Dr. Imre Ruben

Szülész-nőgyógyász, meddőségi szakember

Dr. Imre Ruben szülész-nőgyógyász, meddőségi szakember 2010-ben summa cum laude minősítéssel végzett a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán. Szakvizsgáját a székesfehérvári Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórházban szerezte, szakmai tudását ott alapozta meg. 2017-ben egy magán meddőségi központban szerzett gyakorlatot, majd 2018-tól a budapesti Uzsoki Utcai Kórházban dolgozott. „Mindig jó szívvel fogok visszagondolni az itteni kollégáimra, a csapatmunkára és mindarra a lehetőségre, amelyet ez az intézmény biztosított számomra” – hangsúlyozza. Ez év márciusától az Istenhegyi Géndiagnosztikai, Nőgyógyászati- és Családtervezési Centrum Meddőségi Központjának vezetőjeként dolgozik. Itt többek között a meddőség és a vetélés okainak feltárásával és – az IVF kivételével – kezelésével foglalkoznak, külön hangsúlyt fektetve azon páciensek kiszűrésére, akiknek lombikeljárás nélkül is lehetne gyermekük, elkerülve ezzel a felesleges, nagy dózisú hormonkezeléseket. Dr. Imre Ruben a Babagenetika Egyesület szakértőjeként ugyancsak meddőségi problémákban és a vetéléssel kapcsolatos kérdésekben segít az egyesülethez fordulóknak.

FEMCAFE INSPIRÁLÓ NŐK JELÖLÉS
A „LEGINSPIRÁLÓBB CIVIL TELJESÍTMÉNY”

Voksoljatok AnnáraTi is itt: FEMCAFE SZAVAZÁS