Emlékszem, hogy az egyik vizsgálatva tartva nagypocakos kismamákat láttunk cigizni a klinika előtt. Egymásra néztünk Flórával és azt mondtuk, nincs igazság a Földön.
Soha senkinek nem kívánnék rosszat, de dühös voltam. Dühös, mert ez igazságtalan. Mert tudtam, hogy Flóra a terhessége alatt (és már előtte is) mindenre figyelt az ésszerű határokon belül és most mégis mi tartunk egy genetikai tanácsadásra, mert a Flóra szíve alatt cseperedő kisfiunknak gyógyíthatatlan, élettel összeegyeztethetetlen fejlődési rendellenessége van.
Mindent leellenőriztek, még nekem is végeztek kromoszóma vizsgálatot, hogy meggyőzödjenek arról, hogy ez nem örökletes betegség. Azt, hogy Flórát és Zénót mennyi és milyen típusú vizsgálatnak vetették alá, meg sem tudnám mondani.
És az eredmény?
“Nem lehet tudni, miért alakult ki.” – mondták. “Nem lehet, tudni hogy mitől alakul ki egy olyan szívfejlődési rendellenesség, ami annyira komoly, hogy meggyógyítani sem lehet? Ez komoly?” – Gondoltam magamban. Hihetetlen.
Az ember mindennek próbál valami jelentést, értelmet adni. De így ennek? Csak úgy megtörtént? Mit jelent ez? Mit akar nekünk tanítani az univerzum? Miért pont velünk történik ez?
Én próbáltam egész életemben úgy élni, hogy fogadjam el ami jön, és engedjem el ami megy. De ez…ez nekem is sok volt. Úgy éreztem, semmi, de semmi értelme nem volt az egésznek.
Azonban Zénóra nem akartam és nem akarok szomorú szívvel visszagondolni vagy azt mondani semmi értelme nem volt annak, hogy Ő volt nekünk, mert ez hazugság lenne. Olyan boldogok voltunk, hogy jött, olyan szeretettel és annyi tervvel vártuk Őt. Szóval valami értelmet kellett adnom/adnunk ennek a tragédiának.
Megtanultuk például, hogy az élet rövid. Van, hogy túlzottan is. Ezen nincs mit ragozni.
Megtanultuk magunkról, hogy nagyon szeretnénk családot. Ez a történtek előtt sem volt kérdés, de amikor Zénót el kellett engednünk, az akkora fájdalom volt, amit előtte még nem tapasztaltunk. Nem csak a kisfiunkat veszítettük el, de az álmunk, hogy családdá váljunk, szintén veszélybe került. Azonban épp a fájdalom mértéke miatt tanultuk meg, hogy mennyire fontos volt Zénó és a család gondolata nekünk.
Megtanultuk egymásról, hogy ott vagyunk egymásnak a legrosszabb időkben is. “Jóban, rosszban”. Tragédiák mindig mindenkivel történnek, ez az élet rendje, de hogy mit kezdünk vele, mit hozunk ki belőle az csak tőlünk függ. Flóra és én közöttünk erős volt a kapocs, de Zénó elvesztése egy sokkal mélyebben szőtt kapcsolódás. Egymást segítettük, egymást támogattuk végig, és nagyon büszkék vagyunk egymásra.
Megtanultuk, hogy a legnagyobb tragédiát is túl tudjuk élni. “Úgy érezni, hogy nem bírjuk ki, aztán valahogy kibírjuk”. Az élet már csak ilyen. Megy tovább. Vagy mész vele, vagy elvesztél. Sosem könnyű, de sokat segít, ha nem vagy egyedül. És mi nem voltunk. A család, a barátaink, mindenki nagyon támogató és megértő volt. Most, hónapokkal később is fáj, de igen túléltük, pedig voltak pillanatok, amikor azt éreztük, nem fogjuk.
És megtanultuk értékelni. Körülöttünk már sok mindenkinek vannak gyerekei, babái, és azért elvétve hallani, hogy milyen fáradtak, hogy mennyire nehéz, vagy hogy néha mennyire “nyűgös a gyerek”. Nincs ezzel semmi baj, mert biztosan így is van és ezekről a dolgokról is kell beszélni. Elvitatni ezt senkitől nem akarom, de úgy érzem, hogy Zénó elvesztése más megvilágításba helyezi majd nekünk a gyerekkel járó nehézségeket, ha egyszer eljutunk odáig, és hiszem hogy eljutunk.
Megtanultunk-e tovább lépni? Igen is és nem is. Zénó mái napig eszünkben van, minden nap. Zénó orvosi dokumentumait, ultrahang képeit, a neki vásárolt első kis ruhát és plüsst, illetve Flórával közös pocakos képeinket egy dobozban őrizzük, néha elővesszük, hogy felidézzük a történteket. Megtanultuk a gyászunkat, a szomorúságunkat keretek között tartani. Enyhül? Néha úgy érezzük igen, néha úgy, hogy rosszabb. De már nem félünk tőle.
Megtanultunk a gyásszal együtt élni, arcunkat a nap felé fordítva menni tovább az utunkon és hisszük, hogy pici Zénó csendben figyelve ott ül a vállunkon. Mindig. <3
Kisfiunk, Szabó Zénó emlékére, aki 2023 Január 13-án született meg egy másik, a miénknél szebb és könnyebb világba
