Pfizer oltás 29 hetesen, köszönök

Kedves Anna!

03.30-án, 29 hetesen megkaptam a Pfizer oltást a Városmajori Klinikán. 03.26-án pénteken derült ki, hogy szakmai ajánlás a kismamák oltása. Az egész hétvége azzal telt, hogy bújtam a tanulmányokat, csoportokat, fűvel fával beszéltem. “Soha ne mondd, hogy soha”. Ezt kellett megtanulnom, mert előtte egy nappal még azt mondtam, hogy engem várandósan soha semmivel nem fognak beoltani. Végül mégis az oltás mellett döntöttem. Miért? Alapvetően én oltás párti vagyok, sok önkéntes oltást kaptam és a kisfiamnak is mindent kértem. Sosem volt gondom oltással. Persze most az ismeretlenbe kellett beleugrani. Azt kellett mérlegelnem, hogy ha elkapom a vírust és lázas, oxigénhiányos állapotba kerülök, amellett, hogy a magzat is károsodik veszélyeztetem azt, hogy a két éves kisfiamat felnevelje az anyukája. Végül ez döntött, de sokat nyomott a latba, hogy eddig nem tapasztaltak problémát a magzatoknál, hogy az oltás nem gyógyszer és hogy semmilyen allergiám, betegségem (pajzsmirigy alulműködésen kívül) nincs. Azt mérlegeltem melyik a kisebb rossz, melyik döntés után nyugszik meg a lelkem. Bár a harmadik hullám közepén vagyunk, az emberek nem használják a maszkot, nem tartják a távolságot, én pedig minden nap rettegek, ha kimozdulunk a lakásból.
A hétvége mérlegeléssel telt, hétfőn már az oltásra szerettem volna jelentkezni. Az oltás leszervezés egy káosz volt, a háziorvos egyértelműen támogatta, de azt mondta a védőnő szervezi le. A védőnő azt, hogy a háziorvos. A nőgyógyász széttárta a karját. Hívtam a megadott oltópont számokat kismilliószor, sehol senki nem vette fel. Hívtam a vakcinainfót, foglalt. Végül hívtam a Babagenetikát, mit tehetnék. Anna azt javasolta, menjek oda egy oltópontra,  mert elvileg időpont nélkül is beoltanak. Kedden reggel 9 után pár perccel érkeztem az oltóponthoz, a katona azonnal oda is jött hozzám, bekísért, kérték a kiskönyvem személyim. Egy hölgy felvette az összes adatom, kikérdezett, 5 perccel később már oltottak. Pfizer. 25 percet várakoztam, a reakcióra, majd eljöttem. Azóta 1 nap telt el, a kislányunk továbbra is aktív a pocakban, nekem az oltás helyén izomlázszerű érzés van, egyelőre mást nem tapasztaltam.

Köszönöm Anna, hogy biztattál, hogy menjek időpont nélkül is! Te voltál az egyetlen aki ebben az őskáoszban érdemben segíteni tudott, és ismertelnül is segítőkészen és együttérzőn meghallgattál, átérezve ennek a döntésnek a fontosságát és nehézségét! Nagyon köszönöm!

A 31. héten készülök a 3. trimeszteri genetiai vizsgálatra, remélem minden rendben lesz.

Oszd meg, ha hasznosnak találtad a cikket!
Megosztom Facebook-on
Megosztom Twitter-en
Megosztom Linkdin-en
Elküldöm emailben

FEMCAFE INSPIRÁLÓ NŐK JELÖLÉS
A „LEGINSPIRÁLÓBB CIVIL TELJESÍTMÉNY”

Voksoljatok AnnáraTi is itt: FEMCAFE SZAVAZÁS