Robi hálatörténete

A mi történetünk:

Amilyen sokat vártunk a nagy tesóra (3 év) annyira hamar sikerült a kistesó (3 hónap), a 12.heti uh-ig felhőtlen volt az örömünk, azonban ott a szonográfus hölgy hosszasan vizsgált, 40 perc volt, nem is feküdt ideálisan a magzat, kiküldött pisilni, majd újra nekifutott és végül csak annyit hajtogatott, hogy „itt kelleni fog egy szúrás” , „jó lenne a szuris teszt, nem jó az a tarkóredő, nagyon vastag ” „biztos magas kockázatú lesz a kombinált teszt így, felesleges megcsinálni”.

Nem is készített 4d képet vagy tippelte meg a nemét. 4mm-es tarkóredőt mért. Nem tudott senkit hívni, hogy nézze meg más is, mert már nem voltak bent, kikísért minket a recepcióra, hogy adjunk meg adatokat, hogy a genetikussal meg tudjuk beszélni, hogy mikor lenne jó a szúrás, majd a végén hozzátette, hogy „de biztos minden rendben lesz”. 

Ott álltunk leforrázva. Majd keres a genetikus….

A hazautat végigsírtam és semmi más nem akartam, mint magamhoz ölelni a fiam otthon.

Megszületett bennem az az érzés, amit a mai napig bánok, hogy elindult az elengedés folyamata. Pedig Anya vagyok és tudom, hogy a gyerekeim számára én vagyok az Origó, nálam jobban senki sem bízhat bennük.

Ekkor kerültem kapcsolatba Sevcsik M Anna-val, aki segített a tesztek útvesztőjében és lelkileg is. ❤️

Nálunk számított a végső döntésünkben az eredmény , mivel van egy nagy testvér, akire nem háríthatok ekkora felelősséget. 

Első körben egy másodvélemény és kombinált teszt készült az Istenhegyiben, ahol Bátorfy doktor úr alaposan és bizakodóan nézte meg, már az ő bánásmódja merőben más volt. Valóban vaskos (a legvastagabb mérés 3,4mm), de nem 4mm az a redő, minden más tökéletes, és kisfiúra kaptunk tippet. Teljesen más hangulatban jöttünk ki.

A kombinált teszt köztes kockázatot hozott ki, az alacsony anyai hormonszintek miatt + a redő mindhárom csoportba belenyúlt, nem volt egyértelmű. Elmondtak ott is mindent és az idő tényezője és a döntésünk végkimenetele miatt mi a méhlepény mintavétel mellett döntöttünk. 

Az anyagiakban kénytelenek voltunk segítséget kérni, életemben először kértem ilyen jellegű segítséget, másban sem szoktam és nagyon nehezen teszem, de ez a terhesség azt hiszem ezt az élet leckét volt hivatott megtanítani. Segítséget kérni nem szégyen!☝️

A mintavétel nem volt kellemes, de a doktor úr végezte, végig nyugtattak, nagyon kedves volt mindenki. Hosszú volt az a 3 nap, mire telefonáltak, de minden rendben volt és megtudtuk, hogy ismét kisfiút várunk.

2 hét múlva a tenyésztés is megerősítette mindezt.

Persze nem lélegeztünk fel teljesen, hátra volt még a 18hetes genetikai uh és a magzati szív uh. 

Gergő Leipold és Ladányi doktornő annyira kedves és alapos volt, hogy tényleg nem éreztem egy pillanatra sem azt, hogy aggódnom kéne és valóban, tankönyvi volt mindene mindig. Innentől tudtam élvezni a várandósságot és kellettek ezek is ehhez, hogy ne sebeket ejtsenek az emberen, hanem biztassák! 

Az édesanyák sosem felejtik el, hogyan bánnak velünk életük legfontosabb időszakaiban, a várandósságuk alatt és után.

Kiss-Jakabfy Eszter Dúla és más – minden, ami nő hatalmas segítség volt számomra végig, mindenben, mindig . A szülőszoba ajtajáig velünk volt .

S bár maga a szülés nem a tervek szerint alakult, 8cm-ig gyorsan és könnyen eljutottunk, azonban sajnos a köldökzsinór rövid volt és szorosan fogta a nyakánál, emellett a lepény is részlegesen levált, így életmentő császár lett, de nekem még így is egy gyógyító szülés volt, ugyanis velem lehetett a férjem (2021-ben a covid megfosztott ettől, egyedül csináltam végig, ami hatalmas erőt adott, de űrt is hagyott maga után).

2023.09.11-én 1:50kor (39+2-re) 3000gr-mal, 51cm-rel, hatalmas hanggal és sok hajjal, 10-es Apgarral, egészségesen született meg Kalocsai Róbert.

Még hátra van egy szív uh, amit a saját gyermekorvosunk fog végezni.

Oszd meg, ha hasznosnak találtad a cikket!
Megosztom Facebook-on
Megosztom Twitter-en
Megosztom Linkdin-en
Elküldöm emailben

FEMCAFE INSPIRÁLÓ NŐK JELÖLÉS
A „LEGINSPIRÁLÓBB CIVIL TELJESÍTMÉNY”

Voksoljatok AnnáraTi is itt: FEMCAFE SZAVAZÁS