Tarsoly Lili története

Tarsoly- Papp Mónika vagyok, 24 éves. Első babámmal 2017 tavaszán lettem várandós, tervezett baba mégse gondoltuk hogy ilyen „ hamar „ sikerül is. Már a terhességem első hetei is nagy aggodalommal teltek mert még nem tudtam róla hogy terhes vagyok, koponya CT-n voltam. Innen indult minden.

Egy nagyon kedves fiatal anyuka  segített nekem, hogy mégis merre induljak el a vizsgálatok felé, ő ajánlotta hogy keressem fel Sevcsik M Annát. Megtörtént a 12 hetes kombinált teszt is, ami magas kockázatú lett Down-kórra. Ekkor vettem fel a kapcsolatot  Annával, aki, mint kiderült egyrészt angyal, másrészt nagyon jártas a genetikai vizsgálatok terén. Anna irányított el a  diagnosztikai központba, ahol magzatvíz vétel volt és szerencsére minden rendben, elfelejthettem a Down-kór okozta ijedelmeket. Sajnos Annával személyesen nem tudtam találkozni pedig ő is ott volt aznap, szerettem volna neki személyesen is megköszönni a sok- sok és nagy segítségét, mert nagyon ritka az ilyen ember mint ő. Genetikai ultrahangok sora jött eztán, és hála az égnek mindig, mindenhol ,mindenki, mindent rendben talált. Az első pár hetet leszámítva gondtalan, probléma mentes boldog várandósságom volt, tudtam, hogy lányom lesz és, hogy nincs olyan, hogy neki baja legyen. Ő komoly célokkal választott minket. Mára már két hetes a kis csodánk,  tökéletes és egészséges. Anna, akkor mikor még semmit se tudtunk, azonnal segített, családja van, munkája mégis egy vadidegennek azonnal lépett, tájékoztatott, hogy milyen lehetőségek vannak vizsgálatok terén, és hogy ezeket hol lehet elérni. A Klinikára  egy pénteki napon telefonáltam időpont ügyben, következő hét hétfőjére már időpontunk volt. Nagyon kedves, precíz társaság fogadott ott minket. Még azon a héten megis kaptam az eredményt hogy minden rendben velünk.

A lelki megnyugvást egyrészt Anna adta, mert bár csak telefonon beszéltem vele, mégis olyan megnyutató kedves hangja van, ilyet is ritkán hall az ember, a másik pedig a  központ orvos csapatának munkája és eredménye adta.

Így én azon leszek hogy minél több emberhez eljusson a hír hogy ha hasonló problémája van merre induljon, mert van út.

Oszd meg, ha hasznosnak találtad a cikket!
Megosztom Facebook-on
Megosztom Twitter-en
Megosztom Linkdin-en
Elküldöm emailben

FEMCAFE INSPIRÁLÓ NŐK JELÖLÉS
A „LEGINSPIRÁLÓBB CIVIL TELJESÍTMÉNY”

Voksoljatok AnnáraTi is itt: FEMCAFE SZAVAZÁS