Emberség és csapatmunka
Dr. Imre Ruben szülész-nőgyógyász, meddőségi szakember az Istenhegyi Géndiagnosztikai, Nőgyógyászati- és Családtervezési Centrum Meddőségi Központjának vezetőjeként dolgozik. Itt többek között a meddőség és a vetélés okainak feltárásával és kezelésével is foglalkoznak. Dr. Imre Ruben a Babagenetika Egyesület szakértőjeként ugyancsak meddőségi problémákban és a vetéléssel kapcsolatos kérdésekben segít az egyesülethez fordulóknak. Interjúnkban a habituális vetélésről és annak ideális vizsgálati protokolljáról beszélgettünk vele.
A terhességek hány százaléka végződik vetéléssel?
Nagyjából 25%-a. Az életkorral sajnos a vetélés rizikója is növekszik, harmincöt felett már inkább 30, negyvenhárom felett pedig 50%. Ez nagyrészt abból adódik, hogy a petesejtek, amelyek már egy lánymagzat petefészkében is megtalálhatók, öregednek az életkorral. Ezekben a statisztikákban azonban benne vannak azok a terhességek is, amelyek még annyira fiatalok, hogy fel sem ismerték őket. Ilyenkor lehet, hogy csak pár napot késik a nő menstruációja, és soha nem is tudja meg, hogy terhes volt.
A férfi életkora mennyire számít?
Mivel a spermatogenezis, azaz az új spermiumok termelődése folyamatos szakaszokban zajlik az élet során, a spermiumok nem tudnak úgy elöregedni, mint a petesejtek. Ettől függetlenül ma már tudjuk, hogy bizonyos hatása van a férfiak életkorának is a fogantatás és a vetélés esélyére, illetve bizonyos genetikai rendellenességek gyakoribb előfordulására, de ezek nem olyan egyértelműek, mint a nők esetében. Egy meddő párnál nagyon gyakran a férfiban kell keresni az okokat, de ezek általában könnyen felismerhetők, és jól orvosolhatók. Éppen ezért, ha egy pár fordul hozzám segítségért, én el sem kezdem a nőt vizsgálni, amíg a férfi nem esett át részletes andrológiai vizsgálaton.
Milyen okok állhatnak a vetélés hátterében?
A korai vetélések 81%-a, tehát döntő többsége úgynevezett aneuploidia miatt alakul ki. Ez azt jelenti, hogy osztódás során kerül hiba a gépezetbe, vagy magának a petesejtnek az örökítőanyaga sérült valamilyen korábbi teratogén bántalom során. A maradék 19% hátterében az anyai szervezet valamilyen fel nem ismert, ezért nem kezelt betegsége (például az öröklött trombózishajlam), hormonális, anatómiai ok gátolja az embrió beágyazódását vagy fejlődését, esetleg a magzat valamilyen genetikai megbetegedéssel sújtott vagy az anyai immunrendszer nem fogadja be a beágyazódó embriót. Normál esetben a terhesség képez maga köré egyfajta védőpajzsot, így az anyai immunrendszer nem intéz támadást az embrió ellen. Bizonyos esetekben azonban sajnos ez a védelem nincs meg. Ilyenkor a huszonnegyedik terhességi hét előtt bekövetkezik a vetélés.
Már egyszeri vetélés esetén is érdemes megvizsgálni, miért történt?
Semmiképpen sem, hiszen láthatjuk, hogy statisztikailag is elég nagy a vetélés valószínűsége. Persze, az más eset, ha ismert az anyának valamilyen, a terhességet befolyásoló, kezeletlen betegsége. Alapesetben három egymást követő vetélés után beszélhetünk úgynevezett habituális vetélésről, amelynek már mindenképpen meg kell keresni az okát. Ez lehet a fent már említett genetikai, anatómiai, hormonális, immunológiai ok, esetleg valamilyen fel nem ismert betegség. A magánvéleményem egyébként az, hogy már két, teljesen ugyanolyan mechanizmussal bekövetkezett vetélés esetén is érdemes megvizsgálni, mi állhat a háttérben. Ha tehát valaki, mondjuk, mindkétszer az ötödik hét környékén görcsökkel kísért vérzéssel vetél el, vagy a hatodik héten, az ultrahangon kiderül, hogy a magzatának nincs szívhangja, akkor elképzelhető, hogy nem véletlenről van szó. A vetélés mechanizmusa sokszor enged következtetni az okokra is. Ezt pedig azért nagyon fontos kideríteni, mert amíg az az ok fennáll, addig nagy valószínűséggel újabb és újabb vetélések következnének be.
Ha egy párnál felmerül a gyanú, hogy valamilyen eddig fel nem ismert és kezelést igénylő ok áll a vetélések hátterében, hogyan indul önöknél egy vizsgálat?
Először is átnézem az összes addigi leletüket, és egy alapos konzultáció során kikérdezem őket. Már ekkor elmondom általában, hogy milyen irányba lesz érdemes elindulni. Mindig csinálok ultrahangot is, mert sajnos az a tapasztalatom, hogy hiába jön úgy sok pár, hogy eddig semmit nem találtak, nálam kiderül, hogy már az ultrahang alapján egyértelmű a probléma. Ezt követően a férfi esetében egy andrológiai vizsgálatot és spermiogramot végzünk, esetleg funkcionális vizsgálatot is a spermiumok tekintetében. A nő esetében még egyhavi hormonsort csinálunk, amelynek keretében a 3. és 21. napon vett vérből nézünk meg bizonyos paramétereket, és azt is meghatározzuk, van-e peteérés. A nők esetében ezt követi egy ultrahangos petevezeték-átjárhatósági vizsgálat. A vérből nézünk még D-vitamin szintet is, és végzünk egy cukorterheléses vizsgálatot is. Előbbire azért van szükség, mert a súlyos D-vitamin hiány gátolhatja a peteérést is, a terheléses vércukorvizsgálattal pedig felderíthető az inzulinrezisztencia, amely ugyancsak nehezítheti a teherbe esést. Az AMH hormon értékét is meg szoktuk nézni, ez alapján nagyon jól megbecsülhető a petefészkek tartaléka. Bizonyos problémák esetén a méhtükrözés, esetleg laparoszkópiás műtét is szoba jöhet, de ezeket rutinból nem csináljuk. Ha valamilyen komplex ok derül ki a vizsgálatok során, akkor továbbirányítjuk a párt egy specialistájához: klinikai genetikushoz, endometriózis-specialistához vagy immunológushoz. Utána természetesen mi folytatjuk a kezelését, de az nagyon fontos, hogy mindent a lehető legnagyobb szakértelemmel és körültekintéssel, a meddőséget, mint problémát a fókuszba helyezve vizsgáljunk ki.
Önök lombikkezelést nem végeznek, de minden mást igen, és az a hitvallásuk, hogy minden felesleges lombikot megpróbáljanak elkerülni. Ez a gyakorlatban mit jelent? Miben különbözik ez attól, amit máshol csinálnak?
Sehol sem azzal kezdik, hogy azonnal lombikra küldenek egy meddő párt, de az a tapasztalatom, hogy nagyon sok helyen csak az alapvető vizsgálatokat végzik el, nem néznek utána az összes számba vehető, és esetleg kezelhető oknak, amely a meddőség hátterében állhat, így olyan párok is lombikoznak, akiknek természetes úton vagy inszeminációval is lehetne gyermekük. Ezekben az intézményekben általában nagyon sok párt kezelnek, nincs idő mindenkivel egyénileg foglalkozni. Előfordul például, hogy olyan PCOS-ben szenvedőt küldenek lombikra, aki gyógyszeres kezelés hatására könnyen teherbe eshetne. Természetesen van, akinél nem jöhet más szóba, vagy akinél nem találtunk okot a meddőségre. Ilyen esetekben vállaljuk a lombik előtti teljes körű kivizsgálást is.
Mit gondol, mi lenne a legfontosabb a meddőséggel küzdő párok ellátásában?
Már maga a meddő szó sem szerencsés, mert nagyon végletes, miközben rengeteg „meddő” párnak lesz gyereke. Én statisztikai adatokkal sem szeretek dobálózni, mert azzal sokaktól egy reményt veszek el. Emberségesnek kell lenni. Orvosi oldalról pedig fontos, hogy alaposan, csapatmunkában vizsgáljuk ki a párokat, ahol a csapat minden tagjának ugyanaz a célja és minden területnek van egy specialistája.
Fotó: Illés-Váczi Orsi
