Dr. Varga Norbert

csecsemő- és gyermekgyógyász, klinikai genetikus szakorvos

Varga Norbert már gyerekkorában az orvosi pályára készült, régi családi hagyományt folytatva ezzel. A gimnáziumban több ifjúsági szervezetnek volt tagja és vezetője, így az is hamar világossá vált számára, hogy elsősorban gyermekek gyógyításával szeretne foglalkozni. A genetika iránt is ekkor kezdett el érdeklődni, kamaszként nagy hatást tett rá, hogy már a fogantatásunkkor mennyi minden előre meg van írva génjeinkben arról, milyenek leszünk, milyen betegségekkel fogunk küzdeni. Tanulmányait a SOTE-n végezte, éppen akkor volt elsőéves orvostanhallgató, amikor megfejtették a teljes emberi genomot. Mentorának dr. Almássy Zsuzsannát tartja, ő fordította a kezdő orvos érdeklődését a ritka betegségek irányába, amikor a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet anyagcsere-betegségekkel foglalkozó osztályára hívta dolgozni. Varga Norbert itt jelenleg egy genetikailag öröklődő, ritka megbetegedések felismerésével és gondozásával foglalkozó team tagja. Céljuk, hogy a lehető leghamarabb felismerésre kerüljenek az egyes betegségek, a gyerekek körültekintő gondozást kapjanak, és a lehető legteljesebb életet élhessék. Emellett az Istenhegyi Géndiagnosztikai, Nőgyógyászati és Családtervezési Centrumban is rendel, ahol gyermeket tervező vagy váró pároknak nyújt genetikai tanácsadást. Küldetésének pedig azt tartja, hogy minden gyermeket tervező pár megfelelő tájékoztatást kaphasson a genetikai eredetű megbetegedésekkel kapcsolatban. Ha pedig a terhesség során állapítanak meg genetikailag öröklődő megbetegedést a magzatnál, minden szülő a lehető legszélesebb körű információhoz jutasson hozzá azt illetően, mire számíthat, milyen orvosi segítséget vehet igénybe, milyen utógondozásra van szükség, ha megszületik a gyermek, hozzásegítve ezzel a szülőt ahhoz, hogy a számára lehető legjobb döntést hozhassa meg egy nehéz helyzetben is.

ADOMÁNYOKAT
A MAGNETBANK 16200151-18532896 SZÁMÚ BANKSZÁMLÁRA FOGADJUK HÁLÁS SZÍVVEL.