„Nincs a kezemben varázsszer, amitől a lélek másnapra kevésbé fáj; én abban tudok segíteni, hogy a gyászolót ott kísérem, ahol éppen tart az útján; s ha csak az kell, vele lélegzem”

„Utálom, hogy arra emlékeztet, hogy mennyire vártuk a gyerekünket. Utálom, hogy üresen áll, mert elment a babánk. És utálom azt is, hogy várakozik az új babára, mert mi lesz akkor, ha annak is megáll a kis szíve.”

(Babagenetika – Emberi szemmel színesen virtuális kiállításának „Üres gyerekszoba” című képe)

Tiszteli azokat, akik meg tudnak erősödni annyira, hogy képesek segítséget kérni; mert ez soha nem szégyen. Tanácsadó szakpszichológusként várandósságra készülő, vagy már várandós kismamákat, párokat; és olyan, gyászoló szülőket is kísér, akik pre-, vagy perinatális (várandósság alatti, vagy születés körüli) veszteségen mentek keresztül. Horváthné Rényei Szabina úgy tapasztalja, egy magzat, vagy egy baba elvesztése sokkal többeket érint annál, mint amiről beszélünk. Egy szakember, főleg egy gyászcsoport viszont nagyon sokat segíthet abban, hogy az egyéni traumáknak tükröt tartva, a legnehezebb érzéseket is normalizálja.  Ugyan a meg nem született gyermekből, elvesztett babából soha nem lesz másik; viszont az, aki a korábbi veszteségét fel tudta dolgozni, könnyebben engedheti bele magát a következő várandósságába érzelmileg.

Tegyük tisztába, nevezzük nevén, pontosan mivel foglalkozik pszichológusként?

Tanácsadó szakpszichológus vagyok. Miután pszichológus lettem az egyetemen, elkezdtem dolgozni és krízis szakirányon elvégeztem még egy kétéves, szakirányú továbbképzést is, szintén az ELTE-n. Ennek keretében a krízisek természetéről, online és telefonos segítségnyújtási lehetőségekről is tanultunk. Azon belül, hogy én tanácsadó szakpszichológus vagyok, az érdeklődési területem egyrészt a gyász, másrészt a várandóssággal kapcsolatos kérdések, illetve ez a két dolog együtt; amikor sajnálatos módon pre- vagy perinatális veszteség éri az édesanyát, a családot. Más témákban, mint párkapcsolati nehézség, önismeret, stresszkezelés is keresnek.

Milyen helyzetekben lehet szükséges ez a fajta tanácsadás s mennyire ismerik, mennyire élnek a nők ezzel a lehetőséggel?

Ha egy várandósságra akár még csak készülő nőnek, vagy a már várandós párnak kérdései vannak, bizonytalanságai, aggodalmai merülnek föl, például ilyen esetekben.  Hozzáteszem, ezek mind a várandósság teljesen normális velejárói, hisz az egy normatív krízishelyzet; amelyben nagyon sok érzelem, gondolat előjöhet. Ha egy bizonytalanság esetén úgy érzik, nehézséget okoz azon egyedül túljutni, érdemes lehet szakemberhez fordulni. Én ezt nagyon fontosnak tartom, én abban tudok nekik segíteni, hogy ezeket a nehézségeket, elakadásokat az ember önerőből oldja meg. Ez nem úgy működik, ahogyan sokszor elképzeljük amerikai filmek alapján, hogy elmegyek pszichológushoz és akkor ő majd megmondja a „tutit”. Én nem mondom meg neki, mert egész egyszerűen én sem tudom a „tutit”; mert nem vagyok Ő, nem vagyunk ugyanazok a személyiségek. Egy jó kérdéssel, vagy mondjuk a problémáját egy másfajta nézőpontból megvilágítva ugyanakkor nagyon sokat tudunk segíteni; s ezt főleg a gyász kapcsán tapasztaltam. Nagyon sokan, akik eljönnek hozzám, megkérdezik például, hogy „más is érez így”? „Ez most normális?” S erre akkor azt lehet mondani, hogy igen, ez teljesen természetes, normális reakció. Ilyenkor jó például egy csoport, ahol látja is a résztvevő, hogy ez mással is megtörtént. Már önmagában az is nagyon sokat tud segíteni, ha ezeket az érzéseket „normalizáljuk”, mert bár ezek sokszor nagyon nehezek, az egészséges és a normál folyamatba tartoznak. 

Ezzel a megközelítéssel akár meg is előzhető a terhesség alatti, utáni depresszió kialakulása?

A várandósság egy módosult tudatállapot, egy nagyobb fokú beszűkültség, pszichésen is. Hiszen kilenc hónapon át arra próbálunk ráhangolódni, hogy aztán velünk lesz egy kisbaba és róla kell gondoskodnunk, mert teljesen mértékben ránk, a „gondozójára” lesz utalva. Erre egy nőnek és egy párnak fel kell készülnie, hiszen megváltoznak a körülmények. Ha már egy jó baráttal tudunk erről beszélni, az is egy fontos, preventív jelleget adhat a depresszív helyzetekben. Persze ez nyilván nem ugyanaz, mint egy pszichológussal beszélgetni, de nagyon sokat segíthet. A kismamáknak, a gyermekágyas anyukáknak az is nagyon sarkalatos kérdés, kapnak-e szociális támaszt. Van-e valaki, aki csak odahoz egy tál levest, vagy azt mondja, aludj egyet én addig majd tologatom a babát. Ezek nagyon sokat számítanak abban, hogyan éli meg a kismama a várandosságot, anyaságot. Már ebben az időszakban fontos lenne azt is tudatosítani, hogy nem csak a szülésre készülünk, hiszen az egy behatárolt idejű dolog, ahhoz képest pedig mindenképpen, ha azt vesszük, mennyi ideig leszünk utána édesanyák.

Egy első gyermekét váró, könnyen elbizonytalanítható kismama hogyan tudja magát „felvértezni” a kéretlen „beszólásokkal”, jótanácsokkal szemben? (Amiből a baba születése után garantáltan ki sem fog látszani.) Ebben is tudják őt segíteni?

A Babagenetika Egyesülethez hasonlóan az én szívügyem is a hiteles tájékoztatás. Tény, nagyon tudnak segíteni egyes anyukás csoportok is persze, mégis azt javaslom, egy picit kezeljünk fenntartásokkal minden, másoktól kapott információt. S nem feltétlen azért, mert rosszat akarnának; hanem mert olyan, módosult tudatállapotban s egy olyan érzékeny időszakban vagyunk várandósan, amikor minden szónak súlya van. Friss szülőként könnyen el tud bizonytalanítani, amikor a szomszéd anyuka például azt mondja, hogy az én gyerekem már ezt meg ezt tudja, mi meg elkezdünk aggódni, hogy hűha, a miénk ennek még a felét sem.

Már a várandósság alatt ebben is sokat tud segíteni egy szakember, hogy egy először szülő anyuka mennyire tudja magát megerősíteni a kéretlen „jótanácsokkal”, lehúzó mondatokkal szemben: s abban, hogy a saját kompetencia érzése meg tudjon erősödni szülőként. Persze ez igazából majd akkor fog tudni leginkább megerősödni, amikor ott lesz már maga a baba. De egy bizonyos mértékben előre is fel lehet készülni rá.

Én például azért végeztem el egy dúlaképzést, mert azt gondoltam, ha várandósokkal szeretnék foglalkozni, akkor fontos, hogy lássam annak a pszichológiai és fizikai oldalát is; hogy így is tudjak segíteni. Ezáltal már nekem is van fogalmam arról, hogy egy kismama milyen érzésekkel lehet jelen a várandósság adott szakaszában vagy a vajúdás és szülés során.

Mennyire érzi úgy, hogy tabunak számít (várandósan) pszichológushoz fordulni? Sok kismama keresi?

A környezetemben azt látom, hogy az embereknek egyre inkább tudomásuk van arról, hogy ez egy létező dolog, és hogy ez nem egy stigma. Azt viszont, hogy pontosan hogyan működik, úgy érzem, sok bizonytalanság kíséri. Sokszor láthatjuk azt filmekben, hogy mindenki úgy jár pszichológushoz, mint a sarki boltba. Ugyanakkor, hogy mi ez, elmegyek s akkor feküdjek le a díványra, nem tudják elképzelni. Ezeket a kétségeket, bizonytalanságokat viszont a mi dolgunk eloszlatni. Többektől hallottam azt a véleményt, hogy nem mennek pszichológushoz, hiszen nem „hülyék”. Nekem egy kliensem sem „hülye”, mert eljön hozzám. Én olyan emberekkel foglalkozom, akiknek van egy bizonyos elakadásuk épp az életükben, amivel kapcsolatban azt érzik, egyedül nem tudják megoldani. Kell egy másik nézőpont, kell egy kis támogatás. Szerintem ezt sose szégyen kérni. Biztosan nem könnyű, de tisztelem azokat az embereket, akik felismerik a nehézségeiket és mernek segítséget kérni.

Mi vitte el a gyász, a gyászkísérés irányába is?

Egy pár éve kezdtem el azt érezni, hogy keveset kaptam a gyásszal kapcsolatban. A halál nagyon sokáig tabu volt. Miközben régen, egy falu közössége látta, ahogy valaki meghal, látták, ahogy érte jöttek, mindenki részese volt a szertartásnak. Mára ebből már semmi sem maradt.

Mintha nem is akarnánk nevén nevezni, kerüljük. Egyfajta „addig jó, míg nem kell róla beszélni” hozzáállás övezi a halállal kapcsolatos gondolkodást általánosságban. Egyetért?

Igen, pedig nagyon fontos addig beszélni róla, amíg nincs jelen, amíg fel tudunk rá készülni. Teljesen máshogy éljük meg mi magunk és a szeretteink is, ha ez nem egy szőnyeg alá söpört dolog, hanem egy kimondott, nyílt kommunikáció zajlik, ahol az érzelmeinket is kiadhatjuk és talán kevésbé lesznek félelmeink, szorongásaink ennek kapcsán. Engem ez fordított a gyásszal kapcsolatos tanulmányok felé, illetve az, hogy olyan hiteles módon tudjam segíteni az érintetteket, hogy azt ne összemazsolázgatni kelljen. Idővel azt is észrevettem, hogy ebben a témában olvasgatva, s az ismerettségi körben szétnézve sokkal többeket érint egy magzat, vagy egy baba elvesztése, mint amit egyébként kommunikálunk. Persze ez egy nagyon érzékeny téma, amiről nagyon óvatosan kell beszélni. Én pedig azt éreztem, nem biztos, hogy ezek a szülők elegendő segítséget tudnak kapni, vagy hogy az ő helyzetük „elér” másokhoz.

„Engedd el, fiatal vagy, úgyis lesz majd másik!” – mondják ilyenkor sokszor, vigasztaló szándékkal. Egy vetélésen frissen átesett édesanya például mihez kezdjen ezzel?

Egy következő várandósságnál ilyenkor lehet, sokkal óvatosabb az ember, vagy több negatív érzése is van, hiszen már egy korábbi veszteséget átélt. Ha ezzel viszont még a várandósság előtt foglalkoztak és valamennyire feldolgozta az illető – ami egy fontos és nehéz munka -, akkor azért más egy következő várandósságba érzelmileg beleengednie magát.

A babavesztés ugyanakkor egy teljesen más típusú gyász egy nagyszülő, idősebb szülő elvesztéséhez képest. Ami persze szintén szomorú, de azért egy várható dolog, hogy valaki mondjuk 80 évesen meghal. Ilyenkor viszont eszünkbe nem jutna azt mondani, hogy lesz másik nagypapa, mert nem lesz. Ahogyan a meg nem született gyermekből, vagy egy elvesztett babából sem lesz másik, Ő volt. Nem helyette lesz valaki, hanem lesz még egy gyermekünk.

Nagyon sokszor a környezet merő jószándékból segíteni akar, viszont nem is tudja hogyan, s mit mondjon. Sokszor, ha szenvedést látunk, szeretnénk segíteni. A másik oldalon az emberekben viszont az is erősen benne van, hogy na tessék, én eljöttem a pszichológushoz, akkor tessék engem „megjavítani”. Holott ez nem így működik; nincs olyan varázsszer, amit odaadok s azt mondom, hogy ezt most vegye be kérem, s akkor holnap nem fog fájni a lelke. Sokan mondják, hogy majd az idő múlásával elmúlik a fájdalom. Önmagában az idő a gyász során nem feltétlenül gyógyít, ha nem foglalkozunk az érzéseinkkel.

Hogyan lehet kísérni egy gyermekét elvesztő édesanyát, szülőt a gyászában?

Ez a nagyon fontos, hogy szakemberként kísérjük. Ott lenni, elérhetőnek lenni. Ismerősként, rokonként lehet, hogy épp csak annyit teszek, hogy átviszek egy fazék levest; vagy ott ülök az ágya szélénél, megfogom a kezét. Vagy megkérdezem, kitakarítsak-e, bevásároljak-e neki a boltban. Amilyen nagyon egyszerű dolgok ezek, olyan nagyon sokat tudnak jelenteni. S pont azért, mert nem tudom, hogy ő mit él át, de szeretnék neki segíteni.

Csoportosan könnyebb feldolgozni egy baba elvesztését az édesanyáknak? Apukák is el szoktak jönni gyászcsoportba?

Általános gyászcsoportban volt férfi résztvevőnk is, igen. Most ősszel indul a Vendégbabák csoport, s az igazság az, hogy rögtön kettő is; mert annyi volt az érdeklődő. Nagy örömömre ide apukák is jelentkeztek. Nagyon jó az, ha a férfiak is képviselik magukat; az ő gyászuk nagyon más, mint a nőké. Az is jó, ha az édesanyák azt látják, nem csak az én férjem reagál így. Egy csoportban az érzések normalizálódnak, hisz látszik, hogy a jelen levő tíz emberből nyolc így érez, hasonló jelenséget tapasztal, tehát akkor csak nem velem van a baj. Másrészt ez olyan közösséget tud adni, melynek tagjai mind átélték valamilyen formában azt, amiért ott vannak. Mindegyiküknek volt valamilyen hasonló tapasztalata; szándékosan nem mondom, hogy ugyanolyan, mert nem lehet ugyanazt megélni, nem vagyunk ugyanazok, s ezt nagyon fontos tudni, elfogadni s hangsúlyozni. Kialakul egyfajta sorstársközösség, melynek tagjai megtapasztalhatják, hogy mással is történt ilyen s más is hasonlóképp érez, mint én. Ez pedig már önmagában nagyon sokat tud adni.

Oszd meg, ha hasznosnak találtad a cikket!

Megosztás itt: facebook
Megosztom Facebook-on
Megosztás itt: twitter
Megosztom Twitter-en
Megosztás itt: linkedin
Megosztom Linkdin-en
Megosztás itt: email
Elküldöm emailben

Babagenetika

Szólj hozzá te is!

ADOMÁNYOKAT
A MAGNETBANK 16200151-18532896 SZÁMÚ BANKSZÁMLÁRA FOGADJUK HÁLÁS SZÍVVEL.