Jól jött volna, ha tudunk erről a lehetőségről. Valószínűleg most nem itt tartanánk, máshogy történtek volna a dolgok, ha az Istenhegyi Géndiagnosztikához megyünk először, vagy ha ismertük volna ezt a lehetőséget máshonnan. Persze ami megtörtént, azon már nem tudunk változtatni, kár is mindig a múlton keseregni és rágódni, de tanulhatunk belőle, ezen túl pedig érzem azt az indíttatást, hogy szeretnék másoknak segíteni abban, hogy elkerüljék azt, ami velünk történt, elmondani másoknak, hogy van ilyen lehetőség. Persze ez az út sem könnyű, de legyen meg mindenkinek az esély, hogy ezt választhassa. Még visszatérve a múltra, még most sem értem azt, hogyan lehetséges, hogy erről a lehetőségről nem beszélt nekünk az elismert genetikus. Nem valószínű, hogy azért, mert nem ismeri ezt az eljárást. Szóval csak az lehet a magyarázat, hogy az első intézetben, ahol voltunk, ezt nem végzik, nem fog másik intézetet javasolni az orvos.
A felvezetéshez a magyarázat pedig 2019-ben kezdődött. Elhatároztuk a Férjemmel, hogy kisbabát szeretnénk, de tudtuk, hogy nem szabad belevágnunk, vagyis nyugodt szívvel nem vághatunk bele a „próbálkozásba”, mert a Duchenne-féle izomdisztrófia nevű betegséget hordozom, amivel kapcsolatban már gyerekkoromban tudtam, hogy genetikai tanácsadásra biztosan el kell mennünk, amikor kisbabát szeretnék. Utólag már úgy gondolom, hogy alaposabban is utánajárhattunk volna ennek az egésznek, de akkor úgy éreztük, hogy mindent megteszünk, amit tudunk. Egy neves intézetben voltunk genetikai tanácsadáson, ahol a doktor úr azt mondta, hogy ezt a betegséget megelőzni nem lehet, ezért próbálkozzunk nyugodtan és amikor teherbe esetem, akkor kell visszamennünk az intézetbe méhlepénybiopsziára és abból meg tudják mondani, hogy beteg-e a kisbabánk. Azóta is hálás vagyok érte, hogy nem simán ment az időpontfoglalás a biopsziára, egyáltalán nem voltak segítőkészek a neves intézetben az időpontfoglalásnál, ezért kértük időpontot az Istenhegyi Géndiagnosztikához. Először genetikai tanácsadásra kaptunk időpontot, utána pedig a méhlepénybiopsziára. A tanácsadáson nem hozták fel a PGD lehetőségét, hiszen már késő volt és nyilván nem akarták azt mondani, hogy erre is lett volna lehetőség, ha egyből hozzájuk megyünk. Tehát megtörtént a biopszia és a legrosszabb hírt kaptuk, a babánk kisfiú és beteg. Meghoztuk életünk legfájdalmasabb döntését és elengedtük Őt. Ezután mondta el a doktornő az Istenhegyiből, hogy létezik a PGD eljárás.
Most ott tartunk, hogy már volt egy sikertelen PGD-s lombikunk és készülünk a másodikra. Időközben létrehoztam egy PGD témájú csoportot Facebook-on, megismertem sok olyan nőt, akik hasonló helyzetben vannak, mint mi, néhányukkal tartjuk a kapcsolatot és már végigkísértük egymás kezeléseit virtuálisan. Szeretnék ezzel a csoporttal segíteni azoknak, akik ilyen helyzetben vannak. Készítettem egy kérdőívet (https://docs.google.com/forms/d/13Na8If0a6dEE-KX6S3gsuiIFtMZVtwjWJhmPnY2ET7M/edit) is, amivel szerettem volna felmérni, hogy mennyire ismert a PGD eljárás.
