Túlélni a túlélhetetlent

Január végén tudtam meg, hogy a gyermekünk rekordidő alatt megfogant. Már tíz hetesen éreztem, hogy mozog. Sajnos megkaptam vélemény formájában, hogy ezt nem lehet. De. Lehet. Lehet érezni a babát és minden kismama másként tud figyelni a gyermekére.  A covid helyzet miatt nem úgy alakult a gondozás, mint kellett volna. Szerencsés lenne, ha a kismamák kapnának egy menetrendet, hogy mikor milyen vizsgálat van, és ki intézi, beutalós vagy nekünk kell időpontot egyeztetni? Nagyon hálás vagyok a védőnőmnek, hogy bármikor bármivel kereshettem és segítséget kaptam. A 30. héten tudtuk meg, hogy a baba nem marad velünk sokáig, kivéve, ha csoda történik. Erről kevesekkel beszéltünk, mert elmúltam 40 éves és emiatt sok támadás ért. A 30. heti ultrahangon kifogtam egy nagyon bunkó szonográfust, aki a korom miatt támadott, valamint amiatt, hogy kinek jó a beteg baba. Nem tudom érzékeltetni írásban a stílust, de még büszke is volt rá, hogy nem kertel. Panaszt tettem természetesen. A Babagenetika megálmodója, Anna segítségével másnapra kaptam lehetőséget Dr. Leipold Gergőhöz egy másodvéleményre. A diagnózis ugyanaz volt, viszont doktor úr emberségesen mondta a rossz hírt és sajnálta, hogy annyi nehézségen kellett eddig is átmennem. Bíztatott, hogy ne adjuk fel, lehet egészséges babánk és sajnos sok várandósság végződik a baba elvesztésével. Azóta megtudtam, hogy minden negyedik várandósság ilyen.

A szülést sok információszerzés után végül a János kórházban terveztem. Számos csoportban tájékozódtam Facebookon az orvosokról, szülésznőkről, protokollról és főleg arról, hogyan bánnak a 40+ kismamákkal. Nem akartam, hogy megint bekerüljek a „leírt” kategóriába. A János kórházban sikerült szülésznőnek fogadni Aranyi Mirelát, még akkor, amikor minden jónak tűnt. A 30. hét után el kellett menni kivizsgálásra, hogy tudjuk, hol tud a baba megszületni, milyen speciális ellátás szükséges neki, ha életben tud maradni. A János kórházban van PIC, a hamarabb született vagy speciális ellátást igénylő babák tehát ellátásban tudnak részesülni. A kivizsgálásra a Rózsakert Medical Centerbe mentem, Molnár László doktor úrhoz. Nagyon nagy odafigyeléssel vizsgált és nagyon empatikusan mondta el mi a helyzet, mik az esélyek. Doktor úr a János kórházban is rendel, oda hívott vissza a kontrollvizsgálatokra, tb alapon. A kórházban végzett vizsgálatok ugyanolyan alaposak voltak a helyzetnek megfelelően és kíméletesek velünk. A doktor úr beszélte meg a programozott császármetszés időpontját a szülészeti osztállyal és a PIC központtal. Nem nekünk kellett rohangálni ide-oda. Végtelenül hálás vagyok neki is ezért a gondoskodásért.

A szülés október 6-án indult meg, éjjel érkeztünk a kórházba, egy héttel a tervezettnél hamarabb.  Sajnos a beérkezésünk után csak a baba halálát lehetett megállapítani, nem volt szívhang. A babánknak így volt jó, nem szenvedett születése után. Én ürességet éreztem. Az ügyeletes orvosok és Mirela végtelenül empatikusak voltak, a vizsgálatok során is kedvesen, együttérzően viselkedtek. Nem terheltek feleslegesen. Megpróbáltak ballont felhelyezni a szülés indításához, de nem sikerült, mert nem voltam kész a baba elengedésére. Csak rövid ideig próbálkozott ezzel az ügyeletes doktor úr, de látta, hogy jobb, ha békén hagy, mert kiborultam. Köszönöm szépen ezt a megértést is. Reggel Asbóth doktor úr vizsgált, aki amiatt is elnézést kért, hogy a vizsgálószék lábtartója hideg, mert  fémből van. Nem győztem csodálkozni ezeken az apró, mégis fontos gesztusokon. Mondta Mirelával, hogy az én helyzetem nekik is nehéz. A délelőtt során került sor a császármetszésre, ami előtt főorvos úr azt mondta, hogy világra segítik a babámat. Egy másik kórház orvosa ugyanerre azt mondta, hogy az ilyet a 38. héten szokták befejezni. A kialakult helyzet sem az anya, de legkevésbé sem a baba hibája. Senki sem tervez magának tragédiát. Ezért nagyon fontosnak tartom a megfelelő kommunikációt.

A műtét rendben lezajlott, és ha akartuk volna, megnézhettük volna a babát. Ezt is akartuk, de akkor még élő baba születésére készültünk. Nem voltunk képesek a halott babánkat megnézni, de volt elég idő arra, ha mégis meggondoljuk magunkat. Én az ultrahangon látott mozgékony, az ujját cumizó babára szeretnék emlékezni.

A műtét után hat órával kellett felkelnem, ami nehéz volt, nem is nagyon ment a séta. Nem volt motiváció, ami megvan, ha a baba egészségesen születik. Másnap reggel sem ment a talpra állás, kimerült voltam, összetört és csak sírni tudtam az ágy szélén. A vizitelő orvosok tapintatosan nem kezdtek el a fülem hallatára az esetemről beszélni, hagytak sírni, az egyik doktornő a vállamat megérintve mondta, hogy jobb, ha kisírom magam. A kórházi védőnő ugyanilyen tapintatos volt, a lehető legrövidebb ideig beszéltünk a baba haláláról és teendőkről. Mondtam neki, hogy a védőnőnket én is tájékoztattam, ő is engem és nálunk az a szerencsés helyzet van, hogy a védőnő tényleg megadja a védelmet, törődést, amit minden kismama megérdemel. A kórház biztosított pszichológust is. A délelőtt folyamán végül sikerült lábra állnom, sétálnom a folyosón és kivették a katétert is. Kaptam nővértől ölelést, jó szót, szülésznőktől bíztatást, dicséretet, hogy sikerült összeszednem magam és lábra álltam. Ez nekem nagyon jól esett. Mondták, hogy visszavárnak egészséges babát szülni. Pénteken mehettem haza, Szabó Esther doktornő készítette el a zárójelentést Asbóth főorvos úrral.  Szabó doktornő még azért is elnézést kért, hogy kicsit később tudták odaadni a zárójelentést, mint ahogy tervezve volt. Hozzáteszem, nem váratott senki órákig, fél órát sem kellett várnom, de ugye a szülések, műtétek nem tervezhetőek másodpercre pontosan és az én helyzetem rendben volt, nem volt probléma a várakozással.  A két hétre következő varratszedésen szintén kedvesen fogadtak, Sóvágó doktor úrnak sikerült megnevettetnie is. Az ambuláns lap odaadása után pedig kikísért a vizsgálóból.

Ezúton szeretném megköszönni a János kórház csapatának, hogy nem tárgya, hanem alanya voltam a történéseknek, azt a puha, meleg, empatikus légkört, amiben óvtak, elláttak minket. Minden kismamának ezt kívánom, aki sajnos átéli és túléli a túlélhetetlent.

Oszd meg, ha hasznosnak találtad a cikket!
Megosztom Facebook-on
Megosztom Twitter-en
Megosztom Linkdin-en
Elküldöm emailben

FEMCAFE INSPIRÁLÓ NŐK JELÖLÉS
A „LEGINSPIRÁLÓBB CIVIL TELJESÍTMÉNY”

Voksoljatok AnnáraTi is itt: FEMCAFE SZAVAZÁS