Köszönet

Drága Anna,

Életünk végéig hálásan leszünk Neked a szeretetedért, támogatásodért és odaadásodért, amit ismeretlenül is biztosítottál nekünk. Neked köszönhetően megmentettünk egy kicsi életet/ lelket, biztosíthattuk neki a méltóságteljes búcsút. Az elmúlt 4 évben 3 kisbaba elvesztése, majd számos sikertelen lombik beültetés után az örömünk leírhatatlan volt: 2 kisbaba érkezett hozzánk. A 10. heti ultrahangon azonban olyan hírt kaptunk, amit mindegy, mekkora a magzat, szülőként lehetetlen feldolgozni, maximum elfogadni lehet: az egyik kisbabánknál súlyos rendellenességet fedeztek fel. Ilyenkor egy szülőnek a csodát leszámítva szerintem semmi másra nincs szüksége, mint empátiára és elegendő információra, hogy helyes dönthessen- úgy, hogy azzal a döntéssel élete végéig együtt tudjon élni. Az orvosok egyértelműen a kisbaba műtéttel történő elaltatását javasolták- a rendellenesség ismeretének hiánya ellenére. Ekkor jelentél meg az életünkben akkori legnagyobb ajándékként. Kapaszkodót adtál, gyakorlatilag azonnal összekötöttél zseniális és empatikus szakemberekkel, akik szülőként tekintettek ránk, akik figyelembe vették a lelkünket is és azt a tényt, hogy képtelenek vagyunk nemet mondani a kisbabánkra elegendő információ hiányában. Végül a támogatásoddal úgy döntöttünk, a belső megérzéseinkre hallgatunk és lehetőséget biztosítunk a kisbabánknak a gyógyulásra vagy arra, hogy Ő dönthessen róla, velünk marad vagy sem. Bár a 16. héten feladta a küzdelmet, mégis hálát érzünk, amiért még velünk tölthetett 6 hetet szeretetben. A legnagyobb ajándék számunkra ebben a helyzetben a tudat, hogy Neked köszönhetően megadtunk Neki mindent, amit egy szülő megadhat a gyermekének: hitet, esélyt, szeretetet és a méltóságteljes búcsú lehetőségét. Ha nem jelensz meg az életünkben, orvosi nyomásra elaltattuk volna a 10. héten, viszont ezzel a döntésünkkel szerintem életünk végéig képtelenek lettünk volna megbékélni. Így viszont békével és hálával a lelkünkben tudtunk Tőle búcsút venni- ennél többet senkitől sem kaphattunk volna az életünkben. Köszönjük!

Oszd meg, ha hasznosnak találtad a cikket!
Megosztás itt: facebook
Megosztom Facebook-on
Megosztás itt: twitter
Megosztom Twitter-en
Megosztás itt: linkedin
Megosztom Linkdin-en
Megosztás itt: email
Elküldöm emailben

ADOMÁNYOKAT
A MAGNETBANK 16200151-18532896 SZÁMÚ BANKSZÁMLÁRA FOGADJUK HÁLÁS SZÍVVEL.