Nagy boldogság, szoros kapcsolat, majd alapos felkészülés, mégis négy sikertelen lombik, az utolsó után életveszélyes állapot… Hogyan lehet
innen továbbra is pozitívnak maradni? Mi segíthet a feldolgozásban és a
továbblépésben?
Szimona és férje kapcsolata álomszerűen gyönyörű. Bár tudták, hogy a gyermekvállalás nekik nagyobb nehézséggel járhat, mégis nyíltan beszéltek róla és érezték a családjuktól is érkező megtartó erőt. A négy sikertelen lombik döntés elé állította őket a jövőt illetően, de Szimona
még így is tud adni és pozitívnak látja a jövőt. Babamellényeket horgol, amiket elajándékoz. Most Egyesületünknek ajánlotta fel őket, ezáltal is segítve a hozzá hasonló érintetteket. Köszönjük, hogy hasznosnak tartja a munkánkat és babamellényeivel támogat minket.
A jótékonysági licit linkjét itt találjátok:
https://www.facebook.com/groups/226272768741110
Négy meggyászolt angyalkája van, túlélt egy életveszélyes hiperstimulációt, a pszichés felépülését pedig azzal is segíti, hogy babaholmikat, főként mellényeket köt. Ezekből tizennégyre most a Babagenetika Egyesület által indított jótékonysági árverésen lehet licitálni. Szimona története következik.
Szimona már mielőtt férjhez ment tudta, hogy kizárólag lombikprogram segítségével vállalhat majd babát, a férje ugyanis kilenc évvel ezelőtt legyőzte a leukémiát, ám az akkor kapott kezeléseknek következményeként orvosi segítség nélkül nem lehet vérszerinti gyermeke. Azt azonban egyikük sem gondolta, hogy a mesterséges megtermékenyítő eljárások az esetükben bármilyen problémával járnak majd, hiszen fiatalok és egészségesek voltak, amikor belevágtak. Mára azonban Szimona egy vetélést, egy méhen kívüli terhességet, egy sikertelen beültetést és egy életveszélyes hiperstimulációt is átélt. A negyedik, petesejtleszívást követően hiperstimuláció miatt leállított lombik után beszélgettünk vele arról, hogy miért segít neki a fájdalom feldolgozásában az, ha babaholmikat köt, és azokat elajándékozza, vagy felajánlja jótékonysági célokra. Legutóbb például az egész októberben zajló Babagenetika Egyesület szervezésével megvalósuló jótékonysági árverésre (Civil licit Érd csoport: https://www.facebook.com/groups/226272768741110).
„Számomra a kötés egy terápiás hatású alkotótevékenység. Megnyugtató, hogy csinálok valamit, aminek van célja, eredménye, hogy néhány fonalból ruhadarab lesz a kezem munkája nyomán. Ráadásul az is felemelő érzés, hogy egy általam létrehozott dologgal örömet okozok másoknak” – meséli. „Anyukám nagyon jól köt, a nővérem pedig csodásan horgol. Ők már jó pár éve igyekeztek tanítgatni, de eleinte csak olyasmiket tudtam elkészíteni, amikhez nem kellett a formát követni: például sálat vagy takarót. Később noszogattak, hogy tanuljam meg a fogyasztást-szaporítást (szűkítést-bővítést). Végül az első lombikunk után kezdtem el mellénykéket kötni, ami nagyon sokat segített, és segít most is, mert maradandó értéket hozok létre a kötés által, ami boldoggá tesz.”
Szimona sohasem gondolt úgy a kötésre, mint pénzkereseti forrásra. Az általa készített holmikat egy részét leendő gyermekeik részére, a továbbiakat ajándékba adja újszülött babáknak az ismerősi körében. Örömet okozott számára, ha kapott fotókat a ruháit viselő babákról. A Babagenetika Egyesülettel tavaly került kapcsolatba, az Átsuhanó babák kiállítás idején, ahova egy festményét küldte el. A kiállításon idén egy versével vesz részt, valamint a szervezet jótékonysági árverésére bocsátott tizennégy kis mellényt. Ahogy az sem titok, hogy a kötés terápiás jellegű számára, az is fontos része az idei felajánlásnak, hogy olyanokhoz is jussanak el a mellények, akik hozzájuk hasonló nehézségekkel szembesültek a gyermekvállalás során.
„Már az első randevún tudtam, hogy nekünk csak lombikkal lehet gyerekünk” – kezd bele a történetükbe. „Négy órát sétáltunk a városban, bejártuk Budapest összes hídját, és beszélgetni kezdtünk az alapvető értékeinkről és arról milyen családot képzelünk el. férjem akkor mesélte el, hogy tizennyolc éves korában leukémiát diagnosztizáltak nála, kemoterápiát, sugárkezelést kapott, végül az őssejt-transzplantáció mentette meg az életét. A kezelések hatására nemzőképtelenné vált, azonban néhány orvosnak eszébe jutott, hogy előzetesen lefagyasszanak tőle mintákat, így van lehetőség arra, hogy lombikeljárással vérszerinti gyermekünk legyen. Már akkor megbeszéltük azt is, hogy mindketten nyitottak vagyunk az örökbefogadásra, mert nem az a lényleg, hogy vérszerinti, hanem hogy közös gyermekeink legyenek.
Szimonáék nagyon elszántak és bizakodók voltak – és nagyon szerelmesek. Megismerkedésüktől nem telt el egy év amikor összeházasodtak, és közel két éve vágtak bele az első lombikba.
„Sem a munkahelyünkön, sem a rokonaink és barátaink körében nem titkoltuk, hogy lombikozunk, mert úgy éreztük, hogy egyrészt társadalmi szinten óriási tabu még mindig a mesterséges megtermékenyítés és mindenképpen szerettünk volna ezen változtatni, másrészt úgy gondoltunk, hogy hatalmas erő rejlik abban, ha a szeretteink és ismerőseink drukkolnak nekünk.
Az első lombik 2021-ben nem várt megpróbáltatásokat is hozott, hiszen a koronavírus-járvány miatt Szimonát sok vizsgálatra nem kísérhette el férje, és még az oltásokat sem kapták meg, amikor belevágtak a programba, pedig mindketten krónikus betegséggel élnek.
„Minden nehézség ellenére az első lombikunk rögtön sikeres volt, és már elbocsátottak az intézetből minket, amikor a 8. héten elmentünk az új nőgyógyászhoz ultrahangra, aki leforrázott bennünket a hírrel: nem volt szívhang. Ezt nagyon nehéz volt feldolgoznom, be kellett feküdnöm műtéti befejezésre a kórházba, és ott nagyon rossz élmények értek.”
A második lombik még több fájdalommal járt, mert két embrióból az egyik méhen kívül tapadt meg, a másikat pedig nem találták az ultrahangon. Szimona rosszul lett, majd több napig kórházban feküdt megfigyelésen, míg egyik percről a másikra sürgősségi, életmentő műtétre volt szüksége.
„Borzalmas érzés volt, hogy nem tudtam, mi lett a másik embrióval, tudni akartam, hogy hol van, hogy egyszerre egy vagy két babát veszítek-e el. Egy orvos látta méhen belül a másik az embriót, de a többiek csak a méhen kívülivel foglalkoztak. Azóta több orvos is mondta, hogy mikor nagyon vérezni és görcsölni kezdtem még a műtét előtt, akkor lehetséges, hogy a méhen belüli babát vetéltem el.”
Ehhez képest a harmadik lombik volt számára testileg a legkíméletesebb, mert ott valamiért nem tapadt meg az embrió.
„2019-ben házasodtunk össze a férjemmel, akkor csak polgári szertartás keretében, mert a templomi szertartást és a nagy lakodalmat 2020-ra terveztük. Azt akkor elvitte a Covid, de hiányérzetünk maradt a templomi esküvő nélkül, így végül 2021 novemberében megtartottuk a Mátyás templomban. Nagyon érdekes volt megtapasztalni, mennyire másképp álltunk akkor egymás mellett, mint 2019-ben. Az egymás iránt fogadott elkötelezettségnek megtapasztaltuk a tartalmát, ezért kicsit más lelkiállapotban, viharverten, de talán még mélyebb szerelemmel tettünk fogadalmat egymásnak. A nászutunk Andalúziában volt, ott szilvesztereztünk. Van egy helyi hagyomány, mely szerint szilveszter éjfélkor a tizenkét harangszóra tizenkét szőlőszemet kell megenni, hogy az elkövetkező év minden hónapjára jusson a szerencséből. Mi a dupláját ettük meg, hogy áldásként vagy átokként hatott-e a 2022-es évünkre, majd az idő eldönti.
A negyedik lombikuk, amely idén szeptemberben volt, majdnem tragédiával végződött, és ez átírta a további történetüket.
„Már az jelzésértékű volt, hogy leszívás előtt sok tüszőt számoltak az ultrahangon, de megnyugtattak, hogy ez nem kirívóan nagy mennyiség. A leszívást követően kiderült, hogy 16 petesejtet nyertek, akkor azonban már kaptam fehérjeinfúziót, és jelezték, hogy esetleg számíthatok komplikációkra. Egy nappal később – péntek este – görcsölni kezdtem, vasárnap reggelre pedig ez erősödött, és hányással, hidegrázással, szédüléssel társult. Sokkal rosszabb érzés volt, mint a méhen kívüli terhességnél. Befektettek a kórházba, ahol megállapították, hogy nagyon fel vannak duzzadva a petefészkeim. Az állapotom tovább romlott, végül már tizenegy liter plusz folyadék gyűlt a szervezetembe, enni és inni sem tudtam, magas kalóriatartalmú tápszereken éltem Átkerültem egy másik kórház intenzív osztályára, ahol először oxigént kaptam, majd maszkkal támogatták a légzésemet és két alkalommal lecsapolták a mellkasomat. Több, mint egy liter folyadék volt a mellkasomban, amely nyomta a tüdőmet. Néhány nap után javulni kezdett az állapotom, de a szervezetem egyértelműen riadót fújt.
Szimona és férje a borzalmas élményeket követően úgy határoztak, hogy nem szeretnének több stimulációt vállalni. Ugyanakkor a negyedik lombikból négy gyönyörű embrió származik, akiket lefagyasztottak. Terveik között szerepel, hogy értük megpróbálják újra, ezért fagyasztott embrió visszaültetésre készülnek, amikor újra készen állnak. Szimona élete veszélyben forgott, több alkalommal az elmúlt közel két évben. A kórházban a túlélésre koncentrált, az tartotta benne a lelket, hogyha férje annak idején, tizennyolc évesen a halál torkában bátor volt, akkor most neki is annak kell lennie. Most azonban már érzi a drámai események lelki utóhatásait.
„Ez az október számomra különösen érzékeny és jelentőségteljes, mert most leszek 30 éves, és ennyi idős koromra már anyuka szerettem volna lenni. Később aztán már csak annyit kívántam, hogy a születésnapomig egy szívhang legyen – nehéz megemészteni, hogy egyik sem sikerült. Sok érzés kavarog bennem. Két éve vezetem a lombik naplót, minden babánknál tartottunk elbúcsúzó szertartást, és a babamellények kötése és ajándékozása is nagyon sokat segít. Ahogyan az is, hogy nem adjuk fel, van jövőképünk. Elvégeztünk egy örökbefogadó-tanfolyamot, március óta megvan a határozatunk, hogy örökbe fogadó szülők lehetünk. De a sikertelenség okozta frusztrációt nehéz elengedni. Mindig azt gondoltam, hogy előbb fogynak el a férjem fagyasztott mintái, mint hogy nekünk elfogy az erőnk a lombikeljárásokhoz. De azzal, hogy az intenzív osztályon kimondtuk, hogy nem lesz több stimuláció, elfogadtuk a testi és lelki határainkat.
Szimonának férje a legnagyobb szövetségese és támasza, sokat segít neki az ősz, a kedvenc évszaka, ahol az elfogást és elengedést megteheti. Fontolgatja, hogy újra tanulni kezd, harmaddiplomát szerez, mert szereti képezni magát és már egy ideje szeretné újra érezni, hogy a befektetett energia megtérül és meghozza a gyümölcsét. Azt mondja, a lombik ebben sem jó barát, mert bár megtehet az ember mindent, ami tőle telik, végső soron sosem tőle függ az eredmény.
„Van négy angyalkánk és négy lefagyasztott embriónk. Egyikünk sem tudja, hogy hány babánk születik meg ebből a négy embrióból. A bizonytalanság az, ami a lombikeljárások állandója. A négyes szám egyébként sokat szerepel az életünkben, talán ennek is van jelentősége. Akár vérszerinti, akár örökbefogadott gyermekeink lesznek egy biztos, hogy nagyon fogjuk őket szeretni.”
