Kékesi Anna

Biológus

Kékesi Anna vagyok, 2002-ben végeztem az ELTE biológus szakán, genetika szakirányon.

Már nyolcadikos koromban beleszerettem a kromoszómák világába, életem első kiselőadását a várandósságból írtam. A genetika és a várandósság összefonódott a szakmámban: egyetem után a Szabolcs utcai kórház genetika laborjában kezdtem dolgozni, és megtanultam a prenatális diagnosztika alapjait valamint spermiumok genetikáját kutattam.

Életem legnagyobb vágya volt, hogy Anyává válhassak. Ikergyermekeim születése igazi boldogságot hozott az életembe. Az anyaságban kiteljesedtem.

A GYES után a Ritka betegségek intézetében dolgoztam biológusként, a molekuláris genetika szépségeit tanultam meg, de a szívem visszavágyott a magzati diagnosztika irányába.

Végül 6 évvel ez előtt a jó sorsom elvezetett az Istenhegyi Géndiagnosztika és Családtervezési Centrumba, ahol újra elkezdhettem munkálkodni, hogy a kismamáknak minél több szakmai és lelki segítséget nyújthassak. A repertoár széles: invazív magzati diagnosztika, NIPT, kombinált szűrések, meddőségi kromoszómavizsgálatok és andrológiai vizsgálatok, melyekben segítséget nyújtok a hozzám fordulóknak. Kedvenc  témám a preimpantációs genetika, melynek során embrióminták  genetikai vizsgálatát végezzük, hogy egészséges kisbabák születését segítsük a kromoszóma rendellenességgel rendelkező párok esetében.

Szívügyem, hogy a páciens mögött az embert is meglássák a szakemberek. A megfelelő szakmai támogatás mellett a kismamák lelke is nagyon fontos számomra. Egy egy rossz diagnózis közlése nem mindegy hogy milyen módon és mekkora empátiával történik. A jó hír esetén pedig együtt örülök velük.

FEMCAFE INSPIRÁLÓ NŐK JELÖLÉS
A „LEGINSPIRÁLÓBB CIVIL TELJESÍTMÉNY”

Voksoljatok AnnáraTi is itt: FEMCAFE SZAVAZÁS