha a kismama a kórházban is azt érezné, hogy otthon van. Furán hangzik, de ezt gondolom. Ott abban a pillanatban megszületik egy új kis lélek, egy anya és egy apa. Megszületik egy család. Azokban a percekben csak velük kellene foglalkozni és nem a „mit főzök holnap” lemezt betenni vagy a Real Madrid épp megverte a Barcelonát-sporthírt fejtegetni. Legyen csend és nyugalom, félhomály, hagyjuk a szülést a saját ütemében haladni, ne háborgassuk a kismamát feleslegesen, és ami nagyon fontos, hogy hagyjuk olyan pózban szülni és vajúdni, ahogyan neki jól esik. Legyen minél természetesebb az a folyamat. Támogassuk a kismamát pszichésen, bíztassuk és tudatosítsuk benne, hogy képes megszülni babáját. És mikor megvan a gyermek, hagyjuk, hogy szépen csendben találjanak egymásra. Egyébként az a szülés, amiről akkor beszéltem, hasonló volt. Nagyon megható élménnyel gazdagodtam aznap.

 

 

Oszd meg, ha hasznosnak találtad a cikket!

Share on facebook
Megosztom Facebook-on
Share on twitter
Megosztom Twitter-en
Share on linkedin
Megosztom Linkdin-en
Share on email
Elküldöm emailben

Tablieh Diána

Szólj hozzá te is!