Szavak nélkül, érintéssel

Hogy testnek és léleknek egyaránt jót tesz a babamasszázs, azt sok szülő tapasztalhatta, aki így vagy úgy megismerkedett ezzel a módszerrel. De hogy a beteg újszülötteken mennyit segít, és milyen jól ki tudja egészíteni a fejlesztő foglalkozásokat, arra kevesen gondolnánk. Diana és Szilvi, a Babalansz megálmodói nemcsak erről meséltek nekünk, hanem arról is, hogy miért és miben tudnak segíteni a Babagenetikán keresztül a nagyon beteg gyermekeknek.

Diana és Szilvi a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Üllői úti részlegének koraszülött intenzív osztályán dolgozik évek óta. Ez a legmagasabb progresszivitási fokozatot nyújtó, azaz III-as szintű PIC (Perinatális intenzív centrum), ahol már a 23-ik héten született, 4-500 grammos babákat is el tudunk látni – magyarázta Dia, aki most várja a harmadik gyermekét. Szilvi az első babájával várandós. Mint mondta, nem könnyű elvonatkoztatni attól, amit a hivatásuk során láttak. Dia is úgy látja: sokkal jobban aggódik, mint azok, akik laikusok és nem ismerik ezt a területet.– Aki egyszer aktív részesévé válik egy pici baba megmentésének, az máshogy tekint a saját várandósságára is.
Aggódva vártam, minden vizsgálatot a genetikai ultrahangot. Mikor kizártak minden nagy fejlődési rendellenességet, nagyon megkönnyebbültem. Nyilván vannak olyan dolgok is, amelyek csak a születés után válnak láthatóvá, és ezektől azért félek, de miután mindent rendben találtak az előzetes vizsgálatok során, úgy érzem, nagyon szerencsések vagyunk – tette hozzá Dia.


Szilvivel a PIC-en ismerkedtek meg. Volt egy kapocs, ami a kollegiális viszonynál jobban összekapcsolta őket: mindketten a főváros ugyanazon kerületben nőttek fel. Akkor még nem ismerve egymást, de sok közös szál köti össze őket – bár ez csak utólag derült ki – egymással szomszédos középiskolába jártak. Egyikük sem egészségügyi szakközepet végzett, felnőttként fordult az érdeklődésük e hivatás felé.
– Négy éve vagyok a PIC-en. Nagyon szerettünk együtt dolgozni, hasonló a szemléletmódunk – mondta Szilvi, hozzátéve: azért a múlt idő, mert a babavárás időszakát otthon töltik; az intenzíven kismama nem dolgozhat. – Az egyik éjszakai műszakban elkezdtünk beszélgetni arról, milyen hasznos is a babamasszázs. Diának már volt tapasztalata, hiszen a két nagyobb fiánál már alkalmazta, és tudta, milyen jót tesz, sőt, a hasfájás elleni masszázst alkalmazta a PIC-en is. Szerettünk volna minél több tudásra szert tenni, hiszen nemcsak e területen segíthetünk masszázzsal a koraszülött babáknak. Találtunk egy épp induló nemzetközi babamasszázs oktató képzést, és elvégeztük mind a ketten. A közös szemléletnek, érdeklődésnek köszönhetően így lettünk munkatársból barátok, majd üzlettársak, hiszen együtt hoztuk létre weboldalukat, Babalansz néven, és együtt dolgozunk a vállalkozásunkban, a klinika mellett – tette hozzá Szilvi.

Dia öt éve kezdett a PIC-en, előtte vállalkozó volt.
– Eredetileg a sürgősségi osztályra szerettem volna menni, de ott nem volt hely. Az ottani főnővér tanácsára kerestem meg az intenzívet. Azt mondta, a habitusomnak nem lesz jó egy sima, általános osztály, menjek valami pörgősebb helyre. A PIC-en nagyon jók voltak az első benyomásaim, és olyan jó otthonillat volt, így belevágtam. Ami a babamasszázst illeti, a nagyfiamnál révén találkoztam ezzel a módszerrel, ő ugyanis hasfájós volt. Egy védőnőtől tanultam meg a mozdulatokat, és a kisebbik fiamnál már rutinszerűen alkalmaztam. Olyan végzettségem nem volt, hogy taníthassam is más szülőknek. Mikor idekerültem az intenzív osztályra, tapasztaltam, mennyi problémával küzdenek a koraszülöttek, többek között az emésztőrendszer éretlenségével. Megkérdeztem az akkori vezetőnket, hogy a nehéz székletűrítéssel bajlódó, illetve pozitív nyomású lélegeztetés miatt felpuffadt hasú babáknál kipróbálhatom-e a hasfájást csillapító masszázst. Zöld utat kaptam. Kérték, hogy vezessek naplót a tapasztalataimról, és pár hónap múlva megnéztük, milyen eredményt hozott a babamasszázs. Korábban csak olyan invazív beavatkozással lehetett enyhíteni a babák hasi diszkomfort-érzetén, mint a szélcsövezés vagy a beöntés. Kiderült, hogy nagyon jó eredményeket értem el, sokkal jobb lett az emésztésük, ráadásul a masszázst élvezték is a babák, láthatóan kisimult az arcocskájuk közben. E tapasztalatokkal a hátam mögött jelentkeztem a tanfolyamra. Miután Szilvivel elvégeztük a képzést, már a szülőknek is oktathattuk a babamasszázst. Engedélyt kaptunk az egyesülettől, ahol tanultunk, hogy a koraszülött intenzíven oktathassuk a hasfájás elleni masszázst. A szülőknek nagy élmény volt, hogy az inkubátor mellett állva is adhatnak szeretetet, kényeztetést a babájuknak, és megtapasztalták, hogy ezek a finom, puha érintések milyen jót tesznek a kicsiknek. Sokan, miután hazatértek a kórházból a kicsivel, megkerestek minket, hogy tanítsuk meg őket a teljes testet átmozgató technikákra, ne csak a hasfájást tudják ilyen módon kezelni. Így indult a vállalkozásunk – idézte fel a múltat Dia, hozzátéve: szinte nincs olyan eset, amikor ne lehetne masszírozni a babát, egyetlen kivétellellel: ha a pici nem akarja.
– Már az inkubátor mellett állva elkezdjük tanítani az anyukákat – vette át a szót Szilvi. – Ha a huszonpárhetes babákat nem is lehet úgy masszírozni, vagy akár csak kivenni az inkubátorból, hogy „kenguruzzanak” a mamán, akkor is tanítunk pici érintéseket, amelyeket még ebben a helyzetben is alkalmazni lehet. A babamasszázsnak fontos szerepe van a baba-mama kötődés segítésében is, és a koraszülött babák szülei esetében ez különösen fontos, hiszen náluk a szeparáció a miatt, hiszen a baba intenzív ellátást igényel gyakran lassabban alakul ki az a fizikai és lelki kapocs, ami az időben született gyermekeknél megvan. Nagyon pozitív élmény, amikor már a család otthonába látogatunk el, és ott folytatjuk a babamasszázs oktatását, hiszen látjuk, hogy kivirulnak a szülők. Természetesen a babamasszázsnak más előnyei is vannak: egyaránt jót tesz a feszes izomzatú és a hipotón (laza izomzatú) babáknak, mivel a nagyon feszes izomzatot lazítja, a hipotónt pedig stimulálja.
– A fókuszált figyelemnek köszönhetően, amivel ilyenkor a szülő fordul a baba felé, hamarabb észrevesznek apró változásokat is, ami szintén nagy előnye a babamasszázsnak – tette hozzá Dia, aki nagyon fontosnak tartja a test masszírozása mellett a Castillo Morales-féle arcstimuláló módszer alkalmazását is.
– A hipotón arcizomzatú, illetve valamilyen eltéréssel (ajak-, szájpadhasadékos) élő baba táplálása nehezebb. Később, a beszédfejlődésnél sem mindegy, hogyan működnek a baba szájában az apró izmok. Ez a program, pont ezeket az izmokat stimulálja, és nagyon nagy sikereket lehet vele rövid idő alatt elérni. A Down-szindrómás babáknál azt tudjuk elősegíteni, hogy a száj záródjon, a nyelv pedig bennmaradjon a helyén. Magyarországon még kevésbé ismerik ezt a módszert, a laktációs tanácsadókat kivéve, nekik viszont általában nincs olyan végzettségük, ami lehetővé tenné azt, hogy a szülőknek megtanítsák az arcstimuláció teljes körű alkalmazását – jegyezte meg Dia.
– A klinikán a nehezen etethető, koraszülött babákon – például akik agyvérzésen estek át – már elkezdtük alkalmazni az arcstimulációs módszert, és nagyon jó tapasztalataink vannak – vette át a szót Szilvi, hozzátéve: természetesen ez a nagyobb gyerekeken is végezhető, akár a műtét utáni rehabilitáció része is lehet. Rengetegszer tapasztaljuk, hogy egy etetési nehézségnél ez az a módszer, mellyel megtámogatva egy újszülött vagy koraszülött babát a szoptatás sikeressége is múlhat rajta. Pici apró mozdulatok, melyek nem fájnak a babának és egy kedves érintéssekkel teli pillanat az, ami sokszor segíthet családoknak.
Mint Dia összegzésként elmondta, a masszázs a mozgássegítő gyakorlatok kiegészítőjeként nagyon szépen hozzájárul a baba fejlődéséhez.
– Nagyon fontos, hogy az általunk tanított technikák teljes mértékben komptatibilisek a Dévény-módszerrel és a többi fejlesztő tornával is. Ahol a szülők megemlítik, hogy babamasszázsra járnak, mindenhol azt mondják a szakemberek, hogy folytassák nyugodtan. Érdemes megemlíteni azt is, hogy a fejlesztés során a babát kimozdítjuk a komfortzónájából – ezt kellemetlenségnek éli meg. A foglalkozás végén alkalmazott babamasszázs vissza tudja őt billenteni, meg tudja nyugtatni – nem lesz nyűgös, sírós, zaklatott a fejlesztések után. Tehát nemcsak a mozgást fejleszti, az izomzatot feszesíti vagy lazítja, illetve az arcizmukat stimulálja, hanem nyugtat is – húzta alá a szakember.

– A Babagenetika Egyesülettel együttműködve szeretnénk segíteni a beteg babákat nevelő családokat. Reméljük, hosszabb kapcsolat bontakozik majd ki az egyesület és köztünk. Nagyon jó érzés adni, segíteni. Sajnos, látjuk azt, hogy a beteg gyerekeket a szüleik hányféle foglalkozásra, rendelésre viszik, és alig marad idő a meghitt pillanatokra, ami a szülőknek és a babáknak is hiányzik – és amit a babamasszázs bele tud csempészni a mindennapokba. Mivel ezek a szülők rengeteg pénzt fordítanak a gyerekek fejlesztésére, a különféle segédeszközök, a különleges étrend biztosítására, anyagi lehetőségük sincs sokszor arra, hogy még a babamasszázsért fizessenek. Ezért mi karitatív módon szeretnénk nyújtani ezt a szolgáltatást, a Babagenetika közvetítésével, a nagyon beteg babáknak – tette hozzá Szilvi, azzal zárva szavait: a segítségnyújtás mindkettejük számára hitvallás.

Oszd meg, ha hasznosnak találtad a cikket!
Megosztás itt: facebook
Megosztom Facebook-on
Megosztás itt: twitter
Megosztom Twitter-en
Megosztás itt: linkedin
Megosztom Linkdin-en
Megosztás itt: email
Elküldöm emailben

ADOMÁNYOKAT
A MAGNETBANK 16200151-18532896 SZÁMÚ BANKSZÁMLÁRA FOGADJUK HÁLÁS SZÍVVEL.