Minden kimondott szónak, a homlokráncolásnak is súlya van

A várandósság alatt végzett magzati genetikai ultrahang vizsgálatról szóló írásunk első felében – a pontosabb tájékozódás kedvéért – sorra vesszük a témával kapcsolatos általános információkat, majd dr. Leipold Gergő szülész-nőgyógyászt, a terület szakértőjének álláspontját, gondolatait adjuk közre.  A kérdés árnyalását főképp az teszi szükségessé, hogy – tapasztalataink szerint – sok a félreérthető információ, tévhit ezen a területen, így indokoltnak látjuk ezek tisztázását, s a Babagenetika mozgalom egyik fő célja, hogy a várandós nők pontos, releváns információkkal rendelkezzenek a gyermekvárás során végzett vizsgálatokról.

A magzati ultrahangvizsgálatokkal kapcsolatos minden kérdést (a vizsgálat menetét, a vizsgálatot végzők kompetenciáját és a vizsgálat tárgyi feltételeit stb.) érvényben lévő szakmai irányelvek szabályozzák. Ennek egyik legfontosabb részét emeljük ki:

A szülész-nőgyógyász szakorvosok tájékozódó ultrahang vizsgálatot végezhetnek, ugyanakkor nem jogosultak a várandósok gondozása során elvárt – magasabb szintű – genetikai ultrahang szűrővizsgálatok végzésére.  A genetikai ultrahang szűrővizsgálatok speciális elméleti ismereteket és gyakorlatot igényelnek, ezért ezeket a vizsgálatokat a fentieket igazoló oklevéllel, diplomával, „jártassági” (licenc) vizsgával rendelkezők végezhetik. /Szonográfusok – a kompetenciájuknak megfelelően – csak „jártassági” (licenc) vizsgával rendelkező szakorvosok felügyeletével adhatnak ki ultrahangleletet./

 

A magzati ultrahang vizsgálatok célja, általánosságban és időrendben:

  • a méhen belüli terhesség(ek) kimutatása;
  • az esetleges kóros koraterhességi állapotok felismerése;
  • a magzat(ok) számának, életképességének, a terhességi kornak meghatározása;
  • a magzat szívműködésének ellenőrzése;
  • a magzat növekedésének ellenőrzése;
  • a magzat alapvető anatómiai ábrázolása;
  • egyes (durva) fejlődési és kromoszóma rendellenességének gyanújának felismerése;
  • a magzatvíz mennyiségének, a lepény szerkezetének, elhelyezkedésének megítélése;
  • a magzat növekedési zavarainak, illetve csak a későbbi terhességi korban (II., III. trimeszter) diagnosztizálható fejlődési rendellenességek gyanújának felismerése.

 

Bár számos fejlődési rendellenesség szűrhető, azonban a leggondosabb vizsgálat ellenére sem lehet valamennyit kimutatni, ráadásul azok egy része a terhesség későbbi időszakában válik felismerhetővé.

Dr. Leipold Gergő szülész-nőgyógyász 2 évig volt a Fetal Medicine Foundation ösztöndíjasa, s ennek keretében részt vett a londoni King’s College Hospital emelt szintű magzati medicina és prenatális diagnosztikai képzésében. Büszkén meséli, hogy Európa egyik legnagyobb szaktekintélyétől sajátíthatta el a magzati diagnosztikát övező jelenleg legkorszerűbb tudást.

 

Beszélgetésünket az alapvető fogalmak és az ezek körüli félreértések tisztázásával kezdjük:

A szakember legelőször felhívja figyelmet arra, hogy a várandósság során végzett alapvető, tájékozódó ultrahang vizsgálat nem a betegségek/rendellenességek felismerését célozza (ahogy a fenti felsorolásból is jól látszik). A vizsgálaton résztvevő nők azonban nem feltétlenül ismerik a különbséget az általános, tájékozódó ultrahang vizsgálat, és a célzottan a magzat egészségét, egészséges fejlődését, esetleges betegségeit megítélő/körüljáró genetikai ultrahang vizsgálat között. A kismamában így akár téves képzet, esetleg egy hamisan megnyugtató illúzió is kialakulhat a tájékozódó ultrahang vizsgálat eredménye, vagy a „minden rendben, nem látok aggodalomra okot adó jelet” szakvélemény alapján.

Hiszen nem tud(hat)ja, hogy nem azt írták le: a magzat (feltétlenül és minden esetben) egészséges,  fejlődésével minden rendben van, hanem pusztán azt, hogy nem tartozik a vizsgálat hatáskörébe bizonyos kóros elváltozások, állapotok, betegségek felismerése. S ahogy fentebb utaltunk rá, a tájékozódó vizsgálatot végző orvos – az előírások szerint – nem feltétlenül kompetens további szakvélemény, esetleges gyanú megfogalmazására, felvetésére, vagy valóban nem ismert fel valamilyen elváltozást. Ráadásul népszerűségével egyenesen arányban növekszik a 3D, 4D, 5D vizsgálatok, az úgynevezett „babamozit” övező félreértések sora is, amely talán még jobban táplálhatja ezt az illúziót: az eljárás nagyon látványos, s nagyszerű érzelmi élményt adhat a leendő szülőknek, de szakmai szemmel nézve a babamozi alig hordoz plusz információt a babáról a 2D-ben végzett genetikai ultrahanghoz képest. Ennek folyományaként megtörténhet, hogy – még nagyobb csalódást és sokkot okozva – a születés után derül ki a baba egészségi állapotával kapcsolatos fontos információ.

Dr. Leipold szerint a kollégákat alapvetően – és érthetően – visszatart(hat)ja bármely betegség, rendellenesség legcsekélyebb gyanújának felvetése, hiszen a képzettségük, tudásuk esetleg valóban nem elegendő ehhez (s így természetesen szakszerűen járnak el),  ráadásul a másik oldalról nézve a felelősségük viszont óriási. Gondoljuk bele egy várandós nő helyzetébe, aki minden reménye és vágya szerint egészséges kisbabáját várja, s a vizsgálat során az orvos legkisebb rezdülése, sóhajtása, homlokráncolása már aggodalommal töltheti el, hát még, ha a szakember esetleg felveti valamilyen kóros eltérés gyanúját. Ebben a megközelítésben érthető és magától értetődő, hogy ezt a vizsgálatot – amely célzottan a magzat egészséges, vagy ettől eltérő fejlődését vizsgálja, konkrét betegségek, fejlődési rendellenességek, elváltozások meglétét vagy hiányát hivatott ellenőrizni -, egy más eljárás keretében, erre külön képzett és kifejezetten ezzel foglalkozó szakember végezze. Ez a szakember a diagnosztikus jegyeknek, eltéréseknek, informatív jeleknek az árnyalatait is értelmezni tudja, és így pontos, korrekt, megbízható információval szolgál a leendő szülőknek.

Az egyik alapvető probléma tehát ezen a területen, hogy a tájékozódó és a genetikai ultrahang közti különbséggel a laikusok nem feltétlenül vannak tisztában, a rendelőkben pedig nem áll rendelkezésre mindig a személyi, s tárgyi feltétel a részletes és célzott genetikai ultrahang elvégzéséhez. Az egyik legfontosabb tárgyi feltétel – emeli ki dr. Leipold Gergő -, ami nélkül elégtelen a vizsgálat: a megfelelő mennyiségű idő. Mert hiába a tudás, amivel a szakember mélyrehatóan és széleskörűen értelmezni tudja az ultrahang által ábrázolt képet, a magzat egészségének és fejlődésének térképét, ha nincs – megfelelő mennyiségű – idő a részletes tájékoztatásra, a kérdések megválaszolására. A megfelelő mennyiség az, amivel a szakember és a vizsgálaton résztvevő páciens is elégedett. A vizsgálat eredménye megnyugvást is hozhat, de felvetheti valamelyik betegség, szindróma, rendellenesség meglétét. Ebben az utóbbi esetben kap még nagyobb szerepet az idő.

Egy várandós nőt ugyanis ilyenkor egyszerűen nem lehet magára hagyni egy (esetleg rémületet, sokkot keltő) diagnózissal, egy hivatalos szakvéleménnyel, és nem elegendő – dr. Leipold szerint – útjára engedni a vizsgálat után néhány perccel egy lepecsételt papírral. Beszélgetni kell vele, alaposan és részletesen tájékoztatni, a kérdéseire válaszolni. A leendő szülőknek a várva várt gyermekkel kapcsolatban bármilyen problémával szembesülni: óriási trauma lehet. Ezen felül pedig meghatározó hatással lehet a reakciójukra, a feldolgozás módjára a szakember hozzáállása a helyzethez. Minden kimondott szónak, minden gesztusnak érzelmi töltete, meghatározó súlya van. Ha van elég idő az elhangzottakat felfogni, emészteni, és azonnal információt kapni a további lehetőségekről, kockázatokról, statisztikákról, távlatokról, akkor máris más lehet a kérdés optikája. Az elképzelhetetlenből talán rövid idő alatt is valóság, realitás válhat, egy olyan helyzet, amivel kezdeni kell vagy lehet valamit. Még egy súlyos betegség diagnózisa, egy szakmailag nem túl optimista szakvélemény megfogalmazása esetén is enyhülhet a sokk hatása, ha érzelmi biztonságban, megnyugtató körülmények között, kellő tisztelet és a megfelelőnek érzett, rá szánt időben történt a közlés. Ezen feltételek megteremtése az egyik legnagyobb kihívás talán az állami keretek között végzett rendeléseken – teszi hozzá a szakember.

Amikor azt firtatom, meddig mehet el, megy el orvosként a tájékoztatás során, hiszen – ő is érzi – akarva-akaratlan is befolyással van, lehet a másik emberre, a helyzet megítélésére, dr. Leipold Gergő a fejét csóválja, és azt mondogatja: bizony nehéz ez. Meg kell találni a határt, ami még nem ad hamis illúziót, nem kelt hiú reményt, nem vigasztal és nem is veszi át a döntés felelősségét a szülőtől. Mint mondja, sokan kimondva-kimondatlanul is ezt várják tőle, könnyebb úgy a teher, ha valaki a fejünk felett eldönti, meghozza az ítéletet. Ő természetesen ezt nem teheti. Nem dönthet. De minden energiáját, erejét beleadva tájékoztathat, beszélgethet, türelmesen válaszolhat, amíg szükséges. Statisztikákat idézhet, számokat hív segítségül, specialistához irányíthatja a családot, talán a sorstárs közösség, más érintettek tapasztalatait is ajánlhatja segítségnek mielőtt a várandós nő meghozza a döntését.

Óriási a felelősség, rendkívül sok erkölcsi, etikai kérdést vet fel egy ilyen nehéz élethelyzet. A várandós nő, a leendő szülők életük talán legnagyobb nehézségével szembesülnek, érzelmileg hatása alatt állnak az információnak, így nagyon fontos, hogy objektív, körültekintő, részletes felvilágosítást kapjanak, de közben biztonságban érezzék magukat. Ne futószalagon történjen a közlés, megtetézve esetleg a szakember akár elbagatellizáló vagy drámaian lemondó, durva állásfoglalásával.

Hivatalosan tájékozott beleegyezésnek hívják ezt az eljárást, azt a szituációt, amikor egy páciens úgy hoz döntést egy egészségét (jelen esetben a magzat egészségét és életét) érintő kérdésben, hogy előtte mindenre kiterjedő, alapos és részletes tájékoztatást kapott. Dr. Leipold Gergő elmondása szerint ebben hisz. Nagyon elkötelezetten, nagyon elhivatottan ennek szellemében végzi cseppet sem egyszerű munkáját, de néha – bevallja – megérintik őt a történtek, az emberi sorsok.

Vele beszélgetve, hallgatva szavait azonban egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy érzelmileg nem mindig tud feltétlen kellő távolságot tartani a páciensektől. Dr. Leipold Gergő olyan orvos, aki nem csak szakemberként, hanem emberként vesz részt a munkájában, és emberként közelít a páciensekhez is. Beszélgetésünk során kiderül, hogy édesanyja gyógypedagógus – idegrendszert fejlesztő mozgásterápiát végez éretlen, tanulási és/vagy magatartásproblémás gyerekekkel-, s a családban pedig előfordult fejlődési rendellenességgel született baba. Közelről látta tehát, mit jelent egy család számára megküzdeni ezzel az élethelyzettel.

Magamban úgy gondolom: abban, hogy ő maga ezt a pályát választotta, belejátszhattak mindezek a sorsformáló tapasztalatok is. Időnként előfordul, hogy mesél ezekről a leendő szülőknek.

Kétségbe vonhatjuk, vagy megkérdőjelezhetjük, kellően professzionális-e ez a tette, s nem teszi-e túl személyessé a szituációt, amellyel akaratlan befolyással van a szülők döntésére. Szerintem viszont a professzionalitása ott van az ultrahang vizsgálathoz szükséges technikai és szakmai tudásban. Amit ezen felül kapnak páciensei, jóval többet jelent: érzelmi támogatást és az emberi odafordulást egy rendkívül nehéz szituációban.

Oszd meg, ha hasznosnak találtad a cikket!
Megosztom Facebook-on
Megosztom Twitter-en
Megosztom Linkdin-en
Elküldöm emailben

FEMCAFE INSPIRÁLÓ NŐK JELÖLÉS
A „LEGINSPIRÁLÓBB CIVIL TELJESÍTMÉNY”

Voksoljatok AnnáraTi is itt: FEMCAFE SZAVAZÁS