Varga Katalin - Katka

Mentálhigiénés szakember

Nő, anya, társ, barát, kolléga, mentálhigiénés szakember, egykori sorstárs a “meddőségben”, érintett és szerencsés “lombikozós”.

Most mentálhigiénés segítőként vagyok itt neked és veled, ha szükséged van segítségre az érzelmi hullámvasúton. Ha szükséged van kísérésre nem csak a nehezített fogantatás, akadályoztatott gyermekáldás kapcsán.
Hanem akkor is, ha várandósságod nem vártan alakul vagy megszakad. Ha megtudtál valamit, ami szorongással, ijedséggel, félelemmel tölt el.
Az orvosi diagnózisok, vizsgálatok és kezelések mellett nagyon fontosnak tartom a lelkünkkel való törődést is.

A mi közös munkánk nem helyettesíti az orvosi utat, ám nagyon jól kiegészítheti, sőt megkönnyítheti azt. Megkönnyítheti azzal, hogy a kialakult stresszre ránézünk, beszélünk róla és enyhítünk rajta.
Együttérzéssel és igaz odafigyeléssel kísérlek és együtt alakítjuk azt a biztonságos teret, amiben megengedheted magadnak a fájdalmat, a dühöt, a sírást, a gyászt és mindent, ami rosszul esik és amit rosszul élsz meg.

A segítő beszélgetéseink során nincsenek tabuk, mindent elmondhatsz. Semmiért nem foglak és nem is tudlak megítélni. Magam is keresztülmentem jónéhány olyan élethelyzeten, ami alapot ad nekem arra, hogy ne ítélkezhessek, együttérezzek és elfogadjak. Elfogadjalak annak, aki valójában te vagy. Mert most te vagy a fontos.

Sok nőn látom, egy kicsi felszabadultság is már mennyire tud segíteni a lelki fájdalmakon.
És most már látom férfiakon is, azokon a férjeken, aki már elmerészkedett hozzám segítséget kérni.
És mivel oda-visszahatás van, ez pozitívan hat a nők lelkiállapotára is.

Köszönöm, ha megtisztelsz bizalmaddal és leteszel nálam valamennyit a fájdalmaidból.

Szeretettel kívánom neked-nektek a legjobbakat, ezzel a kis útravalóval búcsúzom most innen:

Elme és Szív kézen fogva sétálnak:
Elme: – Aggódom, nem merek tovább menni.
Szív:   – Nyugi, gyere …
Elme: – Teljesen eltévedtem.
Szív:   – Nem baj, csak kövess.
Elme: – De hát te sem jártál még ott.
Szív:   – Bízz bennem, tetszeni fog.

Egyszercsak megszólal a Lélek:
– Ha csendben maradnátok, mutatnám az utat.

/ismeretlen szerző/

ADOMÁNYOKAT
A MAGNETBANK 16200151-18532896 SZÁMÚ BANKSZÁMLÁRA FOGADJUK HÁLÁS SZÍVVEL.