Oli pisze orrának története

Szeretném elmesélni a történetünket, remélve, hogy valakin, aki éppen hasonló cipőben jár, segíthet. Nem minden esetben megalapozott az amit egy nagyrabecsült orvos pusztán az ultrahang alapján mond.Nem szeretem a szenzációhajhász történeteket, így már most leírom, hogy a kisfiunk most lett egy éves és egészségesebb nem is lehetne.
A terhességem első 18 hetében, minden a lehető legjobban alakult, így alig vártuk, hogy újra láthassuk a babánkat a második trimeszteri genetikai ultrahangon, ami a mi esetünkben a 19. héten történt meg. Az egyik híres budapesti magánkórházba jártam terhesgondozásra, ahová (a covid helyzet miatt) most először a férjem is bejöhetett, hogy megnézze a babánkat.A vizsgálat végén, azt mondta a szonográfus Hölgy, hogy minden rendben van a babával, de az orrát picinek találja, 3mm-es orrcsontot mért, ami ebben a magzati korban kicsinek számít. Ez jelentheti azt, hogy nagyon pisze orra lesz, de lehet egy jele a Down-szindrómának is (annak ellenére, hogy a kombinált teszt eredménye tökéletes lett, elméletileg ez előfordulhat, hiszen annak a megbízhatósága csak 95%-os), ezért a biztonság kedvéért elküldene egy másodvéleményre. A Hölgy nagyon kedves volt és egyből fel is hívta a kórház egyik vezető szülész-nőgyógyászát, hogy tudna-e minket soron kívül fogadni, aki igent is mondott, így indultunk is hozzá. Az Úr egyébként egy nagyon elismert nőgyógyász, akiről már ráadásul hallottam is, az egyik magyar celeb nem sokkal korábban élőben beszélgetett vele a koronavírus kapcsán, hiszen az ő felesége is nála szült. Úgy éreztük, hogy a lehető legjobb kezekben vagyunk, maximálisan bíztunk benne.Miután megnézte a babánkat ultrahangon, azt mondta, hogy sajnos csak megerősíteni tudja a szonográfust, valóban nagyon kicsi az orrcsontja, de a nagyobb probléma az, hogy emellé társul egy nagyon pici áll is, valamint pitvari septum defectus, tehát köznyelven lyukas a szíve. A három probléma együtt 90%-os eséllyel Down-szindrómát jelent, de az egészen biztos, hogy valami baj van a babával. Nagyon sajnálja és tudja, hogy ez most nagyon nehéz, de hát nagyon fiatalok vagyunk még, a következő egészen biztosan egészséges lesz. A következő???Mondanom sem kell, hogy mit éltünk át ott abban a pillanatban és ezt követően. Gyakorlatilag megsemmisültünk.Az orvos még elmondta, hogy ilyenkor a következő lépés egyrészt egy magzati kardiológia vizsgálat, (mert egyébként ezt nyilván nem mondta, de az az ultrahang berendezés, amivel ő egyértelműen kijelentette, hogy a babánknak pitvari septum defectusa van, erre alkalmatlan), valamint egy amniocentézis, vagyis magzatvíz mintavétel, amiből a magzati kromoszómák rendellenességeit tudják kimutatni. A minta kiértékeléséből létezik egy államilag támogatott és egy 249.000Ft-os módszer is (CGH módszer), természetesen nekünk mindenképpen ez utóbbit ajánlották hiszen ez az, ami minden betegséget ki tud mutatni, ami csak szóba jöhetett.Ez állt az ambuláns lapon: Arcprofil kóros, kisebb áll, PT/NB arány: 1,18Pitvari septumdefektus(Nem, nem szerepelt, hogy gyanúja…)Ahogy kiértünk, láttam, hogy rengeteg üzenet érkezett anyukámtól, hogy mi van már velünk, ennyi idő alatt már régen végeznünk kellett volna. Mikor felhívtam és elmondtam neki, hogy mi történt, nem akarta elfogadni és azt mondogatta, hogy nem lehet semmi baj, és hogy nekem sincsen túl nagy orrom, nekem is kicsi az állam… Borzalmas állapotban mentünk haza, de mindennek ellenére azért picit mégiscsak reménykedtünk, hogy ez csak egy rossz álom és majd kiderül, hogy azért nem teljesen így van minden.Az amniocentézisre 6 nap múlva, kardiólógiára 8 nap múlva mehettünk, arról nem is beszélve, hogy a kromoszóma vizsgálat eredménye minimum plusz 8 nap. Ezek a számok az egészségügyben szerintem nagyon gyorsnak számítanak, ilyenkor azonban ez egy örökkévalóságnak tűnik, ezért még ugyanezen a napon délután felhívtam a szonográfust (aki aznap korábban tényleg nagyon kedves volt velünk, és a telefonszámát is megadta, hogy ha bármiben tud segíteni, akkor nyugodtan hívjuk, többek között neki köszönhetjük a gyors időpontokat is), és megkérdeztem, hogy nem lenne-e jobb megoldás a PrenaTest, amiről azt olvastuk, hogy gyors és kockázatmentes. Erre olyan választ kaptam, amit egészen biztos, hogy soha nem fogok elfelejteni. A PrenaTest után nem fogom megkapni a papírt, amivel engedélyezik a terhesség megszakítást. Értsem meg, hogy itt nem arról van szó, hogy a biztonság kedvéért megcsinálunk egy tesztet. Beszélt a nőgyógyásszal, aki a másodvéleményt kimondta, olyan szív rendellenessége van a babának, amivel operációról operációra járhatunk és nem biztos, hogy megéli a 18. életévét. Biztosított róla, hogy nagyon nagy szerencsénk van, hogy az ő magánkórházukban vagyunk, mert egy állami kórházban nagy valószínűséggel észre sem veszik a problémát, de ha észre is veszik, nem kapnánk időpontot elég gyorsan a mintavételre és kicsúsznánk az időből. Azt ugyanis tudni kell, hogy a terhesség megszakítás kivételes esetben is csak a 24. hétig történhet meg (szerencsére, hiszen már itt is egy szinte teljesen kifejlett babáról van szó).Ez a után a telefonbeszélgetés után mondtam azt a férjemnek, hogy nem szabad tovább reménykednünk. Ugyan nem értettük teljesen, hogy miért jelent ekkora kockázatot a lyukas szív, hiszen úgy tudtuk, hogy sokan élnek vele és kezelhető is, nyilván a mértékéről sem tudtunk, illetve nem vagyunk orvosok, így vakon bíztunk benne, hogy amit ők mondanak, az szent.Elérkezett a mintavétel napja, ami egy minimális vetélési kockázattal is jár, de azt gondolom, hogy a napokban jelenlévő mértéktelen stressz okozta kockázat mellett ez elenyésző lehetett… A kórházban nem voltam egyedül, sok nő várt velem a mintavételre. Mindenki félt picit magától az eljárástól, de a legtöbben az eredményben biztosak voltak, hogy negatív lesz. Nagyon irigyeltem őket.Két nappal később következett a kardiológia. Ugyan nagyon nehezen fordult úgy a baba, hogy látható legyen a szíve, de aztán a doktornő nekem is megmutatta a monitoron, hogy itt bizony nincsen semmiféle lyuk, a két pitvar között határozottan kirajzolódott a vonalka. Ez akkora megkönnyebbülés volt, amit kifejezni nem lehet.Borzalmasan hosszú hét következett, de azért a negatív kardiológia lelettel a kezünkben már éreztük, hogy tényleg minden rendben kell, hogy legyen. Egy hét elteltével végre megszólalt a telefon, és egy kedves női hang azt mondta, hogy „anyuka, megnyugodhat, mindent rendben talàltak a vizsgálat során”.Ha véletlenül eljutna a történetünk a Doktor Úrhoz, esetleg a szonográfus Hölgyhöz, csak annyit szeretnék tőlük kérni, hogy, ne mondják azt a jövőben egy kismamának se, hogy nincsen remény és a vizsgálatokat csak azért kell elvégezni, hogy megkapják a „papírt”. Arról nem is beszélve, hogyha mindezt a 12. hét előtt teszik meg, akkor még az a bizonyos papír sem kell a rossz döntéshez.

Oszd meg, ha hasznosnak találtad a cikket!
Megosztom Facebook-on
Megosztom Twitter-en
Megosztom Linkdin-en
Elküldöm emailben

FEMCAFE INSPIRÁLÓ NŐK JELÖLÉS
A „LEGINSPIRÁLÓBB CIVIL TELJESÍTMÉNY”

Voksoljatok AnnáraTi is itt: FEMCAFE SZAVAZÁS